„I don’t like snobism, nationalism, puritanism,
I am different organism
My heroism is pacifism, altruism, I enjoy bicyclism
Liberalism, tourism, nudism, optimism...”
(Rambo Amadeus: Euro Neuro)
Nemigen értem, sokan mit is esznek az Eurovíziós Dalfesztiválon, mivel, valljuk be őszintén, a hiúság legnagyobb vására ez, amikor a legtöbb esetben névtelen popcsillagocskák, többé-kevésbé jó érzékkel rendelkező producerek által kreált fiú- illetve lánycsapatok lépnek fel. Időnként azonban megjelennek olyan előadók is, akik színesebbé, s valamelyest érdekesebbé teszik az egész hacacárét. Néhány évvel ezelőtt Zdob si Zdub volt az, aki Moldávia színeiben feldobta ezt a túlédesített zenei katyvaszt, az idén pedig, úgy tűnik, hogy az orosz Buranovskiye Babushki asszonykórus mellett a montenegrói színekben utazó Rambo Amadeus Euro Neuro című ironikus szerzeményének sikerült emlékezetessé tenni a nótaparádét.
A Balkán Frank Zappájának is nevezett művész Antonije Pušić névvel született 1963. június 14-én a montenegrói Kotor városában. Gyermekkorában sportvitorlázással foglalkozott, s mintegy 40 jugoszláviai és nemzetközi jelentőségű serleget és érmet tudhat magáénak. 1982-ben Herceg Noviban kerül be az Egzodus elnevezésű zenekarba, amely már akkor a tengerparti üdülő legnépszerűbb helyi zenekara volt. Ennek köszönhetően számos városi rendezvényen, a Mimóza fesztiválon, bulikon és szállodákban lépett fel. Többek között jelen volt az 1984-es Téli Olimpia megnyitó buliján is, amelyet a szarajevói Bristol szállodában rendeztek meg. Művésznevét 1987-ben, egyetemi évei alatt vette fel, két évvel később pedig elkészítette a O tugo jesenja című albumát, amely két okból is egyike a jugoszláv rockzene kulcsjelentőségű nagylemezeinek. Egyrészt azért, mert a lemezen található szerzemények stílusát ő jellemezte először turbo-folkként, másrészt pedig ő ötvözte a rockzenei matricákat, ahogyan ő nevezte: „orientális vonyítással”, vagyis balkáni és keleti népzenei elemekkel. Előtte a népzenével kokettáló zenészek éppen az ellenkezőjét tették, mivel rockos hangzásban énekelték a rurális dallamokat, s az egészet úgyszintén kőkemény rockba „csomagolták”. Ha úgy vesszük, Rambo lényegében az akkoriban az igényes könnyűzene ellen készülő és a kilencvenes években végre is hajtott merényletre próbálta felhívni az emberek figyelmét, amelyet manapság délszláv műnépzenének nevezünk, s e stílus pionírjait pellengérezte ki Rambo zenei karikatúráival.
Azok a kevesek, akik értették a poént, jót röhögtek az egészen, a „csúcsértelmiségiek” természetesen undorodtak tőle, a legnagyobb meglepetést viszont pont a pellengérre állítottak okozták, akik befogadták a soraiba a polgárpukkasztó énekest. Ennek kapcsán Rambo Amadeus 1989-ben ezt nyilatkozta a belgrádi Borba napilapnak: „Amikor felvettem az albumot, azt hittem, hogy egy jót szórakozó alakként fogadnak el. Ezzel szemben teljes mértékben műnépzenészként fogadtak el, s lemezeimet iskolázatlan gyanús alakok, taxisofőrök, magánvállalkozók vásárolják. Kazettáimat pedig lakodalmakban játszották. A poént úgy látszik, csak a kiválasztottak értették meg.”
Rambo Amadeus ezt követően többek között olyan, a maga nemében zseniális albumokat jelentetett meg, mint a Psihološko propagandni komplet M-91, Muzika za decu, Titanik, Don't happy, be worry, Hipishizik Metafizik stb., amelyekben brutális szatírával továbbra is görbe tükröt állít az éppen aktuális társadalmi és politikai jelenségeknek. Rambót 2006-ban Montenegró első UNICEF nagykövetének nevezték ki, s a népszerűségének erejét kiaknázva az iskolán belüli erőszak megfékezéséért küzdött. Számos hazai és nemzetközi díjat érdemelt ki zenéjéért, amelyek közül a legfényesebb a Valenciai Filmfesztivál nagydíja a Boomerang című független film zenéjéért, de magáénak tudhatja a montreux-i televíziós fesztivál Arany Rózsa díját is.
