(Fotó: Molnár Edvárd)
A fogyasztói társadalom negatív hatásai miatt a ma embere a fizikai megterhelésen túl mindinkább szembetalálja magát megannyi lelki problémával is, amelyeket eleinte kisebb, majd mind nagyobb hazugsággal próbál megoldani. Olykor kényelmesebb önmagunknak is hazudni, mint kiállni és szembenézni a gyengeségeinkkel.
Már önmagunk becsapása is számos lelki sérülés melegágya, a helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy a példa ragadós, apáról fiúra száll és tovább fertőzi a családot, az utánunk következő nemzedékeket.
A Kishegyesen megtartott Szabadegyetem egyik előadója dr. Csernus Imre pszichiáter volt, aki kötetlen előadásában éppen ezekre a dolgokra próbálta meg felhívni a fiatalok figyelmét. Szembesítette őket a gyengeségeikkel, a félelmeikkel, a hazugságaikkal, s ezeket rétegenként lefejtve róluk világított rá az emberi lélek sérülékenységére. Az előadás után kértük meg, hogy olvasóinknak is szemléltesse, milyen következményei lehetnek, ha nem kezeljük a helyén ezeket a gondokat.
Hogyan kerül bele az ember az önbecsapás kelepcéjébe, honnan származtatható ez a jelenség?
– Azt mondják, hogy a személyiségszerkezet struktúrája hetven százalékban a szülőktől eltanult konfliktuskezelési modellekből alakul ki. Ez a hetven százalék óriási szám, és manapság a gyerekek nagyon kevés hiteles szülői mintát látnak, amelyben a szülők nem istenként viselkednek, hanem emberként meg merik mutatni az igazi arcukat, tehát beszélnek a hibáikról. Rengeteg családban csak álszent viselkedési formációkat lehet találni. Ha stabilnak mutatom magam, miközben bizonytalan, hitehagyott, megkeseredett, felelősséget nem vállaló vagyok, egyértelmű, hogy a gyerekem sem fog szeretni iskolába járni, éppúgy nem fog merni dönteni, éppúgy el fogja kerülni a felelősséget, éppúgy nem fogja kimutatni az érzéseit, éppúgy fog vagdalkozni, mint az apja. Hogyha az apja veri az anyját, akkor minden valószínűség szerint ő is azt fogja csinálni az aktuális partnerével. Tehát a hazugságok és az önbecsapások széles spektrumát örökítjük tovább. A fogyasztói társadalom pedig csak meggyorsítja a családok szétesését és romlását.
Ez azt eredményezi, hogy az ilyen családkép öröklődik?
– Egyértelműen igen.
A holnap embere is tele van félelmekkel, érdekesmód még attól is tart, aki segíteni próbál neki. A pszichiáternek is fél elmondani a gondjait?
– Szokatlan dolog ez a számára, mert elmenni egy pszichiáterhez egyenértékű azzal, mint belátni, hogy kudarcot vallott a problémamegoldással, ezért segítséget kell kérnie. Pedig merni kell. Nagyon sok ember nem veszi észre, hogy mekkora bátorság van abban, ha segítséget kér. A legtöbben azt hiszik, hogy ilyenkor leesik az ujjukról a gyűrű, és presztízsveszteség következik be, holott erről szó sincs.
Nagy probléma, hogy az ember abban is tanácstalan, hogy kitől kérhet és kaphat segítséget, ha nem akar mindjárt pszichiáterhez fordulni.
– Vannak lehetőségek: pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek vagy szociális munkások. Azért az utóbbi időben erre egyre több lehetőség nyílik. Elmehet paphoz is, de mindenképpen olyasvalakitől kaphat és várhat segítséget, akiben megbízik. Valójában a hit és a bizalom fogja megszabni azt, hogy kitől kérhet tanácsot, de ugyanakkor az még kevés, hogy elmegyek valakihez, hiszen tőle csak egy ajánlatot fogok hallani. Sokkal többet jelent, ha az önmagamban felismert és leülepedett dolgokat én kezdem el megváltoztatni, nem feledve azt, hogy a segítő csak tanácsot ad, az összefüggések megfogalmazásában segédkezik. Ennek a megélése és következetes átvitele a gyakorlatba csak az egyénen múlik.
A nyugati országokban mintha sokkal nyitottabbak lennének az emberek. Mivel magyarázható az a zárkózottság, amely nálunk tapasztalható?
– Az itt élő emberek hozzáállásával magyarázható: az érzelmi világ kimutatásának hiánya okozza a problémákat. Az idézőjeles felnőtt szülők gyávák kimutatni az érzéseiket. Nincs annyi bátorságuk, hogy szembenézzenek a félelmeikkel. Nem mondják ki, amit gondolnak, inkább magukban őrlődnek, és ez már önbecsapás.
Mihez vezethet az, ha a mai fiatalok is ilyen magatartási formát sajátítanak el?
– Nem kell hosszú éveket várni, hogy megmutatkozzanak ennek következményei. Nézzünk csak szét: a droggal és az alkohollal való kompenzáció már egészen fiatal korban jelentkezik, továbbá kifejezett a nemi identitászavar is. Ez ahhoz fog vezetni, hogy még gyorsabban széthullanak a családok, egyre több csonka család lesz, s az éretlen anya éppen olyan hazugságokra és önbecsapásokra fogja nevelni a gyerekét, mint amilyenekben ő is él.
Ebből akár komolyabb személyiségzavar is kialakulhat?
– A személyiségzavar az adott helyzetben nem megfelelő reagálást eredményezhet egy csomó kudarcélmény megélésére. Valójában tehát ezáltal az egyéni pusztulás gyorsul, a pokol mélyül. A fogyasztói társadalom pedig tovább gyorsítja a folyamatot. Ez iszonyúan fokozza az önbecsapások és a hazugságok okozta következményeket.
A különböző intézmények tudnának-e segíteni abban, hogy már fiatalkorban felhívják a figyelmet ezekre a veszélyekre?
– Nem annyira az előadások tudnak itt segíteni, mint inkább annak a felismerése, hogy szülőként valójában érett vagyok-e a gyereknevelésre, vagy sem. Ha csak egy szexuális aktus következtében születik meg egy kölyök, vagy fel merem vállalni ennek az összes nyűgét, baját és nem utolsó sorban örömét, vagy pedig nem. Egyébként az itt élő magyarság sajnos pontosan ezek miatt a dolgok miatt – ha nem változtat rajtuk – fog elbukni.
