Gyurta Dániel

Az idei év legnagyobb és legfontosabb úszóversenyén vagyunk túl, a kínai Sanghajban megrendezett vizes-világbajnokságon. A földkerekség legjobb úszói számára ez volt az utolsó nagyverseny a londoni olimpia előtt, most a nyúlfarknyi pihenés, majd a kegyetlen alapozás, jövőre pedig a csiszolás és az időzítés periódusa következik.

Sanghaj fontos mérföldkő volt az ötkarikás felé vezető úton. A világ élmezőnye megtapasztalhatta, ki mire képes a csodadressz nélkül, s nagyjából az is világossá vált, kik lesznek London legnagyobb csillagai ebben a sportágban.

Örömmel jelenthetjük, hogy ezek közé tartozik Gyurta Dániel is, aki a 200 méteres mellúszásban megvédte világbajnoki címét, ráadásul ősriválisát, a négyszeres olimpiai bajnok japán Kitadzsima Koszukét győzte le a tőle már olyannyira megszokott fergeteges hajrában, amely lassan a védjegyévé válik. Sajnos, a magyar sajtó nem a magyar küldöttség egyetlen aranyérméről áradozik, hanem jellemző módon a Kis Gergő–Kiss László–Cseh László–Verrasztó Dávid tengelyen kialakult vita és be-beszólás a központi téma, azaz, hogy a kétszeres bronzérmes Kis szerint a válogatottban nem engedték úszni kedvenc számát, a 400 vegyest, ahol az egykori világ- és Európa-bajnok Cseh nem kis meglepetésre és csalódásra csak a 22. időt érte el, s közel sem került a döntőhöz (Lacinak az előfutamokban állítólag komoly asztmatikus gondjai voltak a rendkívül magas páratartalom miatt).

A magyar sajtó azonban már csak ilyen: vért akar, az izzadság, a verejtékes munka már kevésbé fontos. Pedig Daninak kijutott mindebből az utóbbi 6-7 évben. Az athéni olimpián 2:10,80 perccel az úszóprogram egyik legnagyobb meglepetésére a már említett Kitadzsima mögött másodikként csapott be kedvenc számában, s a 15 éves fiúból egycsapásra világsztár lett. S – mint ahogy az lenni szokott – nem is tudta feldolgozni rendesen mindezt, mert a közvélemény minden versenyen aranyat várt már tőle, s hát aranyat nyerni nem piskóta manapság úszásban. Gyurta egészen 2009-ig „bolyongott”, közben a hozzá nem értő sajtó azt hangoztatta, csupán fellángolás volt az athéni, amelyet soha többé nem ismétel meg. Magánéletében vájkáltak, ott keresték a hibát, közben meg csupán arról volt szó, hogy a kamaszból férfi lett, s ugyanúgy kereste a helyét, küzdött a teljesítményért, mint mindenki más. Ebben az időszakban a rövidpályás Európa-bajnokságok jelezték, Gyurtát még véletlenül sem szabad leírni, s azok, akik bíztak benne – főleg az edzője, Széles Sándor –, Rómában már örülhettek, mert Dani megfogadta a legendás Széchy Tamás egykori szavait, miszerint „nem jó időt kell úszni, hanem nyerni kell”. Nos, 2009. július 31-én véghez vitte tervét, hiszen egy hihetetlenül szoros (egy század különbség!) befutóban lehajrázta az amerikai Eric Shanteau-t, s az már csak hab volt a tortán, hogy ezt új Európa-csúccsal, 2:07,64 perccel tette.

Tavaly a Margit-szigeten kellett felmondania a leckét, s itt is akadt ellenfele, nevezetesen a norvég Alexander Dale Oen, aki a 100 méter Európa-bajnokaként szállt vízbe Dani ellen, de a magyarnak hazai közönség előtt nem lehetett ellenállni, Gyurta ott is nyert! S ha a kétkedők még ekkor sem hittek a fiatalember fizikai és mentális erejében, hát most, Sanghaj után végleg hallgassanak el!

Gyurta Dániel egyébként 1989. május 4-én született Budapesten, Óbudán, a III. kerületben, ahol jelenleg is lakik. Medence közelbe 4 éves korában került, 8 évesen pedig már dobogóra is állt élete első versenyén. Nem sokkal ezután szegődött ahhoz az edzőhöz, akinek szinte mindent köszönhet. Széles Sándor megmutatta tanítványát a már említett Széchynek is, az „úszópápa” pedig „rábólintott”, tehát látott valamit a gyerekben. Dániel jelenleg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatója, a gazdálkodás-menedzsment szakon.

Mi vár a jövőben a most 22 éves fiatalemberre? Az olimpiai felkészülési ciklus második éve, amely kegyetlen lesz. Immár ő a 200 méter mellúszás többszörösen megkoronázott királya, s vetélytársai egyként kívánják legyőzni Londonban, ahol ott lesz a jelenleg az Egyesült Államokban készülő Kitadzsima, a norvég tragédiát valamelyest feledtető Dale Oen, meg az amerikaiak is, akik közül a jó ég tudja, ki lesz a legkomolyabb ellenfél. Tudja ezt Gyurta Dániel is, de mára már fel tudja dolgozni az esélyesség terhét, s megvan a recept is: nem jó időt kell úszni, hanem nyerni kell, mert a magyar közvélemény úszásban csak azokat a sportolókat ismeri el, akik a gurítókockával folyamatosan hatost dobnak.