Ökörnyálas, kellemes, napsütéses, inkább kora őszi, mintsem novemberi időjárás fogadott a Sóskopó Speciális Természeti Rezervátumban. A nagyjából észak–déli tájolású, a Tisza egykori medréből kialakult, különleges élővilágot felvonultató mocsár nyugati partja 6–8 méterrel emelkedik a nádasokkal, sásosokkal, fogyatkozó sótűrő növényekkel szegélyezett szikes tó fölé. A napsütéses koradélutánon a dombvonulatról kitűnő rálátás nyílik a vízimadarak paradicsomára. A teleszkóp és a kézi távcső látómezőjében mintha csak karnyújtásnyira úszkálnának a megfakult tollruhás récék, a termetes vadlibák, a lilikek és a nyári ludak, a sirályok, a parti sávban megpihenő bíbiccsapatok és a hajlott csőrű szélkiáltók. Szemlélődés közben Simoncsik Szilviával, a rezervátum biológusával arról beszélgetünk, milyen látvány tárul a természetjáró ember szeme elé az őszi Sóskopón.
– Okleveles biológus vagyok, és szakmunkatársként kerültem a rezervátumba. Az idén végeztem az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karának biológia szakán, és júliustól dolgozom szerződéssel egy minisztériumi projektumban. Törökbecsei vagyok, korábban nem jártam rendszeresen a Sóskopóra, de egyetemi hallgatóként a Josip Pančić Tudományos Kutató Egyesület tagjaként egy, a vidrákkal kapcsolatos felmérést végeztünk, ekkor kerültem kapcsolatba a szintén törökbecsei Milan Kneževvel, aki többek között Tisza-kutatással is foglalkozik, és a környezetvédelmi minisztérium által támogatott projektum vezetője. Javaslatára diplomamunkámban a Sóskopó természeti értékeit dolgoztam fel. Ezután kerültem a rezervátumban, a minisztérium ugyanis egy szakmunkatárs alkalmazását támogatja egy éven keresztül.
Égen, földön daru, szürkületben érkeznek a csapatok
A környezetvédelmi törvény a védett területeken legalább egy szakember alkalmazását irányozza elő, fizetéséről azonban nem rendelkezik. Ezért esetleges a dolog, hiszen a védett területek kezelőinek kell újra és újra pályázniuk. A jövő nyárig van munkám a Sóskopón, ezt az időt hasznosan szeretném kihasználni. Az egyetemen jelentkeztem a mesterképzésre is, a Sóskopó növényvilágát dolgozom fel, vegetáció-térképezést végzek.
Érdekes munka az enyém. A projektum keretében kaptam egy kis motorkerékpárt, fényképezőgépet, laptopot, mikroszkópot, valamint távcsövet a vadászegyesülettől, a terület kezelőjétől és van egy iroda, ahol péntekenként a heti megfigyelési adatokat rendszerezem. Elkezdtem a Sóskopó élőhelyeinek a feltérképezését. Az utóbbi években jelentős változásokon ment keresztül a terület, a part menti fehér vakszik visszaszorulóban van. A szikesek ritka növényei közül egyesek, mint amilyen például a sziksófű is, már csak kis foltokban fordulnak elő. El kell végezni az állapotfelmérést, amit ha összevetünk a korábbi évtizedek adataival, kiderülhet, hogy mely növény- és állatfajok vannak visszaszorulóban, vagy kerültek veszélybe. Ezekből és más kutatók vizsgálódásaiból meg lehet tervezni a védett terület hosszabb távú kezelési programját, a még fellelhető természeti értékek megóvása érdekében.
Teleszkóppal megleshető a madarak rejtett élete
Az ember, különösen a mezőgazdasági tevékenység formájában állandóan jelen van a rezervátumban, ami a parti zóna beszántásában és elgazosodásában, s a szerves anyagok, a műtrágya bemosódásában nyilvánul meg. Mindez kedvezőtlenül hat a sziksós mocsár élővilágára. A Sóskopó vizének egy része földalatti forrásokból származik, ezek a vízerek hozzák felszínre a nátriumsókat, amelyek a víz jellegzetes sikamlós, szappanos tapintását és sósságát okozzák. Az idei nyári szárazság ellenére megmaradt a kopó vizének jelentős része, a tavalyi rendkívüli csapadékos évnek köszönhetően. A Sóskopó fogyatkozó víztartalékának pótlására készült egy tanulmány. A Sóskopóval szomszédos kisebb Póstakopóba lehetne vizet pumpálni a közeli DTD-csatornából. Innen a talajon keresztül átszivárogna a felesleg víz a Sóskopóba, és így meg lehetne gátolni, hogy a sós víz kiédesedjen. Havonta két alkalommal mérik a víz sótartalmát és a talajvíz mélységét.
Napi terepjárásaim alkalmával időnként természetkárosítással is találkozom. Két ízben is a védett területen gyújtották meg a száraz füvet. Szóltam a vadőrnek, Bitó Ottónak, kihívtuk a tűzoltókat is, és sikerült a lángok terjedését megakadályozni. Ilyenkor ősszel szintén gond a gyújtogatás, a rezervátum környékén állandóan ég valamelyik kukoricatarló. A vadászat egyébként tilos az ezerhektáros rezervátum területén, és távolabbról sem szabad a víz felé lőni.
A Sóskopó a libák és récék pihenőhelye is
A Sóskopó partján elkészült a látogatóközpont, amelynek tornyából és két magasleséről rálátni a kopó vizére és belátni a környéket. Rendszeresen érkeznek kirándulócsoportok a területre. Szakvezetést biztosítunk, természetiskolát lehet tartani a gyerekeknek. A rezervátum ilyen formában az oktatást és az ökoturizmust is szolgálja. Csoportosan és egyéni szervezésben is látogatható a terület, előtte azonban mindenkinek kötelező bejelentkezni, hogy a vadőr vagy én tudjak arról, ki tartózkodik a területen és merre jár. Ottó az őr a területen, de neki nem csak a Sóskopót kell bejárnia, ezért nincs mindig a rezervátumban. Én napközben sokat vagyok a terepen, egyre több madárfajt ismerek meg, bár még egyes csoportok, mint amilyenek a cakófélék, képesek fejtörést okozni. Tartom a kapcsolatot az újvidéki székhelyű Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület tagjaival. Időről időre szerveznek kirándulást a sóskopóra, kisebb-nagyobb csoportok látogatnak ide, velük tartva sokat tanulok a madarakról.
Rendszeresek a kirándulócsoportok
Egyre népszerűbb a természetfotózás, ilyenkor ősszel a vadludak, a récék és a darvak több ezres csapatai pihennek és táplálkoznak a rezervátumban és környékén. Néhány fotós leshely kialakítása is tervben van – mondta Szilvia, a Sóskopó Speciális Természeti Rezervátum biológusa.
Még be sem fejeztük a beszélgetést, két óra tájban a Sóskopót keletről szegélyező legelőre, a két kopó közé nagy krúgatás közepette egymás után ereszkedtek le a darucsapatok. Ők mára befejezték a kukoricatáblák átfésülését, csipegettek a fűből, és már az éjszakázáshoz készülődtek. Novemberben hamar esteledik. Szilva három órakor hazamotorozott, én viszont még maradtam. Teleszkóppal és a teleobjektívvel felfegyverkezve a vízre néző zárt magaslesben helyezkedtem el. Az esti daruhúzás élményét nem szabad kihagyni! Szilvia napközben mintegy másfél ezer darut látott a környéken portyázni. Ez jó jel, gondoltam, mert akkor az esti behúzáson ennek a többszörösére lehet számítani. Nem is csalódtam, sötétedésig 5–8 ezer daru krúgatása töltötte be a Sóskopó feletti egyre párásabb légteret. Mielőtt a darvak csapatai nyugalmas, és biztonságos alvó- (már amennyit ezek a madarak alszanak) és pihenőhelyet kerestek, a vizet elborították a récék és vadlibák több ezres tömegei. Lehetetlen volt eldönteni, hogy vadkacsából van-e több vagy daruból. Az egész napi portyától, a szántó-vető traktorok követésétől megfáradt sirályok ezrei is csatlakoztak a nyílt vízen úszkáló récetömegekhez. Velük a madarak száma már jóval meghaladta a tízezret.
Sajnos a darugyülekező nem folyt zavartalanul. Két ízben is akácrönköket szállító autó riasztotta fel a víz széléig merészkedő, szomjukat oltó darvakat. A magaslesből felhívtam az őrt, Bitó Ottót, hogy mit keres az illető a rezervátumban az éjszakázni gyülekező daravak között. Előre szóltak a favágásról és szállításról, ez rendben is volna, de a terület kezelője a madarak nyugalma érdekében megszabhatja, hogy három óra után ne tartózkodjon senki a rezervátum közepén.
Barna rétihéja kavarta fel a bíbicsereget
A telihold egyre magasabbra kúszott a horizont fölé. A víz fölött sűrűsödött a pára, de a holdfényben még kivehetők voltak a víz felett szálló, kiabáló darucsapatok. A rendkívül félénk, óvatos hosszúlábú madarak, csak másfél órával sötétedés után ereszkedtek le a rókabiztos vízre. Vízben ácsorogva, csak perceket szunyókálva várják be a párás, ködös, hűvös novemberi hajnalt, hogy a nap első sugaraival szárnya kelve folytassák a táplálékkeresést a környező földeken. A kemény fagyokig maradnak, majd továbbvonulnak délre. A legkitartóbbak dacolnak a téllel, és ha szerencséjük van, tavasszal a Sóskopón várhatják be délről visszatérő fajtársaikat.
