(Fotó: FoNet)
Az elmúlt napokban a média arról áradozott, hogy a belgrádi rendőrség megtalálta a világot kerékpárral körbeutazni kívánó Rio Asahi közelmúltban ellopott kerékpárját. A gyanúsított őrizetbe vételét maga Ivica Dačić kormányfő és belügyminiszter jelentette be, aki egyben nemrég fogadta is a világjárót.
Mindenképpen el kell ismerni, hogy nemes gesztus a kormányfőtől, hogy fogadta a japán fiatalembert, aki remélhetőleg nem fog túlzottan rossz szájízzel távozni Szerbiából. Azonban az ügy „túlhergelése” kapcsán akaratlanul is felmerül az emberben a gyanú, hogy az „évszázad bűntényének” sikeres és gyors megoldásával a jelenleg hatalomra került, igencsak kétes múltú koalíciót igyekeznek szalonképesebbé tenni az államszervek, s ezzel is piros pontot szerezni a szerbiai fejlődésben mind jobban kételkedő Európai Unió, az Egyesült Államok és az IMF előtt. Mert őszintén be kell hogy valljam, valahogy képtelen vagyok megbízni egy olyan kormányban, amelyben kétharmad arányban a kilencvenes évek vérzivatara fő felelőseinek a közvetlen utódai játszanak főszerepet, no meg egy, sokkal szebb napokat is megélt politikai tömörülés, amelyik még a legdemokratikusabbnak nevezhető az egész bagázsban. Különben is, egy megtalált kerékpár csupán csepp a tengerben. Az egyik szerb napilap adatai szerint csak Újvidék területén naponta ellopnak legalább egy kerékpárt, hogy pontosat mennyit, nehéz kiszámolni, mivel a károsultak a lopást nem mindig jelentik be a rendőrségnek, amely az esetek többségében nem is igazán foglalkozik az ilyen „apró-cseprő” ügyekkel. A kerékpárlopás pedig igencsak kifizetődő biznisznek tűnik, mivel nem hivatalos adatok szerint a gyanútlan polgároktól elemelt kétkerekűeken 30–70 euróért lehet túladni, az elkötött versenybringák ára pedig akár az 500 eurót is elérheti. Azt persze mondani sem kell, hogy az áldozatok számára az ellopott járgányok eszmei értéke felbecsülhetetlen is lehet.
No de visszatérve az „évszázad bűntényére”, le a kalappal a rendőrök előtt, de véletlenül sem kellene, s talán nem is szabad túllihegni a sikerüket, mert még fejükbe száll a dicsőség, s megfeledkeznek rólunk, egyszerű polgárokról. Különben is, mint ahogyan az írás elején már merészeltem megjegyezni, egy picit kételyeket ébreszt bennem, hogy a belügyi szervek éppen az új kormány megalakulása után fektettek hangsúlyt egy ilyen ügyre. Már csak azért is, mert az ilyen esetek hírértéke normális esetben nem ér többet egy rendőrségi közlemény „négysorosánál”. Személy szerint csak akkor leszek büszke rendőrségünkre, s a jelenlegi, az „európai útról soha le nem térő” kormányunkra, amennyiben ténylegesen fényt derítenek a Radislava Dada Vujasinović és Slavko Ćuruvija újságírók ellen elkövetett gyilkossági ügyre, a topčideri katonagyilkosságokra, a dr. Zoran Đinđić miniszterelnök ellen elkövetett merénylet politikai hátterére, s még számos, olyan gyilkosságra és más bűntényre, amelyeket valamiért ez idáig képtelen volt megoldani a „nagyon különleges ügyosztály”. Addig viszont, továbbra is marad a kétely a rend éber őrzőinek a hatékonyságában, s nem utolsósorban az újdonsült, kvázi európai irányultságú kormányban.
