Csak egyenesen. Arra van az ösvény, ha kiértek a zsombékosból, egy szántóföldön találjátok magatokat, ott jobbra forduljatok, koncentrál a gyerek az útmutatásra. A sötétben csendesen, egymáshoz közel, csupán egy karnyújtásnyira menetelnek, éberen figyelnek egymásra, nehogy valaki leszakadjon a csoportból. A szüleik tanácsa szerint lehetőleg a bokrok között közlekednek, hogy a határőrök ne vegyék észre a két 12, egy 13 és egy 8 éves fiúból álló csoportot. A hajnali ködben hirtelen fényszórók vakítják el őket. Nem félnek, emlékeznek a szüleik szavaira: ha lebuktok, ne féljetek a rendőröktől, ők már nem bántanak, be sem zárhatnak. Elvisznek benneteket egy szállásra, ahonnan éjszaka megszökhettek, és folytathatjátok az utatokat nyugatra. Járjatok szerencsével, éljetek hosszú és termékeny életet, emlékezzetek szerető szüleitekre.
Világszerte több millióan kényszerülnek szülőhazájuk elhagyására. A migránsok mindenüket pénzzé teszik, csak hogy fedezhessék a hosszú és kilátástalan út költségeit. Vannak, akik sivatagokat szelnek át gyalog, mások törékeny lélekvesztőkön szállnak tengerre, hogy partot érjenek egy olyan helyen, ahol reményeik szerint a sok szenvedés után végre boldogság várhat rájuk. Az emberhez méltó élet reményében útra kelnek egyedül, csoportosan, családostul, és egyre gyakrabban indítják útra kíséret nélkül magukat a gyerekeket is: próbáljanak valahol Európában megkapaszkodni, hogy felnőve majd segíthessék az otthon maradottakat vagy a később útra kelőket.
A menekült gyerekek idegen országokon át, sokszor embertelen körülmények között, betegen, minden orvosi segítség nélkül, egy teherautó levegőtlen rakterébe zárva, sötét ismeretlenben bolyongva jutnak Európába, maguk mögött hagyva az otthonukat, a családjukat, a barátaikat. Mindent, ami az életet jelenti a számukra. Az úton számtalan veszély leselkedik rájuk, kirabolhatják őket, emberkereskedők, pedofilok vagy szervkereskedők kezeibe kerülhetnek, és néha csak akkor esznek, ha lopnak. Még ha sikerül is eljutniuk a hőn áhított nyugatra, az úton elszenvedett megpróbáltatások sokként érik őket, nem egyszer maradandó lelki sérülést okozva. Gyermekkor nélküli gyermekekké válnak.
Afganisztánban, Szíriában, Tunéziában született gyerekek, fiatalok tömegei keringenek Európa-szerte, és ebben a sorstalanságban Szerbia és Magyarország csupán egy-egy tranzitország, határuk pedig csak egy a sorozatos akadályok közül. Évente mintegy 100 kíséret nélküli, kiskorú migránst jegyeznek be, de a pontos számukat felbecsülni sem lehet. Bár a nemzetközi szervezetek adatai szerint egyre több gyereket indítanak útjukra, a bevált gyakorlat szerint szüleikkel vagy rokoni kísérettel kerekednek fel. A legkomolyabb akadály a schengeni határ, hiszen Magyarország szinte űrtechnológiát is bevet az illegális migránsok lekapcsolására. Ha már eljutottak a szabadkai dzsungelbe, a családok sokszor kíséret nélkül előreküldik a gyerekeket, hiszen Magyarországon a kiskorúak idegenrendészeti őrizetét törvény tiltja, ezért a fiatal menekülőket többnyire gyermekotthonokba viszik, ahol senki sem érti a nyelvüket. Így nemcsak a rendőrök, hanem a gyermekvédelmi rendszer hátán is púpnak számítanak, és mindenki igyekszik minél hamarabb megszabadulni tőlük. A gyermekotthonokból pedig sokkal könnyebb megszökni, mint egy fogdából. Reggel megérkeznek, napközben megmosdanak, talán hetek óta először ebédelnek, majd hajnalra eltűnnek.
Tudatosan küldik előre a gyermekeiket. A számtalan visszatoloncolás közben derülhetett fény a magyarországi intézményi hiányosságra. A migránsok pedig jól informáltak, mobiltelefonon kommunikálnak, a Banja Koviljača-imenekültközpont pedig nemmás,mintegyóriásiinformációbazár.Akitnemazalbánvagyamacedónhatárratoloncolnakvissza,hanemKoviljačára,aznaprakészinformációkkalrendelkezikatovábbindulókszámára,deazsemszámít,hakitoloncoljákőketSzerbiából,hiszenújranekiindulnakazembertelenútnak.
Megértemaszülőkemberfelettierőtfeltételeződöntését.Ha már nekem szülőként nem lehetséges eljutnom Nyugat-Európába, mert a magyar rendőrség fogva tart, majd kiutasít, legalább a gyermekem érje el az ígéret földjét, hiszen Európában a kiskorú migránsoknak sokkal nagyobb esélyük van a megmaradásra. Az uniós irányelv szerint a kísérő nélküli kiskorúaknak a tagállam területéről történő kitoloncolása előtt a tagállam hatóságainak meg kell győződniük arról, hogy a kiskorú egy családtagjához, egy kinevezett gondviselőhöz vagy a fogadó állam megfelelő befogadó létesítményéhez kerül. Mivel a gyermekek szüleit, rokonait szinte lehetetlen megtalálni, útjuk befejeződött. Gyermekek mindenek előtt.
Ha összehasonlítjuk a szerbiai és az uniós szociális szférát, rengeteg hiányosságot találunk. Mondhatni Szerbiában még gyermekcipőben jár a szociális hálózat. Bár vannak létesítmények, amelyek ideiglenesen befogadják a kíséret nélküli migráló kiskorúakat, sőt nevelőszülők is megteszik ezt, de itt is gondot okoz a nyelv. Ha viszont az intézményi rendszerbe jutva a gyerekek nem kérnek menedékjogot, ki lesznek utasítva az országból. Menedéket kérve pedig egy menekülttáborba jutnak, ahonnan elszökve újból nekiindulhatnak az embertelen és minden méltóságot nélkülöző, ördögi körhöz hasonló útnak.
