Nem tudni még, miről lesz emlékezetes az idei nyár, arról-e vajon, hogy ki volt a kétmilliomodik jegyvásárló a világhírű péterváradi dalfesztiválon, avagy a még mindig dühöngő kánikuláról?
Már-már negyven Celsius-fokos hőséget kell elviselnünk itt Közép-Kelet-Európában. Múlt század eleji rekordot döntöttünk. Persze nem mi, az időjárás. Ez a szeszélyes.
Épp azon tűnődöm ezzel kapcsolatban, hogy élhet még valahol a környékünkön vagy valahol a Kárpátok alatt az a magyar honvéd, aki a doni ütközet után mínusz negyven fokos hidegben, kötözködésig érő hóban hazafelé vette az irányt. Hadba vonulása előtt, itthon, Adahatárban negyven fokos hőségben volt részarató, most, mínusz negyven fokos fagyban egy megvert hadsereg katonája. A Don és a Tisza partja között néhány ezer kilométer a távolság, az adahatári nyári kánikula és a Don-környéki tél között a hőmérsékleti különbség nyolcvan fok. S a derék katona mégis kibírta. Megkóstolta a gatyarohasztó kánikulát és a csontrepesztő telet is. Erős természete lehetett.
Minket a gutaütés kerülget.
S nem csak a szeszélyes időjárás miatt.
Jövőbelátó államfőnk optimista, a mába süllyedő jövőkutatók borúlátók. Az ilyen szitura szokta mondani a magyar: derűre ború.
Az előbbi állítása szerint már az év második felében néminemű enyhülés mutatkozhat gazdasági fejlődésünk alakulásában, a valóság talajából kiinduló utóbbiak tornyosuló vészfelhőkkel riogatnak. Holott éppen most kéne némi enyhülést hozó fellegvonulat. Ebben a lélegzetelállító kánikulában.
Úgy látszik azonban, hogy nem csak az időjárás zavarodott meg, a közellátás, az egészségügy és a szabadságjogok területén is akad némi helyrerakni való. Gyermekkoromtól fogva hűséges mézfogyasztó vagyok. Kezdetben a mi termékünket nyalogattam, lévén, hogy apám méhész volt, ma a piacon szerzem be ezt a fogyasztási cikket. Épp úgy és ott, mint ahol az uborkát, sárgarépát, satöbbit. A mézet okleveles, bejegyzett méhésztől. Nagyon meglepődtem azonban, amikor itthon azt kellett látnom és tapasztalnom, hogy a méz, szokásához híven, nem lustán ring, hanem lötyög az üvegben, mint a víz. Bizonyára a kánikulától. Ez kólinthatta fejbe az uborkát is, de itt-ott például a szabadságjogok megsértését már nem akaszthatjuk a kánikula és az időjárás nyakába, nevezetesen azt, amidőn egy kisebbségi népcsoporthoz tartozó valakik a saját anyanyelvükön, nyílt utcán egymás torkának ugranak erős szitkozódások közepette, amikor épp arra haladván egy többségi férfi azzal ugrik közéjük, hogy kiabáljanak az ő nyelvén, mert ő is tudni szeretné min kapnak hajba a magyarok. Miközben a veszekedők egyikét oly erősen mókon vágták, hogy összerogyott, mentőt hívtak, s kiderült, pont két megye határán esett össze, így a mentő, az érvényben lévő előírások szerint nem volt illetékes a haldoklót kórházba szállítani.
Hasonló előzmények közepette jelentette meg a Központi Statisztikai Intézet, hogy a múlt hónapban 37 új munkahely adott biztos megélhetést ugyancsak 37 bácsalsóréti munkanélkülinek, ahol a helybeliek szerint az év kezdete óta 103 családfenntartó kapott felmondást, de erről mindez ideig a Statisztikai Intézet mélyen hallgat.
Az embernek csak fő a feje ebben a duhasztó hőségben. Epedve várjuk az enyhülést. Ahonnan lehet. Onnan felülről.
