Mint annyi más intézményt, a Legfelsőbb Bíróságot is a botrányok sorozatarázkódtatja meg, s ennek mélységét tanúsítja, hogy egyik tagját börtönbüntetésre ítélték, mert az alvilággal cimborált. Ljubomir Vučkovićot, a testület tagját nyolc, majd hat év szabadságvesztéssel sújtották, mert megkísérelte kiszabadítani Zoran Jotić Jotkát.
Az utóbbi nem akárki, a surčini és a zimonyi után sorrendben a harmadik legveszélyesebb, legkíméletlenebb bűnbandát szervezte meg Kruševacon, s rettegett főnökének hírében állt. Kábítószer-csempészés, - terjesztés, védelmi sarc kikényszerítésével és más bűntett vádjával tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték.
Ekkor lépett a színre Vukčević főbíró. Érzékeny szívét megviselte, hogy Jotka életének legszebb éveiben fegyházban sínylődik. Felvették a telefonkapcsolatot, de azt nem sejtették, hogy lehallgatják beszélgetésüket. A főbíró és a gengszter jó haverokra emlékeztető, kedélyes hangnemben arról csevegett, hogy semmi ok az aggodalomra, minden ügy újratárgyalható, s a per kezdetéig Jotka szabadlábról védekezhet.
Az ítélet megindoklásában nem olvasható, mennyibe került e makulátlannak nem nevezhető alaknak a főbíró rokonszenvének elnyerése. Az már igen, hogy az igazságszolgáltatásból, a szakmai tisztességből gúnyt űző Vučković 2000 végén 40 000 dinárt fogadott el Radivoje Stevićtől azzal az ígérettel, hogy bírótársánál eléri: ügyében felmentő ítéletet hozzanak. Ez az üzlet nem sikerült, Stević börtönbe került. Vučković javára írható, hogy tiszteletben tartotta a betyárbecsületet, s visszaadott 30 000 dinárt. A többit nem, mert mint mondta, ennyibe került neki a megvesztegethetetlen bíróval elfogyasztott vacsora.
Egy bizonyos Đevad Zekić ügyében nem sült fel: 1500 eurót kapott, s kieszközölte a megnevezett börtönbüntetésének felfüggesztését.
Hányszor élt vissza hivatali tisztségével? Nem tudni. Az előbbi hármat bizonyították rá. Ezzel pontot is tehetnénk a történet végére, de nem tehető meg annál az egyszerű oknál fogva, mert a köztársasági képviselőknek annyi a bokros teendőjük, hogy nem maradt idejük Vučković menesztésére. Jogállamban élünk, s havonta megilleti fizetésének egy harmada, 100 000 dinár.
Egyfelől ne terheljünk meg senkit sem azzal, hogy ez az összeg hány újságíró átlagbére, másfelől azzal sem, milyen szintű a törvényhozók törvénytisztelete.
Világiakat, vallásosakat, vagy ahogy egykor nevezték őket, a jámborokat egyaránt megdöbbentette, mélységesen felháborította, hogy megúszta büntetés nélkül Ilarion püspök. Még 2001 derekán vették őrizetbe azzal a megalapozott gyanúval, hogy kiskorú fiúk nemi erkölcsét sértő cselekményt követett el. Népnyelven szólva: fajtalankodott. Rövid ideig raboskodott, szabadlábról védekezhetett. Az Újvidéki Községi Bíróság 2006- ban tízhavi börtönbüntetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság hosszasan, mélyen mindent megfontolt és meggondolt, majd elfektette a periratokat. Ott porosodtak valamelyik fiók mélyén. Egy nappal az eljárás elévülése előtt elrendelte az újratárgyalást. Gyakorlatilag felmentette a főpapot.
Dušan Petrović akkori igazságügyi miniszter kezdeményezte hét bíró felmentését. Kormányok jöttek és mentek, valahol megrekedt a felelősség megállapítása, senkinek a haja szála sem görbült meg.
Az már köztudomású, hogy a szexuálisan zaklatott gyermekek tartós traumáinak gyógykezelése nem tartozik a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe.
Eltekintve az elfogult szurkolóktól, az előbbiekhez hasonlóan felkorbácsolta a kedélyeket a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása, hogy a tények pontosabb megállapítása céljából újra kell tárgyalni a tíz év börtönbüntetésre ítélt Uroš Mišić bűntettét. Részeg fiatalok egy csoportját ugyanis nagyon zavarta, hogy Nebojša Trajković polgári ruhás csendőr filmezte őket, s ezzel elvonta figyelmüket a Crvena zvezda valamelyik igen fontos mérkőzéséről.
A csőcselék megrohamozta, bántalmazta, majd fáklyák csóváival megkísérelte máglyaszerűen elégetni a feladatát teljesítő hivatalos személyt. A főkolompos, Uroš az égő rudat a szerencsétlen szájába nyomkodta.
A testileg-lelkileg megtört ember azóta is munkaképtelen. Noha figyelmeztető lövést adott le, s jogában állt, mégsem lőtt az életére törő garázdákra. Nehezen képzelhető el olyan demokratikus állam, amely ennyi idő alatt ne szolgált volna igazságot, ne vette volna védelmébe a brutálisan meggyötört, a rendre lelkiismeretesen ügyelő polgárát.
Az már nemzetközi botrányt okozott, s megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás eltökéltségét, hogy kész ítéletet hirdetni háborús gonosztevők ügyében. Az ország tekintélyét csorbította, hogy a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a sjeverini, podujevoi, ovčarai tömeggyilkosság elkövetői elleni ítéletet, s elrendelte valamennyi ügy újratárgyalását.
Andrija Draškovićnak, az egy személyében gengszternek, sikeres üzletembernek, a titkosrendőrség egykori ügynökének nevét közvéleményünk 2000 végén ismerte meg, miután egy belgrádi kávéházban a tökrészeg Zvonko Plečić Pleća, a surčini bűnbanda tagja sértegette, szidalmazta. Amikor a kijárat felé dülöngélt, Drašković előrántotta pisztolyát, hátulról több lövést adott le rá, s miután Pleča a földre rogyott, fejbe lőtte.
Hosszadalmas bírósági hercehurca után a Legfelsőbb Bíróság minek alapján minősíthette tettét jogos önvédelemnek s mentette fel, az annyira talányos, mint az, miként gyűjtötte nem lebecsülendő vagyonát.
Nem öregbítette a Legfelsőbb Bíróság tekintélyét a legfrissebb botrány sem: három taláros tagja sebbel-lobbal kiengedte a börtönből Milorad Bracanovićot. Legija halálosztagának belgrádi zendülésével kényszerítette ki, hogy őt nevezzék ki a titkosszolgálat főnökének helyettesévé. Négy évi börtönbüntetésre ítélték, mert noha Legija tájékoztatta, hogy Ivan Stambolić és Vuk Drašković életére törnek, hallgatott az összeesküvésről.
Ugyanaz a három bíró, aki két évre csökkentette büntetését, úgy ítélte meg, hogy Bracanović megjavult, beilleszkedhet a társadalomba. Ha tehát ismét értesül, hogy veszélyben van Ivan Stambolić élete, akkor erről törvénytisztelő polgárhoz méltóan tájékoztatja az illetékeseket.
Van remény. A Legfelsőbb Bíróság megbízott elnökévé azt a Nata Mesarovićot nevezték ki, aki félénk bírók, ügyészek visszalépése után, noha családját és őt magát életveszélyesen megfenyegették, volt bátorsága ítéletet hirdetni Legija és bűntársai ügyében. Miért kételkednénk abban, hogy ugyanilyen eréllyel megtisztítja a Legfelsőbb Bíróságot a kufároktól, a megvesztegethetőektől, az igazságszolgáltatást elvont fogalomként értelmezőktől.
