Az elmúlt hetekben egy összmagyar összefogásnak lehettünk tanúi. A szegedi székhelyű Délvidék Kutatóközpont, magánszemélyek, civil szervezetek, Magyarkanizsa Önkormányzata, a Rákóczi Szövetség magyarkanizsai tagozata, helyi közösségek és nem utolsósorban Magyarország külügyminisztériumának támogatásával és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes fővédnökségével létesültek az 1944-es megtorlásban kivégzett magyaroknak emlékhelyek. Kávai Szabolcs tartományi képviselőt, a Rákóczi Szövetség magyarkanizsai tagozatának főtitkárát arról kérdeztük, hogy mi volt a szerepe a papoknak az 1944-es megtorlások idejében.
– Az elmúlt két évtizedben – kezdetben kicsit félve, csendesen, ma már nyíltan vállalva – a délvidéki magyarság megemlékezett, megemlékezik az 1944 őszén ártatlanul kivégzett magyarokról. Napjainkban már senki nem vonja kétségbe a II. világháború végén történt tragikus eseményeket, de nem lehetünk elégedettek az eddig elért eredményekkel. Még várat magára az áldozatok erkölcsi, illetve a hozzátartozók anyagi kárpótlása. Nem utolsósorban el kell érnünk, hogy a szerb nyelvű iskolai tankönyvekben is említtessék meg a több tízezer magyar és a több mint százezer német és a többi más nemzetiségű áldozat is, akik a nemzeti és ideológiai gyűlölet áldozatai voltak a II. világháború végén.
A történelem tankönyvek nem említik meg a más nemzetiségű áldozatokat...
– Finomabb eszközökkel – mint például az elhallgatás – még ma is folyik a történelemhamisítás, amely ellen fel kell vennünk a megalkuvás nélküli küzdelmet. Tehát a fent említett történelmi kérdéseknél nincs helye a kompromisszumnak, a sumákolásnak és a „maszatolásnak”. Ez kizárólag szakmai, történelmi kérdés és nem politikai alku tárgya. Ezért fontos, hogy a történészek saját környezetükben pontosan felmérjék a 44-es megtorlások lefolyását, az áldozatok pontos számát nevekkel és más adatokkal együtt. A vajdasági német közösség esetében ez az adatgyűjtés már a hetvenes években megtörtént. Nálunk magyaroknál ez még folyamatban van és várhatólag még évekig eltart. A küzdelmünk lassan, de biztosan halad. Rengeteg pozitív esemény tanúi lehettünk az elmúlt hetekben. Csak a leglényegesebbeket emelném ki: Martonoson, Horgoson, Óbecsén és Moholon két civil szervezet, nevezetesen a Rákóczi Szövetség magyarkanizsai szervezete és a Délvidék Kutatóközpont emlékhelyet állíttatott fel a fent említett helységekben meggyilkolt papok tiszteletére.
Mi volt a meggyilkolt papok bűne?
– Nem véletlen, hogy egyházi személyeknek állítottunk emlékművet több helyen is, hiszen ők a legnehezebb pillanatokban is ott maradtak, ott voltak híveikkel és személyes példamutatással is kivívták az utókor tiszteletét. Csak egy vértanú apátplébános ft. Werner Mihály történetét említsem: a balkáni brutalitással meggyötört plébános a martonosi pincébe zárt többi halálra szánt fogolytársát az utolsó napon meggyóntatta. Csak a szabadkai egyházmegyében 17, Vajdaság-szerte összesen több mint 30 papot gyilkoltak meg az évtizedekig dicsőített, dicsőíttetett partizánok. Nem véletlen, hogy az Istentől, embertől elrugaszkodott gyilkosok külön „vadásztak” az egyházi személyekre és az értelmiségiekre. Nagyon jól ismerték és alkalmazták a „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj” elvét. Sok papnak az volt a bűne, hogy fölszabadítóként üdvözölte 1941 tavaszán a Bácskába bevonuló magyar csapatokat. Nem mellékesen ezért a „bűnért” egy magyar embert sem lehetne elítélni két évtizednyi nemzeti és gazdasági elnyomás, megaláztatás után. Természetes, hogy a bácskai magyarok felszabadulásként élték meg 1941-et. Ezt még a szerb történészek és a közvélemény sem tudja megérteni és elfogadni. Természetesen én elfogadom, hogy a szerb polgárok 1944 őszét felszabadulásként élték meg, de a magyaroknak az a rettegés időszaka volt. Számomra felfoghatatlan, hogy Horgoson még a mai napig az általános iskola neve Október 10. vagyis a bosszúhadjárat kezdete. Sok még a tennivaló.
Hogyan értékeli Tomislav Nikolić szerb és Áder János magyar köztársasági elnök megállapodását, miszerint jövőre közösen hajtanak fejet a II. világháború összes áldozatának emléke előtt?
Óbecsén a belvárosi templomkertben október végén avatták fel a Petrányi Ferenc apátplébános emlékére felállított domborművet (Fotó: Fehér Rózsa)
– Jó úton haladunk. Biztató jelként értékelem, hogy Tomislav Nikolić és Áder János megállapodtak abban, hogy közösen hajtanak fejet a II. világháború összes áldozatának emléke előtt. Meggyőződésem, hogy csak akkor lehetünk mi és utódaink a gyakorlatban is egyenjogú állampolgárai ennek az országnak, hogy ha a történelmi tényeket a helyére tesszük és a szerb közvélemény is felhagy a hamis történelmi mítoszok és a megkérdőjelezhetetlen kollektív ártatlanság szajkózásával. Minket magyarokat már megtanított a tragikus XX. század, hogy szembesüljünk történelmünk gyászos pillanataival. Segítenünk kell szerb polgártársainknak is, hogy ugyanezt ők is megtegyék saját és közös jövőnk érdekében.
