A Szerbiai Képviselőház múlt héten fogadta el az amnesztiatörvényt. Néhány ellenzéki párt egy-két hangzatos mondat erejéig ugyan kifejezte fenntartásait, mélyebb és konstruktívabb vitára azonban hiába vártunk. Mindössze független elemzők, jogtudósok és néhány médium foglalkozott a jogszabály vitatható elemeivel.
A törvény értelmében a közkegyelem nem érinti azokat a jogerősen elítélt személyeket, akiket a bíróság harminctól negyven évig terjedő börtönbüntetésre ítélt. Azok a rabok sem számíthatnak büntetésük enyhítésére, akiket emberiség ellenes és nemzetközi joggal védett értékek elleni bűncselekmény elkövetése miatt ítéltek el, sem azok, akik családon belüli erőszak, szervezett bűnözés és korrupció elemeit tartalmazó bűncselekmény, nemi szabadság ellenes bűncselekmény, kábítószer előállítása és forgalmazása, csúszópénz elfogadása, valamint csúszópénz adása, vagy Szerbia alkotmányos berendezése és biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt kerültek fegyházba. Azok a jogerősen elítélt személyek sem számíthatnak kegyelemre, akik a törvény hatályba lépésekor szökésben vannak és nem kezdték meg büntetésük letöltését.
A három hónapos elzárásra ítélt polgárok büntetését teljes egészében eltörlik, a háromtól hat hónapig terjedő elzárásra ítéltek esetében pedig a büntetés felétől tekint el az állam. A törvény hatályba lépésekor hetvenedik életévüket betöltött elítéltek szintén büntetésük egynegyedének eltörlését ünnepelhetik. Az emberölés, a minősített emberölés, a rablás és a minősített rablás vádjával elítélt személyek büntetésének tíz százalékát törli el az állam. Az összes többi elítélt büntetésének egynegyedét eltörlik.
A nagyjából 8000 szerbiai rabból megközelítőleg 3500–4000 személyt érint az amnesztiatörvény. Nikola Selaković igazságügyi miniszter a túlzsúfolt börtönök tehermentesítésével és a várható költségvetési megtakarítással indokolta a jogszabály elfogadását. A beterjesztő szerint az állam rövidtávon 127 millió dinárt, hosszútávon pedig 800 millió dinárt takaríthat meg a börtönrabok számának csökkentésével. A törvény indoklásából az is kiderül, hogy az évek során megváltozott társadalmi, gazdasági és politikai körülmények miatt egy amnesztiatörvénnyel kellett megváltoztatni az elítélt személyek helyzetét.
Hiába állították a kormánykoalíció pártjainak képviselői, hogy a törvény nem juttat veszélyes bűnözőket és gyilkosokat Szerbia utcáira, egyértelmű, hogy pontosan ez fog bekövetkezni. Sreten Jocić, akit két évvel ezelőtt emberölésre való felbujtás miatt tizenöt év börtönbüntetésre ítéltek, a tíz százalékos büntetéscsökkentést ünnepelheti, ugyanúgy mint Brice Taton, a meggyilkolt francia szurkoló támadói. A 2010 őszén súlyos testi sértés okozása miatt két év három hónapra ítélt Miladin Kovačević, akit egyszerűen csak az egymillió dolláros fiúnak becézhetünk, feltehetőleg legkésőbb november végén elbocsátást nyer cellájából. Uroš Mišić, akinek a „graffiti művészek” már évek óta szabadságot követelnek és aki brutális támadásával életre szóló testi, valamint lelki sérüléseket okozott egy rendőrnek, szintén már idén szabadulhat. Ugyanebbe a sorba állhat be a gyilkosság miatt másfél évvel ezelőtt kilenc évre ítélt híres-hírhedt Andrija Drašković is. Ennyi név talán elegendő is a hatalmi koalíció azon állításának megcáfolásához, hogy csak pitiáner bűnözőknek kedvez majd az amnesztiatörvény. A névsoron végignézve bukik meg az az állítás is, hogy a törvény meghozatalára egyebek mellett a megváltozott társadalmi, gazdasági és politikai körülmények miatt volt szükség. Valószínűtlennek tartom, hogy az általam említett jómadarak politikai rabnak tekinthetőek, akiket az előző rezsim juttatott rács mögé eltérő politikai, vagy társadalmi szemléletmódjuk miatt.
A téma kapcsán folytatott beszélgetések során több jogásztól is arról értesülhettem, hogy a jogszabály mentén büntetésenyhítésben részesülő elítéltek java része vagyonjogi bűncselekményt követett el. Ha tudjuk, hogy egyébként is életünk részévé váltak a rablások, betörések, vagy az ezekkel párhuzamosan elkövetett emberölések, akkor paradox, hogy miért kedvez az állam az ilyen minősítésű bűncselekmények elkövetése miatt korábban jogerősen elítélt embereknek. Félő, hogy az elítélésük óta folyamatosan romló gazdasági és szociális körülmények függvényében továbbra is rablással próbálják majd eltartani magukat.
Vesna Rakić-Vodinelić elismert jogprofesszor tartalmas, elemző írásában főleg az amnesztiatörvény indoklásának költségvetési megtakarításra vonatkozó érvei miatt képedt el. Kifejtette, hogy tudtával eddig egyik állam sem indokolta amnesztiatörvényét pénzhiánnyal. Rakić-Vodinelić emlékeztetett rá, hogy a történelem során a világ legtöbb országában háború, polgárháború, vagy diktátori rezsimek bukása után fogadtak el amnesztiatörvényt.
Ha így kezdődik az előző parlamenti ciklusban már megreformált igazságügy visszareformálása, vagy a reform folytatása, esetleg kijavítása, akkor a hatalmi koalíció által beígért folyamat nem sok jót ígér. Ennél hajmeresztőbb dolgok esetleg Olaszországban fordulnak elő, ahol Silvio Berlusconi volt kormányfőt adócsalás címén nemrégen első fokon négy év börtönbüntetésre ítélte a milánói bíróság, majd egy 2006-os amnesztiatörvény mentén büntetését azonnal egy évre csökkentették. A nemzetközi elemzők akkor megállapították, hogy az olasz igazságügy mocsárba süllyedt. Hová süllyedt, vagy hová, milyen irányba kezdett el süllyedni a szerb igazságügy?
