Pecunia non olet.„A pénznek nincs szaga” -- hangzik az utóbbi napokban a hazai médiumok által oly gyakran idézett mondás. Suetonius római történetíró szerint az igen fukar Vespasianus császár mondta ezt, amikor tanácsadói tiltakoztak, mert Rómában megadóztatta a nyilvános illemhelyeket. Már a római császárok és az akkori adóhivatal tisztviselői is páratlanul kreatívak voltak, amikor a többnyire krónikusan üres kincstár feltöltése volt a cél. Viszont az egyik szerb nyelvű napilapunk egyenesen Marxnak tulajdonítja a mondást. Nem tudni, hogy a Tőke írója is idézgette-e az egykori császárt, illetve hogy szaglászta-e a korabeli bankókat. A szólás jelentése mindenesetre a mai értelemben ez: Mindegy honnan ered, csak legyen elég pénz!
Annak kapcsán idézgetik most a mondást, hogy folyamatban vannak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap és országunk vezetése között. Az év első két hónapjában ugyanis a köztársasági költségvetés bevételei messze várakozáson alul valósultak meg. Egyes elemzők egyenesen államcsőd közeli állapotról beszélnek. Az ország nemzetközi fizetőképességének megőrzése érdekében kemény valutára van szükség. Erre a bajra tűnik jó megoldásnak a valutaalappal kötendő keretegyezmény egy újabb készenléti hitelről. A pénzt a fizetési mérleg kiegyensúlyozására, és a válság kirobbanása óta értékének 25%-át elvesztett dinár stabilizálására használnák fel. A hitel fontos még abból a szempontból is, hogy javítana az ország nemzetközi megítélésén, ami az egyéb hitellehetőségek könnyebb hozzáférhetőségét eredményezné, illetve serkentené a gazdasági célú tőkebeáramlást.
Kiderült tehát, hogy a költségvetési tervek ‒ legalábbis eddig ‒ nem fedik a valóságot. Tervezésből elégtelen? Vagy párhuzam is vonható a tárgyalófelek között? A Nemzetközi Valutaalap a közelmúltban egyesre (elégtelenre) értékelte saját teljesítményét(!) a nemzetközi pénzügyi válság gyökereinek felismerésében. Egyben nyíltan beismerte, nem tudta ellátni a világ pénzügyi rendszergazdájának feladatát sem. A valutaalap nem tudta előre jelezni, hogy robbanni fog a globális hitelválság, amely évtizedek óta a világgazdaság legsúlyosabb zsugorodását válthatja ki. Pedig tulajdonképpen a részvénytársaságként működő alap kifejezetten neoliberális felfogásról és hozzáállásról ismert, világszerte elismert közgazdászok, elemzők állnak rendelkezésükre. Ennek ellenére – sakk-kifejezéssel élve – ezt ők is csúnyán elnézték.
Az utóbbi évek történései Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap viszonyát illetően bizalomkeltőek. 2000 óta három ízben összesen 1,4 milliárd dollárnyi hitelt vett fel Szerbia, melyek részleteit rendszeresen törlesztette, sőt az utolsó két részletet 2006-ban és 2007-ben idő előtt. A legutóbbi, mintegy 520 millió dolláros készenléti hitelről szóló megállapodást január 16-án írták alá a felek, ebből azonban egyelőre Szerbia nem használt fel semmit. Ilyen szempontból aggodalomra tehát nincs ok, noha eleve nem jó, amikor egy országnak a valutaalaphoz kell fordulni.
A gondot azonban inkább az jelentheti, hogy a kormány mennyire látja át a reális helyzetet, illetve a jelenlegi körülmények között mennyire lehetnek valósak az elemzések és a tervek. Ha már a valutaalap jeles szakembergárdája így el tudta nézni a válságot, ha a hazai vezetés sem látta jól az aktuális trendeket, akkor mi lesz az együttműködés eredménye? A valutaalap egyébként arról ismert, hogy szigorú pénzügyi fegyelem betartásához, megszorító intézkedésekhez köti a hitelnyújtást. Mindezek nyomán a politikusok arról beszélnek, hogy reálértékben nem fognak csökkenni a nyugdíjak és a bérek. A gazdasági elemzők pedig arról, hogy elengedhetetlenül csökkenni fognak. Meglátjuk, ezúttal melyik oldal mond igazat. Mindenestre megérné bevezetni némi megszorításokat, feltéve, ha arányosan lennének elosztva annak érdekében, hogy ezek után tartós növekedési pályára tudnánk lépni, és helyreállna a költségvetés egyensúlya.
Mlađan Dinkić, szerb kormányalelnök szerint sikeresek lesznek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, mert nincsenek nagyobb véleménykülönbségek. Dinkić a B92-nek még a hét elején elmondta, hogy az alap hárommilliárd eurót kínál Szerbiának, kettőt erre az évre és egyet jövőre. Ez, szavai szerint, elegendő összeg ahhoz, hogy az ország áthidalja a fizetési kötelezettségekből eredő esetleges problémákat.
Márciusban várhatóan 6-7 milliárd dinárral több pénz folyik majd be az államkasszába, mint az év első két hónapjában, ezt nyilatkozta ugyancsak a napokban Diana Dragutinović pénzügyminiszter. Ennek szerinte több oka is van. Például januárban és februárban csupán 18 munkanap volt, márciusban pedig 22 lesz. Elmondta azt is, hogy a büdzsébe egyrészt kevesebb pénz érkezik, mint tavaly, mert jelentősen csökkent a behozatal, ennélfogva a vállalkozók kevesebb adót fizetnek az államnak. A szerb kormány egyébként az idei évi GDP növekedési prognózist 0,5-1,0 százalékra mérsékelte a válság előtt 2009-re prognosztizált 6 %-kal szemben. (Véleményem szerint még az 1-2 %-os csökkenés sem lenne szégyellnivaló jelen körülmények között.) A helyzet legcsekélyebb romlása már negatív számot – csökkenést hozhat. A szerb vezetés azután kezdeményezte a Nemzetközi Valutaalappal az újabb tárgyalásokat, hogy nyilvánvalóvá vált, a költségvetés bevételei a korábbi megállapodásban rögzített szinttől jócskán elmaradnak, a deficit pedig elérheti a GDP 3 százalékát a tervezett 1,5 százalék helyett.
A Nemzetközi Valutaalap gyakorlata tehát az, hogy minden kölcsönadott dollárt szigorú feltételekhez köt, ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy az esedékes 3 milliárd az alap szempontjából mégsem túl jelentős összeg. Nem Szerbia az egyetlen, aki az alap segítségét kérné. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy ezúttal Szerbia talán a legcsekélyebb mértékben sem hibáztatható, hiszen a globális gazdasági válság kialakulásához valóban semmivel nem járult hozzá.
A megnövekedett világszintű igények miatt mára felmerült az alap feltőkésítésének szükségessége. A súlyos recesszióba került fejlett ipari térség kifejezésre juttatta, hogy jelentős hozzájárulást várna a nagy tartalékokkal bíró feltörekvő országoktól. Elsősorban is a négy legnagyobbtól, az angol rövidítéssel BRIC csoportnak nevezett Brazíliától, Oroszországtól, Indiától és Kínától (!). Közülük pedig Kína az, amelyik kiemelkedően magas devizatartalékokkal rendelkezik. Megszokjuk lassan, hogy minden kínai. Lehet, hogy ‒ képletesen szólva ‒ kerülő úton ugyan, de még a pénzünk is az lesz. A négy ország szakminiszterei a közelmúltban külön megbeszélést tartottak, amely után közölték: mielőtt megnyitnák pénztárcáikat, először a valutaalapon belüli szavazati jogok átrendezését, vagyis a nagy, feltörekvő gazdaságok befolyásának növelését szeretnék elérni. Valami bűzlik? Marxot idézve: Haldoklik a kapitalizmus? Vagy a pénznek tényleg nincs szaga?
