A jelentős eseménynél 5 évvel korábbra, tehát 40 évvel ezelőttre tehető az első és legtanúságosabb találkozásom a Ludasi-tóval. Ötödikes vagy hatodikos lehettem, amikor a felsőhegyi iskola táborozást szervezett Hajdújáráson, a Ludasi-tó partján. A vízhez és egyben a falu központjához is közel, egy kisebb nyárfásban, a tó északi csücskében állítottuk fel a sátrainkat. Reggelente korán elmentünk a tiszta vizű tóhoz, és mosdás helyett belevetettük magunkat a kellemes és frissítő vízbe.
A hetvenes évek a Palicsi-tó „halálra szennyezéséről” maradtak emlékezetesek. A tó nem tudta elviselni Szabadka és Palics megsokszorozódott háztartási és ipari szennyét. A vizét leeresztették, a medréből kitakarították a rengeteg iszapot, és friss vízzel töltötték fel. Ez a folyamat évekig tartott, a szennyvizet pedig közben a Ludasi-tóba vezették, s mire az 1977-ben ramsari státust kapott, már megpecsételődött a sorsa. A Palicsi-tóért feláldozták a szomszédos Ludasi-tavat. Az első víztisztító megépítéséig, sőt később is a Ludasba vezették a szennyvíz-többletet, felgyorsítva ezzel eliszaposodását, vízminőségének romlását. A Ludasi-tó a környező települések szennygödrévé vált.
Amikor a nyolcvanas évek második felében egy csapat lelkes madarásszal elkezdtük a tavaszi, majd 1987-től a rendszeres nyári madárgyűrűző és környezetismereti táborozásokat, a tó egyáltalán nem hasonlított 10 évvel korábbi állapotára, amikor is felvették a ramsari egyezménybe. Már nem lehetett ráismerni, eliszaposodott, az északi rész medre jelentősen feltöltődött, elburjánzott a nád és a lebegő vízi növények. A sűrű algatömegtől zavaros vízben például a jégmadár nem látja meg a felszín közelében úszó halakat, már amennyi még megmaradt belőlük. Ezek a pompás, smaragdzöld hátú, rozsdavörös hasú madarak legfeljebb a Kőrösön vadászhatnak.
Eltelt egy újabb évtized, miközben a „releváns politikai és gazdasági szubjektumok” érdemben meg sem próbáltak foglalkozni a Ludasi-tó problémájával, a vízszennyezés következményeivel, a bajok forrásának feltárásával és lehetséges orvoslásával. 1997. március 28-án nagy csinnadrattával ünnepeltük meg a tó ramsari tagságának 20. évfordulóját. A kerek évfordulóra jelent meg a Ludasi jegyzetek évkönyv első száma, a tó kezelőjének, a Palics–Ludas Közvállalatnak és a Csornai Richárd Ökológusok Egyesületének a közös kiadványa. Ebben a tartalmas, 120 oldalas kötetben tette közzé a Ludasi-tóra vonatkozó észrevételeit dr. Tóth Károly, a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány kuratóriumának akkori elnöke: „A Ludasi-tó elöregedése felgyorsult. 20 évvel ezelőtt láttam először és most. Az öregedés szembetűnő. Félek, hogy újabb 20 év múlva már tó sem lesz!” Ebből az újabb 20 esztendőből immáron 15 eltelt.
Még 5 év és meghal a Ludasi-tó?
Dr. Tóth Károly 15 évvel ezelőtt a tó elöregedésének legfőbb okozójaként a víz nagymértékű elszennyeződését, tápanyagtartalmának feldúsulását, a nádaratás elmaradását (szervesanyag-felhalmozódás), a szemét tóba kerülését, a víz felfrissítésének elhanyagolását és a túlzott gazdasági igénybevételt említette. A magyarországi szakember tömören fogalmazott: „A természetvédelem deklarálása vagy a területnek a ramsari szerződés alá vonása önmagában nem oldja meg a helyes természetvédelmi kezelést és a távlati védelmet.”
Az évtizedekkel ezelőtti problémák ma ugyanúgy vagy még fokozottabban vannak jelen. Érdemi természetvédelmi beavatkozás nem történt Ludason. Igaz ugyan, hogy megépült a Palicsi- és a Ludasi-tó vizének felfrissítésére szánt három vízlépcsős Tisza–Palics csatorna, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Forró nyarakon néhány évben próbálkoztak friss Tisza-vizet pumpálni a Palicsba, nem sok eredménnyel. Hamar lemondtak a méregdrága árammal pumpált (ugyanazt a vizet háromszor kell megemelni) folyóvízről.
Közben a Ludasi-tó speciális természetvédelmi rezervátum státust is kapott, de mint az imént idézett szakember mondta, a környezetvédelem folyamatos hangoztatása kevés ahhoz, hogy eredményt mutathasson fel a védett terület korántsem irigylésre méltó helyzetben lévő kezelője, a Palics–Ludas Közvállalat. A vállalat szakemberi, a természetvédelmi őrök szinte minden tőlük telhetőt megtesznek a Ludasi-tó még meglévő természeti értékeinek megmentése érdekében. A szép látogatóközpontban és a tanösvényeken szakvezetők kalauzolásával mutatják be a látnivalókat. Megpróbálják útját állni a lopásoknak, az illegális építkezéseknek, az állat- és növényvilág megkárosításának, az orvhalászatnak és -vadászatnak, s nyakon csípik a szemetelőket. A bajok fő forrásával, a szennyvízzel és az eliszaposodással azonban ők sem tudnak mit kezdeni. A tó állapotának, a víz minőségének a romlása, a Ludasi-tó felgyorsult öregedése (hiszen 20 év alatt 200 évet öregedett) akkora gond, olyan hatalmas probléma, amely meghaladja a területkezelő erejét.
A nád burjánzik, a tó északkeleti partján a XX. század közepéig mocsárrét (legelő és kaszáló) volt, de az ezredfordulóra 6 hektárt elnyelt a nád. Olyan természeti ritkaságok élőhelye került végveszélybe, mint a mocsári kosbor, a kígyófű vagy a kisfészkű aszat. A csurgói szikeseken tizen-egynéhány évvel ezelőtt alig volt nád, mára viszont szinte az egész területet nádas borítja. Nincs többé élettere a nedves rétekre jellemző parti madaraknak. A nád terjedése hagyományos gazdálkodással, legeltetéssel és kaszálással legalább részben megfékezhető lenne.
Annak ellenére, hogy új – ünnepélyesen üzembe helyezett – víztisztító védi a Palicsi-tavat, a tó vizének minősége nyaranta nem éri el a fürdőzésre alkalmas szintet. Túl sok benne a szerves anyag, s ezzel együtt az alga meg a baktérium. Nagyon is aktuálissá vált a Palicsi-tó hetvenes évekhez hasonló újbóli kiiszapolása. A Ludasi-tó azonban ismét háttérbe szorul, hiszen a terveken kívül még a Palicsi-tó megmentéséhez sincs meg a szükséges pénz.
Talán majd a választások után?
Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a Ludasi-tó teljes körű szanálása még 5–10 évig biztosan nem kerül sorra. Addigra eltelik az a bizonyos 20 esztendő, és nagyon könnyen beigazolódhat dr. Tóth Károly 1997-ben megfogalmazott aggodalma, mely szerint 2017-ben már tó sem lesz. Mi, madarászok csak reménykedhetünk, hogy ha tó és tavi madarak nem is lesznek, azért a tó helyén kialakuló Ludas-mocsárban is otthonra talál majd több madárfaj, amelyeket tanulmányozhatunk és gyűrűzhetünk.
