A Szerbiai Restitúciós Hálózat elnevezésű civil szervezet 2004. január elseje óta küzd Szerbiában a polgári vagyon visszaszármaztatásáért. A szervezet számos városban toborzott aktivistákat, rendszeresen szerveznek tiltakozó megmozdulásokat. Az ügyben egyelőre nem történt jelentős előrehaladás, az ország politikai vezetősége igencsak félvállról veszi kérdést. A restitúció terén megtett korábbi lépésekről, illetve a jelenlegi jogi háttérről Mile Antić, a szervezet elnöke eképpen nyilatkozott a Magyar Szónak:
– 1991-től kezdődően az 1953-ban államosított földterületek nagyobb része ismét egykori tulajdonosainak, illetve a jogutódok tulajdonába került. 2000. október ötödike óta e téren azonban csak egyetlen állami határozat született, melynek értelmében az államosított és jelenleg üresen álló építkezési földterületek felett csak az eredeti tulajdonos rendelkezhet. Fontos megemlíteni a 2006. óta érvényben lévő rehabilitációról szóló törvényt is. Ennek értelmében a bíróságok számtalan olyan személyt rehabilitáltak, akiket 1941 áprilisától kezdődően bírósági vagy bármilyen más adminisztratív határozat nélkül, politikai vagy ideológiai okokból, megfosztottak polgári jogaiktól és vagyonuktól. Ezek a személyek a rehabilitációval visszakapták polgári jogaikat, tehát ők, vagy örököseik, visszakövetelhetik az államosított vagyont. Az állam 2006-ban kezdte meg az egyházaknak és az egyházi közösségek vagyonának visszaszármaztatásáról szóló törvényt alkalmazni, a polgárok, az egyetemek, alapítványok tulajdonának restitúcióját illetően azonban nem létezik ide vonatkozó törvény. Ha Szerbia politikai vezetősége valóban az Európai Unióhoz szeretne kapcsolódni, akkor a szóban forgó törvény nem hiányozhatna. Egy rendezett országban meg kell valósulnia a tulajdonjog védelmének. Ez az egyik alapfeltétel azokkal az országokkal szemben, akik az EU-hoz tartozó civilizált államok közé szeretnének tartozni. A volt kommunista államok közül Szerbia az utolsó olyan állam, amely nem teremtett jogi hátteret a kommunista időkben konfiskált vagyon visszaszármaztatásának.
Az állam szempontjából milyen irányú fejlődés lenne megfigyelhető az elkobzott tulajdonok visszaszármaztatása esetén?
– Azokban az országokban, ahol az államhatalom jogilag biztosította a restitúciót, illetve ahol annak gyakorlati megvalósítása a naturális restitúción alapszik, ott jelentős gazdasági fellendülés volt megfigyelhető. Ezekben az országokban nagy számban jelentek meg a külföldi befektetők, akik hosszútávú tervekkel érkeztek az adott országokba. Szerbiában pontosan ennek az ellenkezője valósul meg. Nálunk hosszútávú, valódi külföldi befektetésekről egyelőre nem lehet beszélni. Az országban a privatizációban részt vevő külföldi cégek tulajdonosai gyakran megkérdőjelezhető múltú hazai üzletemberek, akik vagyonukat a 90-es évek folyamán szerezték. A tulajdonjogok letisztázásával nem csak a külföldi befektetőket tudnánk az országba vonzani. Senkinek sem szabad elfelejteni, hogy vagyonuk átvételével a polgárok nem csak a tulajdonosi jogokat, hanem az ezzel járó kötelezettségeket is magukra vállalnák. Ezek a személyek a jövőben olyan objektumok után fizetnének vagyonadót, amelyek után jelenleg ezt senki sem teszi meg. Az ország új adófizető polgárokkal gyarapodna. Ez hosszútávon stabil plusz bevételt jelentene az államnak. A vagyonukat visszakövetelő polgárok nem pénzt kérnek, hanem a tulajdonukat, hogy utána pénzt tehessenek az állam kasszájába. A polgárok egyébként 2006. június 30-ig tudták bejelenteni restitúciós követeléseiket. Ezeket a személyeket a Köztársasági Vagyonügyi Igazgatóság tartja nyilván. A dologban az a legérdekesebb, hogy összesen 140 039 bejelentés érkezett, ez azonban csupán egyötöde a múltban elkobzott vagyon számának. Logika alapján tehát kijelenthető, a konfiskált vagyon négyötöde az állam tulajdonában maradna, illetve ezekkel a fennmaradó ingóságokkal lehetne eleget tenni azoknak a követeléseknek, ahol a tulajdonos eredeti vagyonának visszaszármaztatására, tehát a naturális restitúcióra, nincs mód.
