Aznap reggel nem azzal a hírrel riasztott föl a rádió mély álmomból, hogy az éjjel újabb vulkánkitörés volt Szicíliában vagy meghibásodott egy atomreaktor Dél-Amerikában, hanem azt közölték velem és más koránkelő rádióhallgatóval, hogy a világ összes élelmiszer-termelésének egyharmada a szemeteskukákban és egyéb szeméttelepeken landol.
Magyarán: a vérrel-verejtékkel megtermelt kenyerünk egyharmadát kidobjuk. Pedig megdolgoztunk érte, a boltos, de még a hatalmas üzletlánc vezérigazgatója se osztogatja ingyen a tejet, a borsot, a kaviárt, még a lencsét se.
Akik pedig az ingyenkonyhán kapják a napi levesadagjukat, onnan kilépve nem löttyentik az arra ólálkodó kóbor kutyák elé.
És akkor még azokról a milliókról nem is szóltunk, akik részére ingyenkonyhák sincsenek.
Akiknek a megélhetése teljesen kilátástalan. Ha nem volnának erdei vadak és madarak, füvek és édes gyökerek, éhen pusztulnának. S még így is sokan éhen pusztulnak.
Az éhezők tömege földünkön eléri az egymilliárdot. Gondoljunk bele: csaknem két Európányi népesség.
Most valaki nehogy azzal jöjjön elő, hogy a jóllakottak, a túltápláltak azért dobják ki a másnapos kenyeret és a túlfűszerezett töltelékeket, mert tudatában vannak annak, hogy mennyi az éhező s ily módon próbálnak könnyíteni a sorsukon.
Tulajdonképpen élelmiszerből nincs is túltermelés. Gépkocsiból, rozsdamentes főzőedényből lehet, hogy van, mert az önműködő nyárssütő némely háztartásban még nélkülözhető, ezek nélkül ki lehet bírni az élet viharait, de kenyér és víz nélkül nem sokáig, s bizony akadnak, akik ezek folytonos hiányába belerokkannak. Mert még a szemétre lódított, ömlesztett, fogyasztható állapotban levő csirkeszárnyból se jut nekik.
Ennek ellenére a mi álmaink, jóllakottaké, könnyű, nyugodt. Előfordulhat ugyan, hogy ha teli hassal tesszük el magunkat holnapra, éjnek évadján is fel-fel nyögünk, de ezért van a szódabikarbóna, meg egyéb porok és pirulák.
Vajon milyen álmuk lehet azoknak, akik korgó gyomorral térnek „nyugovóra” s erre is ébrednek?
Kenyérből, élelmiszerből tehát nincs túltermelés, mégis úgy tűnik, a „gyakorlat” is úgy mutatja. A megtermelt cukornak, lisztnek, olajnak, húsnak, zöldségfélének egyharmadát eltékozoljuk. Olykor figyelmeztetnek erre bennünket a helyi hírközlő szervek, a világsajtó.
A tegnap éjszaka, a korai rádióhírek szerint, csendes volt, nem tört ki egyetlen tűzhányó se, sehol nem rengett a föld, romboló forgószelek se söpörtek végig a mexikói öbölben, nyugodtak voltak a tengerek és óceánok, egyetlen atomerőmű se hibásodott meg és az olajkutak is hiba nélkül húzták az olajat. Talán még a terroristák is igaz álmukat aludták.
Aznap reggel első dolgom volt levinni a szemetet. Volt mit látnom, illetve hát a konténerek körül a mindennapi kép: kenyérhulladék, félig lerágott csontok, mindenféle ételmaradék, s egy műanyag zacskóban jó kilónyi újkrumpli. Pedig ez az utóbbi, így szezon kezdetén, nem is oly olcsó.
Csak annak volt az, aki kidobta.
