Magából a címből nem következik, hogy most már a füvek, a virágok, a fák, a bokrok és a zöldségfélék, kerti vetemények nemzeti közösségeket alakítanak ki, megpróbálta ezt az ember, az emberiség több-kevesebb sikerrel, még több küzdelemmel, harccal, háborúsággal.
A spanyol uborka sem úgy spanyol, miként mondjuk Picasso volt, a nagy francia festő, mert aki nagyra nő, annak lehet több nemzetisége is, amint hogy a kicsiknek olykor azt az egyetlenegyet is kétségbe vonják. Ne utaljunk most folyton a szlovák vagy ukrán nacionalisták gáncsoskodásaira, elegendő, ha a litván példát hozzuk elő: alighogy leváltak, megszabadultak a nagy szovjet emlőtől, egyeseknek szemet szúrt a kicsinyke balti országban az évszázadokon át velük együtt élő lengyel kisebbség, amelynek már nem csupán a templomokban, de az utcán is megtiltanák anyanyelve szabad használatát. Mi, bácskai, bánáti, szerémségi magyarok szerencsések vagyunk, hogy nem litvánok (szlovákok, ukránok stb.) vettek bennünket kézhez, mi nyugodtan élvezhetjük a multikulturalizmus áldásait, s ebben a soknyelvű tartományban a többségi nyelven kívül könnyedén elsajátíthatjuk akár a Bánátba telepített macedónokét is, talán már csak az róható fel teljes jóindulattal, hogy a velünk együtt élő többségiek nem tanúsítanak lelkesebb érdeklődést a körülöttük nyüzsgő kisebbségek nyelve iránt.
De ez még mindig nem a spanyol uborka.
Annak az uborkának semmi köze sincs a gyönyörű zengő spanyol nyelvhez, a ragyogó és sokszínű spanyol kultúrához. Spanyolországhoz is talán csak annyi, hogy ott csíráztattuk ki, ott szökött szárba, ott izmosodott meg, s ott szívta magába azt a „vírust”, amit aztán magával cipelt több európai üzletláncba, s okozta, okozza azt a sorozatos tragédiát, amitől okkal-joggal hangos a sajtó.
A spanyol – tehát a Spanyolországból importált – uborkától végzetes betegséget kapnak a gyanútlan fogyasztók. Mert valami nem oda való hozzáadódott annak a növénynek a gyökeréhez, vagy permet formájában került a levelére, termésére. Halált okozó méreg. Egy olyan civilizált világban, mint amilyen a mai. A nyugati civilizáció bölcsőjében, Európában.
Ez a spanyol uborka szemre, a piacon, a szupermarketek polcain csábítóbb, szebb, mint mondjuk a péterrévei, ezt talán épp a génjeibe táplált gyilkos méregnek köszönheti, újabb bizonyítékként, hogy mérgeznek bennünket reggel, délben, este, génmanipulált búza lisztjével, fertőzött sertéskarajjal, gyanús eredetű Coca Colával, ecettel, szóval, pálinkával.
Miközben a makói hagyma, a horgosi paprika, s a már említett pecellói uborka oly nehezen tör be a világpiacra.
Szegény spanyolokkal volt már baja a szenvedő világnak: tudunk a spanyolcsizmáról, ami bizony nem valami kényelmes lehetett, aztán a spanyolnátha meg minden. Most a spanyol uborka ütött be. Ha nem okozott volna annyi tragédiát, mint amennyit okozott vagy még mindig okozhat (ha nem fogják le az ilyesfélékkel üzletelők kezét) mondhatnánk ismét rejtett cinizmussal, hogy jól jön ilyen „hecc” az eseményszegény nyárelőn, amit a sajtó nyelvén uborkaszezonnak szokás nevezni.
Most ennyit a spanyol uborkáról, ami talán nem is a spanyol honban sarjadt ki, de mégis abban a valós, világméretű fóliasátorban, ami lassan beborít minden földet.
