Leégett a diszkó, a tűz után a hullaszállítók hat műanyag zsákot cipeltek ki. Egyesek azt suttogták, hogy a konkurencia számolt le ilyen kegyetlen módon a diszkótulajdonossal, valószínűbb azonban, hogy a tragédia okát az emberi felelőtlenségben és kapzsiságban kell keresnünk.
Milyen diszkó égett le? Menő diszkó. Ez azt jelenti, hogy szombatonként éjjel a széles utca előtte zsibvásárra emlékeztetett, színes bőrű lurkók mutogattak erőszakosan a nagy ritkán felszabaduló parkolóhelyekre, amelyekből azonban sosem volt elég, így a méregdrága terepjárókat és sportkocsikat nem ritkán a középső sávban parkolták le nyírott fejű gazdáik. Megtehették, őket a Pók nem bántja. Kicicomázott, valós koruknál 15 évvel idősebbnek festő kislányok kiabáltak mobiltelefonjaikba, az ajtóban felpumpált, proteinmalac verőlegények döntötték el, hogy ki mehet be, és ki nem. Minden fiatal álma egy ilyen helyen megjelenni, hiszen egy kis szerencsével messziről megpillanthatja a belgrádi uszálykocsmák legújabb sztárját, vagy éppen a legutóbbi valóságshow harmadik helyezettjét. Ilyesmit semmiért sem szabad elmulasztani, be kell jutni! Elhangzottak olyan becslések is, hogy a tűz kiütésének pillanatában 700-an voltak bezsúfolva, ez valószínűleg túlzás, de akármennyien is lehettek, biztos, hogy sokkal többen voltak, mint amennyi vendég számára tervezték a helyiséget. A gazda megtehette volna azt is, hogy csak annyi fiatalt enged be, amennyi számára van hely. De hát, ugye, az úgy nem érdekes. Akkor jó a party, ha az izzadt testek hömpölygő áradata magával ragad, ha az emberlavinában összeégetnek cigarettavéggel, ha az energiaitalos konzervet a szádig sem tudod felemelni. Felturbózott, elferdült életnézetet diktáló tömegkultúra. Hol vannak már a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek teadélutánjai, amikor a fiatalok az iskolák tornatermeiben kérték fel egymást táncra, esténként pedig a korzón tett körséta jelentette a szórakozást? Most – minél többen, annál jobb, na meg arról nem is beszélve, hogy a diszkókapun kívül rekedő gyerekek zsebpénze sehogyan sem kerülhet a söntés mögötti kasszába. Engedjünk hát be mindenkit – így lesz a legjobb!
Nos, a tragédia megtörtént, de nincs gond, elkaptuk a bűnösöket! Letartóztattuk a tulajt is meg a villanyszerelőt is, aki a vezetékeket babrálta, majd fölakasztjuk őket a főtéren, és minden rendben lesz! Nem lesz rendben. Nem a diszkós a hibás, amiért környezetünk jól bevált és elfogadott értékrendjével összhangban nyerészkedhetett.
Amikor négy évvel ezelőtt nyolcan bennégtek egy belvárosi kocsmában, mást sem lehetett olvasni a sajtóban azon kívül, hogy ezentúl bizony másképp lesz. A belügyminiszter a minap kérdőjelet nem ismerő hangnemben kijelentette, hogy ezentúl tényleg másképp lesz. Szinte látom a mindenkori miniszter urat, amint jövőre – miután az építkezési előírások megkerülése miatt a legújabb óvoda ráomlik majd a kicsikre – belebújik a PR team-je által javasolt, emberközeli munkapulcsijába, és
határozottan belemondja a kamerákba, hogy ezentúl tényleg, de tényleg másképp lesz!! Nem hiszem. Mindaddig kijátsszuk a szabályokat, ameddig ezt a társadalmi környezet lehetővé teszi, természetünkben van, hogy a könnyebb utat válasszuk még akkor is, ha az erkölcstelen, bizonytalan, vagy éppen veszélyes. Balesetek mindig is történtek, a jövőben is velünk maradnak, csupán előfordulásuk gyakoriságára hathatunk ki – a regulákat éppen azért találtuk ki, hogy biztonságosabbá tegyük életünket. Egy olyan, rendszeresítve hanyatló társadalomban azonban, ahol a szabályokat legtöbbször béklyóként, legalizált rablásként, a pénzkiszívás ürügyeként alkalmazzák, nem kell csodálkoznunk azon, hogy a driblizés erénynek számít, és csak azok érvényesülnek, akik ezt ügyesen teszik.
