Mi a véleménye a lehallgatási botrányról, amibe az állami vezetők kerültek?
– Felfújták az ügyet, ezzel akarják elterelni a figyelmet más, sokkal nagyobb horderejű problémákról 57.1%
– Szerintem semmi kivetnivaló nincs abban, ha figyelemmel kísérik az állami vezetők ténykedését 16.8%
– Milyen botrány? 14.8%
– Nem lehallgatták őket, a telefonhívások listáját kérték le – az egyáltalán nem ugyanaz 11.3%
A számos felelős tisztséget betöltő Aleksandar Vučić szavát adta, néhány napon belül nyilvánosan leleplezi azokat, akik arra vetemedtek, hogy lehallgassák az államfőt, mi több, őt, a miniszterelnök első helyettesét is. Miképpen mondani szokás, azóta egyaránt sok víz lefolyt a sebes és szelíd folyókon, de Vučićnak bokros teendői lehetnek, mert nem avatta be titkába a közvéleményt.
Gondoljunk bele, ha megalapozott a vád, milyen ország az, amelyben lehallgathatják két vezető személyiségét, s e bűncselekményt olyan körmönfontan követik el, hogy képtelenség leleplezni őket. Ez kizárt. Ésszerűbbnek tűnik, hogy a botrány kipattantásával el szerették volna érni, hogy az erőszakszervezeteket megtisztítsák azoktól, akiket még Šešelj és Koštunica juttatott magas posztra, s helyüket olyanok foglalhatják el, akik élvezik a mostani vezetők bizalmát.
Dačić sem most lépett le a falvédőről. Ha Vučićra bízza a személycseréket, akkor kicsúszik ellenőrzése alól a belügyminisztérium, a rendőrség, a katonai és a polgári hírszerzés. Feltehetően ezzel magyarázható a sajátos patthelyzet.
A találgatás ingoványos talaján botorkálunk. A valóság terepén maradva, a lehallgatás vádjával buktatták meg Aleksandar Rankovićot. Ez a sokat tapasztalt, ízig-vérig rendőr nem érzékelte a veszélyt. Mosolyogva, magabiztosan foglalt helyet 1966-ban a JKSZ KB brioni plénumán. Abban az időben a legfelsőbb pártvezetőség tagja, az ország alelnöke, Tito helyetteseként és utódjaként emlegették. Az ülésszakot két egykori helyettese készítette elő titokban, s a meglepett Rankovićnak volt mit hallgatnia. A vádak özönét zúdították rá, annyira felzaklatta magát, hogy szíve felmondta a szolgálatot. Csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét.
Miért lett kegyvesztett? A mai napig nem derült ki. A korabeli sajtó azt írta, hogy lehallgatókészüléket helyezett el még Tito hálószobájában is. Más forrás szerint kiépítette a hálózatát, amelynek támogatásával a hatalom átvételére készült. A későbbiekben azzal indokolták menesztését, hogy a szocialista önigazgatás fejlesztésével és a nemzeti egyenjogúság politikájával szemben tanúsított bürokratikus-dogmatikus magatartásával gátolta a szocialista önigazgatás fejlesztését és a nemzeti egyenjogúság politikáját.
Ranković visszavonultan élt, kertészkedett, 1983-ban harmadik szívrohama végzett vele. Noha temetésének időponját titokban tartották, hozzávetőleg 100 ezren kísérték utolsó útjára, s éltették az elhunytat. Nem tudni, hogy a tömeg az iránta táplált tiszteletét nyilvánította-e ki, vagy az akkori rendszer ellen tüntetett, vagy egy ébredező nacionalizmus próbálgatta erejét.
A történetírók a hosszú kések éjszakájának nevezték el a nácik két rohamosztaga, az SS és az SA közötti véres leszámolást. Zoran Đinđić miniszterelnök és Vojislav Koštunica államfő kapcsolata azok az események után mérgesedett el, amelyek – ahogyan a társaim a tollban elnevezték – a hosszú részeg éjszaka alatt történtek. Nebojša Pavković kissé megkésve, vezérkari főnöki tisztségéről való leváltása után hozta nyilvánosságra, hogy egy évvel korábban a holtrészeg Aco Tomić, a katonai kémelhárítás vezetője és még néhány erősen ittas tábornok milyen törvénysértő cselekedetre kísérelte meg rábeszélni. Éjnek éjjelén felverték álmából, és ahogyan egy rendőrségi közlemény fogalmazna, az alkoholos befolyásoltság hatása alatt álló főtisztek azt követelték tőle és tábornok bajtársaitól, hogy a hadsereg különleges osztaga szállja meg a kormány távközlési hivatalát, mert ott lehallgatják Vojislav Koštunica telefonbeszélgetéseit. Egész éjszaka igyekeztek meggyőzni egymást, végül a józan tábornokok elutasították a rajtaütés kockázatos vállalkozását.
Dejan Milenković Bagzit, a Zoran Đinđić meggyilkolására szövetkezett bűnbanda tagját az buktatta le, hogy lehallgatták a felesége telefonbeszélgetését. Hangszalagra rögzítették Biljana Kajganić ügyvédnő és védence, Bagzi csevegését is. Kajganić közölte: legfölsőbb szinten megállapodtak abban, hogy Bagzi vádalkut köt, ha azt vallja, hogy Ljubiša Buha Čume likvidálta Momir Gavrilović volt állambiztonsági tisztet.
Bagzi: Hogyan mondhatnám ezt, amikor nem igaz?
Az ügyvédnő: Tökkelütött! Kit érdekel az igazság? Az igazság az, amiben mi megállapodunk!
Nem indult vizsgálat, kik voltak azok a magas rangú személyek, akikkel Biljana Kajganić megállapodott a hamis tanúvallomás ügyében.
1968 júniusában Dobrica Čosić felesége takarítás közben a falburkolat mögött furcsa készüléket fedezett fel. Szomszédjuk, az UDBA nyugalmazott tisztje közölte, hogy az egy lehallgatókészülék. Čosić tiltakozó levelet írt Titónak, a legfelsőbb állami és párttestületeknek. Arra kért választ, miként lehetséges, hogy őt, mint a központi bizottság tagját, lehallgatják.
Átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálattal megállapították a készülék pontos méretét, színét, elhelyezésének helyét és rendeltetését. Csak azt nem sikerült kideríteni, ki szerelte be.
Čosić a nála érdeklődőknek csak ennyit válaszolt:
– Pandúrügy.
Pandúrügy vagy sem a mostani botrány, akárhogy töröm a fejem, adós maradok a válasszal.
