Találják ki, melyik politikusról van szó: az évek során semmit sem változott, különleges egyéniség, szabad, mint a madár, és senki nem befolyásolhatja. Szabad a gazda? Hát Mlađan Dinkić, ki más. Legalábbis ő ilyennek látja önmagát, és erről ország-világ előtt nyilatkozott a minap, a Partibrejkers együttes ismert dalát idézve („Biti isti, biti poseban, biti slobodan, biti samo svoj”).
Nem vagyunk róla meggyőződve, hogy éppenséggel Mlađót énekelte meg Zoran Kostić Cane Hoću da znam című dalában, de ez most mellékes: fő, hogy az örök túlélő, kormánybuktató specialista, ezer eurót ígérő, de csak húszat adó, hiperaktív multimediális zseni ekként lát(tat)ja önmagát. Mlađan Dinkićnek mondhatni csak egyetlen jellemhibája van: túlságosan szerény.
Ez a szerénység pedig nyilván tükröződik majd a pártjának megkövetelendő kormánytárcák számában és jelentőségében is. Merthogy a jelek szerint Dinkić és újabban Szerbia Egyesült Régióinak nevezett, definiálhatatlan ideológiával bíró, heterogén pártszövetsége ismét kormánytényező lesz.
Mlađan Dinkić 1964-ben született Belgrádban. A közgazdasági középiskola elvégzése után a Belgrádi Egyetemen folytatta közgazdasági tanulmányait. Itt szerzett oklevelet 1988-ban, majd magiszteri fokozatot öt évvel később. Alma materén asszisztenskedett egészen 2000-ig.
Másik nagy szerelme, a zene is végigkísérte az életét: miután elvégezte a zeneiskola zongora szakát, megalapította Monetáris csapás elnevezésű zenekarát. Az együttes tagjai – köztük egykori miniszterek – időről időre összeállnak egy-egy minikoncert erejéig.
Dinkić közéleti karrierje 1997-ben indult, amikor többedmagával megalapította a Grupa 17 gazdasági szakértőkből álló csoportot. 2000. október 5-e után e nem kormányzati szervezet komoly szerepet vállalt a Đinđić-kormány gazdasági programjának kialakításában. Miután G17 Plusz néven politikai párttá transzformálódtak, Dinkić pártalelnökké lépett elő, majd 2006-ban – Miroljub Labusszal való szakítását követően – ő lett a párt elnöke.
2000-től a jugoszláv, majd 2003-tól a Szerbiai Nemzeti Bank kormányzója volt. Kétségtelenül nagy szerepe volt abban, hogy a polgárok bizalma visszatért a bankrendszerbe, hogy megnőttek a devizatartalékok, hogy stabilizálódott a dinár árfolyama és az ország fiskális politikája.
Nagy szerepe volt a Živković-kormány megbuktatásában, majd az első Koštunica-kormány megalakításában, melynek 2004-ben pénzügyminisztere lett. 2006-ban párttársaival egyetemben kilépett a kormányból – az ok: megrekedt az ország EU-s integrációja –, így második alkalommal is rendkívüli választásokat tartottak miatta. 2007-től a második Koštunica-kormányban is miniszterséget vállalt – a gazdasági és régiófejlesztési tárcát vezette.
Alig egy évvel később – immár rutinosan – újabb kormányválságot és rendkívüli választást idézett elő, de ez mit sem számított karrierjének töretlensége szempontjából: 2008-ban, immár a Cvetković-kormány részeként, továbbra is miniszter maradhatott. 2011-ben romlott meg a viszonya a Demokrata Párt vezetőségével, és még ugyanebben az évben visszaadta miniszteri megbízatását, hogy teljes mértékben az átkeresztelt és új programcélokat hirdető pártjának felépítésére koncentrálhasson.
Pártjának, sokak meglepetésére, a legutóbbi választáson is sikerült átlépnie a választási küszöböt, és habár a kampány folyamán égre-földre esküdözött, hogy a haladókkal nem lép koalícióra, a dolgok állása szerint éppen ez fog megtörténni.
Dinkićről a legtöbb embernek a be nem váltott ígéretek, az évszázad leleplezéseinek kikiáltott, majd szappanbuborékként kipukkadó vagy soha bizonyítást nem nyert botrányok jutnak eszébe. És habár a G17 Plusz a pártalapon történő munkahelyszerzés szinonimájává vált, Dinkić egyáltalán nem zavartatta magát, hogy a pártokrácia felszámolásával kampányoljon.
Mlađan Dinkić nős, szabadidejében zenét komponál, és alig várja a telet, hogy síelhessen.
