A vajdasági, illetve szabadkai német befektetéseket illetően elégedettség, vagy csalódottság érzése tölti el?
–Úgy gondolom, hogy ha az utóbbi egy-két évet vizsgáljuk, akkor meglehetősen elégedettek lehetünk a német befektetések alakulását illetően. Ez különösen vonatkozik Vajdaságra, illetve Szabadkára, ahol 40–50 millió euró értékben valósultak meg befektetések és az így megteremtett munkahelyek száma jócskán meghaladja az ezret. Tudomásunk van róla, hogy a jövőben igen tekintélyes német vállalatok szándékoznak újabb befektetéseket megvalósítani Vajdaságban. A folyamat ilyen irányú fejlődését igencsak örvendetesnek tartom.
Mennyire tesz eleget a szerb kormány a külföldi befektetők elvárásainak?
– Megfigyelésem szerint a német befektetők számára elsősorban a helyi önkormányzatok tehetik vonzóvá az országot. Bizonyos helyi önkormányzatok igencsak sikeresek ezen a téren, mivel megértették, hogy mennyire fontosak a külföldi befektetők. Egy beruházónak stabilitásra, megbízhatóságra van szüksége. Egy befektető számára az idő pénz. Vegyük példának Szabadkát, ahol az önkormányzat igyekszik együttműködni a lehetséges befektetőkkel, és lehetővé teszi, hogy az adminisztratív feladatokat gyorsan és hatékonyan intézhessék. Persze a gördülékenység érdekében nem szabad megkerülni az előírásokat, ugyanakkor igenis lehetséges olyan struktúrákat kialakítani, amelyek hozzájárulnak a szükséges engedélyek, vagy egyéb adminisztratív feladatok időfecsérlés nélküli intézéséhez. Csodálatra méltó, hogy bizonyos befektetések Szabadkán öt hónap alatt létrejönnek, Szerbia másik részein viszont sokkal több idő szükséges egy befektetés megvalósításához.
Az európai integrációt illetően úgy érzem nem túlzás azt állítani, hogy a vajdasági magyarság feszülten várja Szerbia csatlakozását az Európai Unióhoz. Az Ön véleménye szerint meddig jutott el Szerbia az integrációs folyamattal és hogyan néz ki az integráció jövője?
– Ez egy nehéz kérdés, mivel két dolgot mindenféleképpen meg kell különböztetni. Az egyik az út, amelynek végén az EU áll, a másik pedig az út mellett álló jelzőtáblák: a stabilizációs és társulási megállapodás, a csatlakozási kérelem, a tagjelölti státus, a csatlakozási tárgyalások és még sorolhatnám. Ezek mind fontos útjelző táblák. Szerbia EU-hoz való közeledését illetően az út a valóban lényeges dolog. Az utóbbi három évben az ország ezen a téren szinte újrakezdett mindent és előrehaladt. Meg vagyok róla győződve, hogy az előrevetített politikai akarat függvényében semmi sem állíthatja meg Szerbiát ezen az úton.
Küldetése ideje alatt volt-e lehetősége megismerkedni Vajdasággal és a tartományon belül a magyar közösséggel?
– Igen, kapcsolatba kerültem a magyar közösséggel, hiszen időnként Vajdaságba is ellátogattam. A tartomány politikai, és egyéb képviselőivel is megismerkedtem. Emlékszem, hogy Német püspök Úr Nagybecskerekről két hónappal ezelőtt meghívott egy szombat esti rostélyozásra, ahol a magyarok számos képviselője jelen volt. Nagyon szép és barátságos hangulatú összejövetel volt, szívesen emlékszem vissza arra az estére. A Magyar Nemzeti Tanáccsal szintén sokrétű kapcsolatot építettem ki.
Maradjunk Vajdaságnál. Milyen szerepet játszik, vagy kellene játszania a tartománynak Szerbia európai integrációjában?
– Úgy vélem, hogy Vajdaság bizonyos módon inspiráló szerepet tölthet be. A tartomány mindig is büszke volt arra, hogy ilyen sok, produktív, egymással békében élő nemzetiséget egyesített. Vajdaságot szinte mini-Európának is nevezhetjük. A régióban, főleg a Nyugat-Balkánon, nagyon fontos példát mutatni, hogy az etnikumok közötti különbségek semmilyen módon nem akadályozzák az építő jellegű, békés és jövőbe látó együttműködést.
Nagykövetként figyelemmel kísérhette a szerbiai történéseket. Az emberi jogokat és a kisebbségek jogait illetően megfigyelt-e bármilyen előrehaladást ebben az időszakban?
– Úgy érzem, hogy az európai mércék szerinti joguralom biztosítására törekednek Szerbiában. Nem szabad elfelejteni, hogy mi volt ennek a kiindulópontja. Vegyük példának az igazságügy reformját, amely egy évtizeden át húzódott és csak most ölelte fel a kormány. Mindannyian tudjuk, hogy azokon a területeken, amelyeken korábban toporgás volt a jellemző, most sokkal nehezebb változásokat elérni, mint azokon a területeken, ahol ütemesen zajlanak a hiányosságok elhárítására irányuló tevékenységek. Vegyünk egy másik példát, amelyet illetően Németország is érintett, és amely jól tükrözi, hogy milyen is a szerbiai helyzet megítélése: az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett a Szerbiából érkező menedékjogot kérő személyek száma. Kezdettől fogva világos volt, hogy egyetlen szerbiainak sem áll jogában Németországban menedékjogot kérni, mivel Szerbiában nincs politikai üldöztetés. Ha ilyesmit állítanak egy országról, akkor az bizonyos értelemben jó visszajelzés az emberi jogok tiszteletben tartását illetően.
Ha megbízatása végén mérlegre kellene tennie sikereit, illetve kudarcait, akkor a mérleg melyik fele lenne a nehezebb?
– Ezt nehéz így megválaszolni. Küldetésem néhány nagyon nehéz csomag átvételével kezdődött. Be kell vallanom, hogy ezek a feladatok közül nem mindegyiket sikerült befejeznem. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez annyira lényeges, nem szabad kizárólag bizonyos események rabságában élni. Az állam irányításának egészéről kialakított benyomás a legfontosabb. Ezzel kapcsolatban minden alkalommal kimondom, hogy a mai Szerbia egy teljesen más ország, mint az, ahová három és fél évvel ezelőtt megérkeztem. Sokkal egyértelműbben összpontosított. Bár még mindig van néhány megfogalmazatlan nemzeti kérdés, amelyeket illetően hiányzik az egyetértés, a politikai pártok 85–90 százaléka egyetértésben az ország elsődleges prioritását, az EU-csatlakozást támogatja. Ez különösen nagy segítség a bizalomra és megbízhatóságra épülő együttműködés kialakításában.
