Egy olyan ember lett most államfő, aki négy évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra váltott, véresszájú sovinisztából hirtelen az európai integráció legvérmesebb szószólójává avanzsált. És aki nyilván ugyanilyen gyorsasággal lesz képes ismét váltani, ha a helyzet úgy hozza. Meglátjuk, ha megérjük.
Tomislav Nikolić Kragujevacon született 1952-ben. Itt végezte el az elemit és a műszaki középiskolát, ahol építésztechnikusi végzettséget szerzett. Egyetemre is szülővárosában iratkozott, de 1971-ben félbehagyta a jogi stúdiumokat, és munkába állt egy építőcégnél. Építkezéseket vezetett az egykori Jugoszlávia különböző pontjain, majd 1978-tól 12 éven keresztül a kragujevaci December 22-e vállalat befektetési igazgatója volt. A Sírásó csúfnevét 1990-ben kapta, amikor a városi kommunális közvállalat műszaki igazgatói posztját foglalta el.
A többpártrendszer hajnalán a Népi Radikális Párt tisztségviselője, majd miután pártja egyesül a Vojislav Šešelj vezette Szerb Csetnikmozgalommal, az új formáció, a Szerb Radikális Párt elnökhelyettese lesz. 1992-ben szerez először képviselői mandátumot a szerbiai parlamentbe, amelynek immár 20 éve megszakítás nélkül tagja.
A Milošević-rezsim idején ellenzékben politizál, de pártja 1998-ban belép a szocialisták és a Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) vezette ún. nemzeti egységkormányba. Nikolić ekkor kormányalelnöki tisztséget szerez. A NATO-vezette katonai erők Koszovóba történő bevonulását engedélyező kumanovói egyezmény megkötése miatt az SZRP tisztségviselői 1999 júniusában formálisan kilépnek a kormányból, de „nemzeti érdekekre” hivatkozva mégis megtartják funkcióikat.
Nikolić 2000 szeptemberében száll először ringbe, akkor még kis-Jugoszlávia államfői címének megszerzéséért, de mindössze 5,88 százalékot szerez. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék minden szinten átveszi a hatalmat, Nikolić pedig pártjával együtt ellenzékbe kerül.
Miután főnöke 2003-ban önként bevonul a scheveningeni börtönbe, Šešelj szerbiai helytartójaként rövid idő alatt sikerül talpra állítania a pártot. A Hágából jövő utasításokat 2008-ban elégeli meg, amikor nyilvánosan is konfrontálódik az EU-integrációt csípőből elvető, uralkodó áramlattal. Lemond minden pártbeli funkciójáról, de az SZRP csakhamar ki is zárja soraiból.
Még ugyanebben az évben pártot alapít, amiben egykori párttársa, Aleksandar Vučić vállal társszerepet. A Szerb Haladó Párt – legalábbis a szavak szintjén – szakít az EU-ellenes, Nagy-Szerbiáról álmodó, soviniszta retorikával, és gazdasági kérdésekre, a megélhetési gondokra helyezi a hangsúlyt.
Tomislav Nikolićnak negyedik próbálkozásra sikerült megszereznie a szerbiai államfői posztot. 2003-ban toronymagasan vezetett az első körben, de az akkori választási törvény minimum 50 százalékos részvételi arányt írt elő, és mivel ez a feltétel nem teljesült, a választást érvénytelennek nyilvánították. 2004-ben mérkőzött meg először „örök riválisával”, Boris Tadićtyal, és bár az első körben jobban szerepelt, a második fordulót elveszítette. Négy évvel később ugyanez a forgatókönyv ismétlődött meg, csak lényegesen nagyobb választói részvétel mellett.
A sors iróniája, hogy Nikolić 2004-ben alig több mint 100 000 szavazattal kapott kevesebbet, 2008-ban pedig mintegy 600 000 szavazattal szerzett többet, mint most vasárnap. Az alacsony részvételi arány azonban megtette a magáét.
Tomislav Nikolić nyelvtudásáról nincs információnk. Nős, két fiúgyermek édesapja.
Mindezek után nem marad más hátra, mint gratulálni mindazoknak, akik Nikolićra szavaztak, azoknak, akik otthon maradtak és ezzel támogatták a megválasztását, de azoknak is, akik érvénytelenítve vagy üresen dobták be szavazólapjukat az urnába. A céljukat elérték, az eredmények pedig hamarosan következnek.
