Természetesen itt, ezen a szűkre szabott helyen nem foglalkozhatunk a gumi, mint olyan, teljes spektrumával, így a kalocsnival sem, ami egyébként is valószínűleg teljesen kiesett úgy a köztudatból, mint a gyakorlati használatból. Aligha ismer a világ olyan tinédzser korú ifjút vagy hölgyet, aki mondjuk súlyos katonabakancs helyett könnyű kalocsnira váltaná fel lábbelijét. Gumicsizmát is inkább csak szenvedélyes horgászok hordanak, alant tehát más gumiféleségekről lesz néhány szó.
Ne botránkozzék meg a kedves olvasó, hogy a manapság egyik legelterjedtebb gumiféleségre irányítjuk figyelmét, jóllehet épp erről tartja a szólás, miszerint nem tanácsos piszkálni, mert büdös. Igen, a kutyagumiról van szó. Parkok, gyalogjárda széli gyepszőnyegek vannak vele behintve. Nemcsak hűséges házi kedvencek hagyják hátra az említett helyeken, hanem a kóbor kutyák is. Igaz ugyan, akad olyan gazdi, aki a saját kedvencének a produktumát eltakarítja, felszedi s egy erre alkalmas zacskóban hazaviszi, de meglehetősen gyér számú az ilyen kulturált kutyatartó. Az utcaseprőket, az úgynevezett „fataliszteket” pedig nem kötelezi a szabályzat, hogy a papír és egyéb utcai hulladék mellett a kutyagumit is a szöges botvégükre szúrják.
Erre még az utóbbi időben hadrendbe állított diákságot se kényszerítik, akik azzal a céllal takarítják a parkokat, tereket s utcákat, hogy példát statuáljanak a felnőtteknek, a szüleiknek.
Történt, midőn az említett környezetápoló ifjú brigádok a Tisza-part bizonyos szakaszait tisztították, egyik városunk sétáló utcáját a helység hathatós támogatásával új burkolattal látták el. Ragyogó sima márványburkolattal. Elképzelni is gyönyörűség, mily hálatelt szívvel vették birtokukba mindenekelőtt a fiatalok. Betérve ebbe az utcába mintha csak egy ragyogó bálterembe léptek volna. Még az elmaradhatatlan rágógumi is zamatosabbá lényegült az ínyük alatt.
A rágógumi! Ami, ugye, ízvesztés után nem lenyelendő, hanem kiköpendő. Rá a fényes márványlapokra. Ilyen és ehhez hasonló ott is előfordul, ahol a főtér vagy a sétálóutca nem márványlapokkal van burkolva. Előfordul minden utcában. A gyanútlan járókelők a cipőtalpukra ragadva hurcolják haza. A nevezett város sétálóutcájában más történt. A takarító brigád megfelelő szerszámokkal fölfejtette a kőre gázolt rágógumi-mocskot, s mintha a kapott mennyiség szabta volna meg a járandóságát, lemérte. A felfejtett gumiféleség, a rágómocsok több mint tíz kilót nyomott!
Van még, különösen a parkolókban, a bokrok tövében – sőt a bokrokra aggatva – egyfajta gumiféleség – több színben előfordul –, amiről külön azért nem szólunk, azért nem részletezzük a mibenvalóságát, mert esetleg sértené a közízlést. A kutya nem tehet arról, hogy épp az utcán jön rá a megkönnyebbülés ingere, a szemetelő ember viszont tehetne, ha eljutna a tudatáig, miszerint a sétány is az övé, meg a türelmetlen szerelmes párok is megtehetnének annyit, hogy használat után ne a park bokraira aggassák ama színes gumiféleségeket.
