Vajdaság falvait járva a földművesek arra panaszkodnak, hogy fő a fejük, amikor akár állandó, akár idénymunkára keresnek embereket. Sokan közülük nem értik, hogy az életerős munkanélküli fiatalok, családapák, anyák miért jajgatnak sorsuk felett otthon, ahelyett, hogy megfognák a kapa nyelét és dolgoznának?
A siránkozók között sok a menekült is, akik az elmúlt század utolsó évtizedeinek véres eseményei miatt voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat és földönfutóvá lenni. Kevéske pénzükből félig kihalt, isten háta mögötti falvakban vettek házat, de rövid idő elteltével rájöttek, hogy ha ott élni akarnak, egyrészt keményen meg kell dolgozniuk betevő falatjukért, másrészt meg kell tanulniuk az ott élő emberek nyelvét. Legtöbbjük egyikre sem volt vevő, így elköltöztek a nehéz, de olcsó megélhetést biztosító kis falvakból a városokba.
És ezekben a városokban telepedtek le a Koszovóból, Dél-Szerbiából, Macedóniából érkező emberek is. Újvidéken lépten-nyomon láthatjuk őket, ahogy targoncájukat tolva gyűjtik a kukákból az értékesíthető hulladékot. Többször is beszélgettem velük, és elpanaszolták, hogy munkát nem kapnak, segélyt is alig, vagy semmit, és ha netán valaki alkalmazza is őket, rövid idő után felmond nekik.
Tény, hogy ezek az emberek ingerszegény környezetben nőnek, nevelkednek és nincs erejük ebből a környezetből kitörni. Nem értik, hogy miért haragszik a munkaadó, legyen az bárki, ha késnek a munkából, ha nem eléggé szorgalmasak, ha megélhetési körülményeikre panaszkodnak, ha, ha…
Az egyszerű ember viszont, aki becsületesen megkeresi kenyerét, és nem panaszkodik, pedig jócskán lenne mire, nem érti, hogy ezeket az embereket miért kell eltűrnie? Miért kell szemet hunynia, ha tyúkot lopnak tőle, megkopasztják a gyümölcsfáját, letarolják aprócska veteményes kertjét?
Vajdaság az elmúlt két évtizedben elszegényedett és a munkanélküliség is megnőtt vidékünkön. Nem tudok arról, készített-e bárki elemzést, hogy ehhez mennyire járult hozzá az a tény, hogy ebben az országrészben telepedett le a legtöbb menekült. Tudom, hogy közülük többen jól feltalálták magukat, de azok is, akik pénzük vagy kapcsolataik révén munkához, sokszor igen jól fizetett munkához jutottak, az itt élő emberektől vették el az életteret. Akik viszont nem voltak ilyen „szerencsések” – belőlük van több – , az itt élő emberek hátán próbálnak megélni, követelve az államtól a szociális segélyt, megrövidítve így az itt élőket, és arra kényszerítve egyre több embert, hogy törvénytelen megélhetési módszerekhez folyamodjon.
Szerbia mindezt eltűri, de vannak országok a világban, elsősorban Európában, amelyek nem. A fejlett, gazdaságilag és politikailag rendezett országok végképpen nem. Ugyanakkor ezek az országok a menekültstátussal rendelkezőknek szép megélhetési körülményeket biztosítanak. Fejük fölé tetőt adnak, fedezik a megélhetési költségeiket már akkor, amikor még csak menekültstátusért könyörögnek.
Egy év alatt Szerbiából több mint 17 000 ember kért politikai menedéket az európai országokban. Svédországban családonként havonta 1500 eurót kapnak, Belgiumban fejenként és szintén havonként 220 eurót, amíg kérelmükkel foglalkoznak. Ha az egyik országból kitoloncolják őket, a másikban próbálkoznak mindaddig, amíg végképp haza nem küldik őket. De eddigre már annyi pénzt tudtak megtakarítani a semmittevésből, hogy itthon még néhány hónapig megélhetnek belőle.
A tizenhétezerből eddig körülbelül ötezer embernek kellett visszajönnie. Ezen felül pedig az Európai Unióval való toloncegyezmény aláírása óta, amelyet Szerbia 2009-ben szignált, 30 000 ember költözött Szerbiába a 150 000-ből, ahányan a balkáni országokból távoztak a kilencvenes években. Közülük vajon még hányan költöznek ide, és hova? Mert java részük a szegénységből futott el, és aligha hiszem, hogy ha már visszakényszerülnek, az ország legszegényebb részét, részeit választják. Vajdaság gazdagabb térségnek számít, meg aztán itt békések az emberek, nem rántanak azonnal fegyvert, ha megélhetéssel küszködő embert látnak meg lakásukban, udvarukban.
A politikai menedékjogot kérők száma Szerbiából a vízummentesség megadása után nőtt, ezért jogosan tarthatunk attól, hogy az Európai Unió ismét vízumkényszert vezet be. És mindezt 17 000 ember miatt! A vízummentességgel visszaélő emberek miatt! És ha a szerbiai hatóság e jelenség ellen nem tud, vagy nem akar erőteljesen fellépni, ha nem tudja, vagy nem akarja megakadályozni az álmenekültek átköltözését a schengeni országokba, akkor még Szerbia uniós csatlakozása is veszélybe kerülhet.
Tizenhétezer ember miatt!
Természetesen Szerbia ezt nem engedheti meg magának, és legmagasabb szintről bejelentették, hogy a határrendőrség, a vámhatóság fokozottan ellenőrzi az utasokat. Az utazás célját, van-e az utasnak menettérti jegye, illetve pénze a külföldi tartózkodáshoz, de ellenőrzik az autóbuszokat, a gépkocsikat az autópályákon, és ellenőrzik a külföldi utakat szervező turistairodákat is. Brüsszel figyelmeztetését tehát komolyan vette Belgrád, és ez rendben is van. A menekültturizmusnak így valószínűleg útját állják, és ez jó. Elégedett lesz Belgium, Németország, Svédország, Luxemburg. Elégedett lesz fél Európa. Nem érkeznek hozzájuk többé majd a menekültek, ugyanakkor visszatoloncolhatják majd a még ott levőket, azt a tizenkétezret és azt a százhúszezret, akik még ott élvezik az állam kegyeit.
A mozgásszabadságról ezúttal nem akarok értekezni, meg arról sem, hogy ez a jog miért csak a gazdagok privilégiuma, az viszont nagyon érdekel, hogy ezek az emberek, mármint a majd visszatoloncoltak kinek az udvarában telepednek majd le?
Ha feledékeny volnék, akkor úgy tenném fel a kérdést, hogy kinek az udvarába telepítik majd őket?
Sajnos, nem vagyok feledékeny.
