Mi döbbentette meg fél évszázaddal ezelőtt Nagybecskerek polgárait? Lapunk névtelenségbe burkolódzó tudósítója szerint az, hogy összedőlt az épülő sportcsarnok. Megfogalmazásával élve „a városban futótűzként elterjedt a hír, s nagy sajnálkozást váltott ki a lakosság körében, mert már évek óta várják a fedett sportcsarnok felépítését”. Ismertette azt is, hogy „négy dolgozó éppen a két tartóoszlophoz akarta erősíteni a boltívet, amikor a baleset megtörtént. Egy hirtelen szélroham kimozdította a bordás gerendaszerkezetet, a vasóriás lassan oldalra fordult, és súlyánál fogva kártyavárként összeomlott”.
S mi történt a négy munkással? A nevesincs szerző hosszabb szövegének befejező részében sorsukról is említést tett. Valamennyien súlyosan megsérültek, kettő életveszélyesen. Aggodalomra azonban semmi ok, mert „valószínűleg életben maradnak”.
S talán azóta a sportcsarnok is felépült.
Szövevényes feladat lehetett ötven évvel ezelőtt a csarnok építése. A becskereki baleset után ugyanis már másnap lapunk arról tudósított, hogy az újvidéki Novkabel épülőfélben levő munkacsarnokában hét munkás alatt leszakadtak az állványok. A szövegből kiderül, hogy „a körülbelül négy méter magas állványzatot szabálytalanul, gyönge, korhadt fából tákolták össze, és a hét munkáson kívül még két óriási cementkád is volt rajta. Az állványok nem bírták el a nagy megterhelést; összeomlottak, s maguk alá temették a munkásokat. Közülük hatot gerincsérüléssel szállították a kórházba”. A hetedik feltehetően könnyebben sérülhetett meg, mert eliszkolt a helyszínről, s még személyazonosságát sem állapították meg.
A rendőrség, vagy ahogyan akkor mondták, a belügyi titkárság helyszínelő bizottsága gyors munkát végzett. Megállapította, hogy „a szerencsétlenségért a beográdi Neimár építkezési vállalat noviszádi kirendeltségének vezetősége felelős. Nem ellenőrizték az építőhelyet, s nem fordítottak gondot arra, hogy a munkások megfelelő anyagból és megfelelő módon építsék fel az állványokat”.
Fél évszázad távlatából nem kell szakembernek lenni annak megállapításához, hogy korhadt fából nem készíthető biztonságos állvány. Tudták ezt abban az időben azok is, akik takarékossági okokból kockára tették emberek épségét, sőt életét.
Ha emberileg és szakmailag nem is fogadható el, talán megmagyarázható, hogy az előbbi hírek miért nem kerültek a címoldalra. Az azonban már mélységesen felháborító, hogy 1961 augusztusának utolsó napjaiban lapunk a sportesemények után, a 13. oldalán közölte, hogy Újvidék közelében, Beškánál összeütközött egy személy- és egy tehervonat, tizenöten életüket vesztették, csaknem hatvanan megsebesültek, közülük húszan súlyosan. Az előbbi kettővel ellentétben ezúttal aláírt tudósításból kiderül az is, mi okozta a tragédiát: ,,A beskai forgalmista és az állomás kijáratánál szolgálatot teljesítő váltókezelő mulasztása folytán a tehervonat kiindult a beskai állomásról Csortanovci felé, habár az ellenkező irányból jövő személyvonatot Csortanovciról – szabályosan – útnak indították. A tehervonat személyzete is mulasztást követett el, köteles lett volna a beskai állomáson vesztegelni, mert indulásra nem kapott engedélyt.”
Az újságíró úgy értesült, hogy több család minden tagja odaveszett. Ellátogatott a kórházba is. Azt írta, hogy néhány sebesült előtt elhallgatták, hogy legközelebbi hozzátartozóinak életét nem menthették meg.
Ha már ilyen hátborzongató tragédia történt, éspedig itt, Vajdaságban, a szerkesztőség tőszomszédságában, mi lehet a magyarázata, hogy a tudósítás kiszorult az első oldalról? Azokban a napokban az ország apraja-nagyja az el nem kötelezett országok első csúcsértekezletére készült. Belgrádot kicsinosították, zászlódíszbe öltöztették, az ámuló sokadalom elismerően megcsodálta az ez alkalomra épült parádés szökőkutat. Szállingóztak az állam-, a kormányfők, a királyok, a fejedelmek. Valamennyiük érkezését lelkes tömeg üdvözölte, ünnepelte és éljenezte.
Ezt az ünnepi hangulatot, ezt a szavakban ki nem fejezhető külpolitikai sikert nem homályosíthatta el sem egy országos tragédia, sem a gyászolók fájdalma. Akit mégis megrendített az áldozatok nagy száma, beérhette a belső oldalon, közvetlenül a sportesemények után közölt jelentéssel.
Milyen tanulság vonható le a három tudósításból. Nem jelentéktelen. Egy állam demokratikusságának, a kisember méltányolásának foka számos mérce alapján ítélhető meg. Például milyen szintű az átlagpolgár érdemi, tárgyilagos tájékoztatása, egy esetleges tragédia minden részletének feltárása. Idesorolhatjuk az emberélet megbecsülését, minden érték fölé való helyezését is.
