Nem keltettek különösebb izgalmat Szerbiában az Egyesült Államok belgrádi nagykövetségének a WikiLeaks honlapján nyilvánosságra került értesülései. Ez meglepő, mert ezekből a sajátos kordokumentumokból kiderül, hogy az ország legmagasabb rangú tisztségviselői, pártvezetői, egyházi méltóságai, neves közéleti személyiségei vendéglátóiknak mást mondtak, mint amit nyilvánosan. Kiöntötték lelküket, egymás ellen ármánykodtak, összevissza fecsegtek, még államtitkokról is. Felelőtlen magatartása miatt senkinek a haja szála sem görbült meg.
Az előbbi több dologgal magyarázható. Részben azzal, hogy még nem tudatosodott sem a politikusok, sem pedig az állampolgárok körében, hogy a bársonyszék előnye, kényelme felelősséggel párosul. Nem honosodott meg az a gyakorlat sem, hogy csúfosan megbukik az a politikus, akit hazugságon kapnak. Derekasan kivette a részét a botrány elhallgatásában a sajtó is, mert ha említést is tett a bizalmas táviratokról, tartalmukat átmesélte, mellőzte az adatközlők nevét és az őket kompromittáló szövegrészeket.
A Politika, a Balkán legrégebbi napilapja, a fennállása óta a mindenkori kormány törekvéseit szívügyének valló újság például négy folytatásban, értelemszerű fordításban, hitelesen közölte a táviratok tartalmát, majd minden magyarázat nélkül pontot tett a közérdeklődésre számot tartó, mindennek, csak unalmasnak nem nevezhető anyagok megjelentetésének végére.
Nem a Politika, hanem a Vreme fővárosi hetilap közölte, hogy Angela Merkel belgrádi látogatása végén Szerbiának az Európai Közösséghez való csatlakozásáról elhangzott sajtónyilatkozata nem érhette sem meglepetésként, sem pedig hideg zuhanyként Boris Tadićot és legközelebbi munkatársait, hiszen a 2009. december 7-ei keltezésű távirat szerint a német kancellár egy hónappal korábban megkísérelte rábeszélni az államfőt, hogy álljon el a tagjelölti státus kérelmezésétől. Egyértelműen tudomására adta, hogy Németország hallani sem akar Szerbia szándékáról. Ennek ellenére Tadić 2009 decemberében aláírta az EU-hoz való csatlakozási kérelmet, s személyesen nyújtotta át Svédország, az EU akkori elnöklője miniszterelnökének. A kérvény azóta is valamelyik fiókban porosodik.
Az előbbieket egy német diplomata mesélte el az amerikaiaknak, felháborította ugyanis, hogy Szerbia politikusai azzal áltatják polgáraikat, hogy az ország három-négy éven belül az EU tagja lesz: még a külügyminisztérium külpolitikai tanácsának elnöke sem zárta ki annak lehetőségét, hogy 2014-ben, Gavrilo Princip az első világháborút kirobbantó szarajevói merényletének századik évfordulóján Szerbia csatlakozhat az Európai Unióhoz. A német diplomata nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Szerbia még legalább tíz évig az unión kívül marad.
Amerika belgrádi nagykövetei távirataikban többször megismételték, hogy Belgrád annyiszor ámította magát a tagjelöltség időpontjával, hogy végül rabul ejtette a saját tévhite.
Jeles bizonyítványt állított ki az amerikai nagykövet Irinej pátriárkáról. A nagykövetségen tett látogatásáról szóló, a 2010. február 10-ei keltezésű bizalmas jelentés az egyházfőt mérsékeltnek jellemezte, aki megerősítette a korábbi benyomást, hogy nyitott a párbeszédre, s ésszerűek az elvei. Arra a kérdésre, mi a véleménye Szerbiának az EU-hoz való közeledési szándékáról, az egyházfő megismételte korábbi álláspontját: hazájának az európai államok családjában a helye. Idézte Szent Szávának Szerbiára vonatkozó megállapítását: a Nyugattól keletre, a Kelettől nyugatra terül el. Megígérte, tőle telhetően mindent megtesz, hogy elsimuljon a viszály a macedón pravoszláv egyházzal, ám erélyesen ellenezte a montenegrói pravoszláv egyházzal való együttműködést.
Megmosolyogtatta a diplomatákat Amfilohije, a montenegrói–tengermelléki metropolita, aki az egyházfőt elkísérte a nagykövetségre. A szokványos halandzsa helyett, hogy Koszovó a szerb Jeruzsálem, azt mondta, hogy Koszovó a mi Washingtonunk. Irinej ehhez hozzáfűzte, hogy Szerbia Koszovó nélkül test fej nélkül. Hangot adott elvárásának, hogy az USA mint demokratikus állam segítse elő Koszovó helyzetének igazságos rendezését.
Dragan Marković Palma, Arkan egykori harcostársa, parlamenti képviselő, Jagodina polgármestere a nagykövetségen kávéját szürcsölgetve azt fejtegette, a nép tudja, hogy jobb utat, piacot és illemhelyet képes építeni, mint a Szerb Haladó Párt, mert Tomislav Nikolić „még arra is képtelen, hogy használható toalettet építsen”.
Azt mondta a nagykövetség tisztségviselőinek, hogy Szerbiának Amerikával szorosan együttműködve kell a jövőjét terveznie, mert „történelmünk során Oroszország mindig átgázolt rajtunk”.
A távirat Palmát zsarnoknak nevezte, aki Jagodina populista kiskirálya, s a szó szoros értelmében lekenyerezi a szavazókat népjóléti kedvezményekkel. A jellemzés végkövetkeztetése az, hogy noha önmagát Amerika-barát politikusnak tünteti fel, számos elszólása cáfolja ezt.
Más érdemes vezetőink is összehordtak tücsköt-bogarat, inuk szakadtáig igyekeztek egymást befeketíteni. Magvas gondolataikról majd a következő alkalommal.
