Mire megérkezik a levélhordó, a postaládák tele vannak különféle szórólapokkal, reklámnyomtatványokkal, olyan papírtöltelékekkel, amelyekért a lakók nem túlságosan lelkesednek, különösen nem a postás, aki – ha a küldeményt a megfelelő ládikórésbe szeretné besurrantani – előbb ki kell, hogy ürítse a dobozkát, illetve szabaddá kell tennie a rést.
Így a szórólapok többsége ott köt ki, ahová tulajdonképpen való is: a postaláda alá helyezett nagy szemetesben, onnan pedig a konténerbe szállíttatik. Naponta nyalábnyi papírhalmaz. Csupán egy tömbházból. S hány ilyen tömbház van egy nagy, de akár egy közepes nagyságú városban is. A családi házakat, villákat nem is számítva. Amelyeknek azért szintén van postaládájuk. S amelyeket a lelkes szórólap szórók aligha kerülnek el. Naponta így szórva szét egy ligetnyi – sőt erdőnyi! – fa végtermékét. (Nem tudom, mit szólnak ehhez, hogyan dolgozzák fel ezt a buzgó erdőtelepítők? Facsemetét ültetni azért, hogy felnőttkorában papírgyári nyersanyaggá váljék, mégpedig olyan papírrá, amelyre nem örök értékű verseket nyomtatnak majd, hanem mulandó reklámszöveget, ami el se jut a potenciális vásárlóig, mert a levélhordó dühében kirángatta a postaládából, hogy becsúsztathassa oda a címzettnek szóló képeslapot.)
Már a fentiekből is sejthető, hogy a reklámról szeretnénk szólni, amely korunkban megkerülhetetlen iparággá nőtte ki magát. Már csak ezért se kerülhetjük meg mi sem. A reklám, mint olyan, nem csupán a postaládáink eldugulását fenyegeti, sokunknak immár álmatlan éjszakát is okoz. Vajon melyik gépkocsit vagy szőnyegtisztítót vegyük meg, azt a négy keréken futót, amelyiknek a csomagtartója légkondicionált, avagy a klasszikus, kézi erővel suhogtatót, illetve a legújabb, tajvani gyártmányút, aminek a nyelébe önsuhogtató elem van beépítve?
Az a kétéves aranyos, csillagszemű kisfiú, minden tévécsatornán kedves pofikájával az önműködő szőnyegparolát ajánlja. Egyszerűen ellenállhatatlan. Amilyennek az igazi, korszerű reklámnak lennie kell. Mind képileg, mind szövegileg. Hol vagyunk már az olyan banális reklámszövegből, amilyennel például azt duruzsolták a füledbe, hogy amíg alszol, a Darmol dolgozik.
Ma már másféle Darmol másként dolgozik.
S már jó ideje nem csak a Darmol dolgozik, és nem csak a műtrágyagyártó konszernek dobják piacra naponta az újabbnál újabb s hatásosnál hatásosabb termékeiket, az úgynevezett szellemi termékek is mind szélesebb teret próbálnak meghódítani maguknak. Itt olykor az önreklámozás is kifejezésre jut.
De hát, ugye, a cigány is a maga lovát dicséri. Jó volna azonban, ha a kicsinyeket nem használnák fel még édességek reklámozására sem. Még akkor se, ha a reklámfőnökök nagyon jól tudják, hogy a gyerekeknél nincsenek édesebb teremtmények. E fölött nem kéne szemet hunynunk, a jó álmok reményében.
