Zoran Dragišić, a belgrádi Egyetem Biztonsági Karának professzora, Rasim Ljajić Szociáldemokrata Pártjának egyik alapítója múlt héten bejelentette, hogy távozik a pártból és megalakítja a Munkás-paraszt Szövetséget. Az új párt a szociális igazságosságért, az elhanyagolt munkásokért és földművesekért küzd majd, jelentette ki Dragišić. Csupán néhány héttel korábban tartotta alakuló ülését a Szerbiai Új Szociáldemokrácia, amelynek vezetője, Dušan Janjić szintén politikai elemző. A szóban forgó politikai elemzők korábban a Magyar Szónak is rendszeresen nyilatkoztak aktuálpolitikai kérdésekről. Mindketten szókimondónak, a kormány, illetve a politikum éles hangú bírálójának bizonyultak, ezért is okozott sokaknak meglepetést, hogy éppen ezek a személyek kívánnak beszállni a politikába.
Az említett pártalapítás(ok)hoz fűződő kérdésekre Mihal Ramacs politikai elemző, a Danas egykori főszerkesztője válaszolt lapunknak, aki nem követte kollégái példáját, és nem alapított pártot.
Ön szerint miért adta pártalapításra a fejét Dušan Janjić és Zoran Dragišić? Korábbi harcias, kritikus véleménynyilvánításuk függvényében várhatunk-e bármi érdemlegeset az említett két személytől? Mennyire tartja hihetőnek, hogy azért alapítottak, illetve alapítanak pártot, mert a munkásokkal senki sem törődik Szerbiában, vagy ők is csak szeletet kérnének a tortából, ami talán már nem is létezik?
– Értesüléseim szerint Janjić és Dragišić urak úgy érezték, hogy a már meglévő pártokban nem tudnák megvalósítani elképzeléseiket. Mindketten nagyon jól értesültek a politikai élet történéseiről, illetve a függönyök mögött történő dolgokról. Ezért is élvezik a diplomáciai körök és a sajtó megbecsülését. Abban viszont már nem vagyok biztos, hogy ez elegendő lesz-e az önálló politikai érvényesüléshez. Az utóbbi két évtizedben egyetlen alkalommal sem koronázta siker a szociáldemokrata, munkás- vagy parasztpártok alapítását. Nem tudom, hogy ezek és a hasonló pártok hol találhatnának választókat. Szerbiában senki sem alapít felebaráti szeretetből pártot, sem pedig azért, hogy valami hasznosat tegyen a társadalomért. Nálunk érdekből foglalkoznak politikával. Az érdek leggyakrabban pedig a pénz. A tortát, amiről beszélt, valóban nagyon sokan megrágcsálták már, ennek ellenére még mindig vonzó egy bizonyos embercsoport számára.
A politikai színtér jelenlegi szereplői mellett ezeknek vagy bármelyik másik új pártnak van-e esélye említésre méltó eredményt elérni a következő választásokon?
– A politika nagyon drága. Aki a szavazatok öt százalékánál többet szeretne megszerezni, illetve komolyabb szerephez kíván jutni a szerbiai politikai életben, annak Szabadkától Vranjeig legalább száz városban kell bizottságot létrehoznia. Ha egy már így is túlzsúfolt játéktérre érkezik valaki új szereplőként, annak sokkal nehezebb a feladata. Tekintélynek örvendő aktivistákat kell toboroznia nemcsak Belgrádban, Újvidéken, Nišben és Szabadkán, hanem Zaječarban, Hódságon és Rumán is. A legnehezebb új arcokat felhajtani. Ha olyan emberekkel töltik fel az új pártokat, akik korábban már legalább három párt tagjai voltak, akkor semmit sem csináltak. Ha pedig olyanok lesznek a pártokban, akiket a szomszédos utcában sem ismernek, akkor még kevesebbet tettek.
Dragišić szombaton részt vett a Szerb Haladó Párt nagygyűlésén és beszédet is mondott. Elképzelhetőnek tartja, hogy Dragišić vagy esetleg Janjić új pártja műholdként, bolygóként kering majd az SZHP körül?
– Az SZHP számomra sokkal meggyőzőbb volt addig, amíg nem engedte meg, hogy ráakaszkodjon mindenki, aki önállóan semmit sem jelent. Gondolok itt Velimir Ilićre, Aleksandar Vulinra, Milanka Karićra, a romák és a koszovói szerbek képviselőire vagy éppen Dragišićre. A szombati nagygyűlés és Nikolić éhség-, illetve szomjúságsztrájkja előtt még Európában is sokan gondolták úgy, hogy az SZHP alternatívája lehet a mostani korrupt államhatalomnak. A nagygyűlésen bebizonyosodott, hogy Nikolić és Vučić szem elől tévesztették az iránytűjüket.
Mi lehet ennek a politikai skizofréniának a következménye?
– Feltételezem, hogy a Szerbiai Képviselőház előtt felállított színpad társaságának tarkasága nem hoz több szavazatot a haladóknak. Ugyanannyi szavazójuk lesz, mint amennyi egyébként is lett volna enélkül a víg kedélyű társaság nélkül. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék annak idején azért esett szét, mert sokkal inkább olyanokból állt, akik belülről rombolták és akadályozták sikerességét, mintsem olyanokból, akik valami hasznosat cselekedtek volna. Ugyanazt a hibát követik el azok, akik most a Szerbiai Haladó Ellenzéket készülnek létrehozni. A választásokon sokkal nagyobb eséllyel nyerhet egy erős, világos célokat követő párt, mint egy igencsak széles koalíció, amelynek pártjai számtalan célt kívánnak megvalósítani, illetve amelynek vezetői minél előbb pénzre szeretnék váltani jövőbeli érdemeiket.
Mennyire képes hanyatlásba taszítani egy államot, illetve egy társadalmat ez a politikai skizofrénia vagy politikai prostitúció? Módjában áll-e a társadalomnak vagy talán a civil szektornak megállítani ezt a politikai ámokfutást?
– Megjegyezném, hogy a prostitúció ebben az esetben nem a legmegfelelőbb szó, hiszen bizonyos országokban a legősibb foglalkozás igencsak megbecsült. Az utóbbi két évtized hanyatlásáért természetesen a politikusok a hibásak. És ugyanúgy a politikusok számlájára írható a 2001 és 2003 között jellemző fellendülés. Ha az államot minden szinten felelősségteljes emberek vezetik, akkor rövid idő alatt sikerülhet megvalósítani a korábban megfogalmazott célokat. Ha a társadalmat önző politikusok vezetik, akkor az embereken eluralkodik az érdektelenség és a politikusok iránti gyűlölet. Pillanatnyilag pontosan ez a helyzet. Ami a civil szektort illeti, van egy olyan érzésem, hogy a szervezetek magánvállalatokká alakultak át. A civil szervezetek legtöbbje csupán azzal foglalkozik, hogy elegendő támogatást szerezzen a túléléshez. Többségük zárt, és így nem képesek befolyásolni a közvélemény szélesebb rétegét, ezért a politikusok sem figyelnek rájuk túlságosan. A politikum és a mágnások befolyása miatt általában a médiumok is ignorálják a civil szervezeteket. Mindennek függvényében úgy tűnik, hogy a civil szféra egyre jobban a társadalom peremére szorult. Amíg ez így van, addig nem tudom, ki lehetne az, aki felrázza ezt az elmaradott országot, a fáradt, kiégett és csalódott szerb társadalmat.
