Jennifer Brass, az Egyesült Államok belgrádi nagykövetségének ügyvivője 2010 nyarának végén, új tisztségre való távozása előtt megkérte Rasim Ljajić minisztert, tegye lehetővé számára, hogy tiszteletét tehesse Jovanka Broznál. Kérését azzal indokolta meg, hogy sokat olvasott, hallott Tito özvegyéről, s szeretne találkozni, elbeszélgetni vele, mielőtt elutazna Szerbiából. Az amerikai diplomata a múlt év szeptember 2-án kereste fel otthonában Jugoszlávia egykori első asszonyát, s tapasztalatairól, a hallottakról terjedelmes jelentésben számolt be az amerikai külügyminisztériumnak.
A diplomatát lenyűgözte – megfogalmazása szerint – Jovanka Broz éles elméje, enciklopédikus tudása, páratlan emlékezőtehetsége, tiszteletet érdemlő, méltóságteljes magatartása. Meglepte azzal a közlésével is, hogy apja amerikai állampolgárként halt meg, huszonöt évig ugyanis fizikai munkásként az Újvilágban dolgozott, mindössze kétszer látogatott haza, hogy láthassa gyermekeit, Jovankát és két fivérét.
Az Amerikához fűződő kapcsolatairól szólva Jovanka Broz elmondta: élénken megőrizte emlékezete a John Kennedyvel való 1963. októberi találkozót, hiszen mindössze egy hónappal később az elnök gyilkos merénylet áldozata lett. Hozzáfűzte, hogy kellemes az emléke Richard Nixon amerikai elnöknél 1971-ben tett látogatásáról. Hangsúlyozta, hogy többé nem látogathatott el Amerikába, mert 1977-ben házi őrizetbe helyezték.
Az amerikai diplomatát annyira lenyűgözte Jovanka Broz személyisége, hogy több történelmi esemény adatait tévesen jegyezte fel. Teljesen kizárt ugyanis, hogy Jovanka Broz azt közölte vele, hogy Tito és Draža Mihailović csetnikvezér 1941. évi találkozóját ő hozta tető alá. Hiteles források egyöntetűek abban, hogy az akkor már marsalli rangú főparancsnok élettársa Davorjanka Paunović, a 29 évvel fiatalabb, csinos partizánlány.
Sem e feljegyzésből, sem más forrásból nem derül ki, miként ismerkedett meg Tito harmadik, utolsó feleségével, Jovanka Budisavljevićtyel. A leghitelesebb változat szerint a marsallnál 32 évvel fiatalabb, lenyűgöző szépségű likai partizántiszt úgy került az Udvarba, hogy Aleksandar Ranković, az akkori teljhatalmú belügyminiszter utasította alárendeltjeit: küldjenek megbízható lányokat irodai munkára. A hozzávetőleg ötven jelölt közül Ranković személyesen választott ki ötöt, s mutatta be őket Titónak, akit azon nyomban elkápráztatott Jovanka.
Jovanka Broz az ügyvivőnek mesélve úgy ítélte meg, hogy a Szovjetunió eltúlozta a Vörös Hadsereg szerepét Jugoszlávia felszabadításában. Szerinte a partizánok hősiessége, elszántsága kényszerítette rá a megszállókat Belgrád feladására, a hadműveletben a szovjet katonák mellékszerepet töltöttek be.
Felidézte, hogy Jugoszlávia katonai és politikai vezetőit mélységesen megdöbbentette, fölháborította a Vörös Hadsereg magatartása, mert az országot szabad prédának tekintették. Katonái, elsősorban a Közép-Ázsiából és Szibériából érkezettek raboltak, fosztogattak, lányokat, asszonyokat, még partizánlányokat is megbecstelenítettek. Feltehetően a diplomata tévesen jegyezte fel, hogy emiatt Sztálinnál Milovan Đilas, Jugoszlávia akkori moszkvai nagykövete tiltakozott. Đilas e tisztséget sohasem töltötte be. Találkozások Sztálinnal című könyvében azt írta, hogy Tito megbízásából utazott Moszkvába, hogy tájékoztassa a szovjet katonák garázdálkodásáról Sztálint. Ismertette, hogy a katonák 1912 nemi erőszakot követtek el, 111 nő belehalt a tortúrába.
Đilas könyvében az olvasható, hogy Sztálin a dühtől tajtékozva félbeszakította, s ezt válaszolta neki: „Képzelj el valakit, aki Sztálingrádtól Belgrádig verekedett, hazája elpusztított földjének ezer és ezer kilométerén tört előre bajtársai, szeretett honfitársai holttestén keresztül! Viselkedhet normálisan az ilyen? És mi van abban olyan szörnyű, hogy a borzalmak után megkíván egy asszonyt? A Vörös Hadsereg nem eszményi. Az a lényeg, hogy harcoljon a németek ellen, márpedig harcol, a többi nem fontos.”
Jovanka Broz cáfolta az amerikai diplomatának a hol politikus, hol író, hol nemzeti élharcos Dobrica Ćosić érvelését, aki Jugoszlávia felbomlásának okát Tito politikájában, Ranković menesztésében, a Vajdaságot és Koszovót nagyobb önállósággal felruházó 1974. évi alkotmányban vélte felfedezni.
Jovanka Broz szerint Tito egész életében Jugoszlávia fennmaradásáért küzdött, minden tőle telhetőt megtett, hogy a térségben ne ismétlődjön meg a történelem, ne gyilkolják egymást halomra az eltérő nemzetiségű és vallású emberek. Aleksandar Ranković leváltását azzal magyarázta, hogy lehallgatta Titót. Más források szerint Ranković azért bukott meg, mert kiépítette hálózatát, amelynek vezetésével a hatalom átvételére készült. A harmadik változat a Josip Broz Tito összegyűjtött művei című kiadványt kiegészítő Jegyzetek című részben olvasható: „Aleksandar Rankovićot a szocialista önigazgatás fejlesztésével és a nemzeti egyenjogúság politikájával szemben tanúsított bürokratikus-dogmatikus magatartása és az állambiztonsági szolgálatban betöltött tisztségével való visszaélése miatt megfosztották tisztségeitől, majd kizárták a JKSZ-ből.”
Miért bukott meg Jovanka Broz? Miért bántak el vele annyira megalázóan, kíméletlenül, embertelenül? Jovanka Broz szerint az utódlási harcban Stane Dolanc, Nikola Ljubičić és a velük egy húron pendülők attól tartottak, hogy ő megkísérli saját embereit felelős tisztségre juttatni, s az elnök elhunyta után megkísérli a hatalom megkaparintását.
A megilletődöttségtől, a vendéglátója iránti mély tisztelettől nem mentes ügyvivői jelentéstől a legkevésbé sem várható el, hogy felfedje a Jovanka Broz iránti visszataszító magatartás okát.
