Nem mese ez, gyermek: véres valóság.
Már gyerekkoromban is olybá tűnt.
Mert itt a haramiák és sárkányok mellett egy harmadik kategóriát is górcső alá kell vennünk, ez a harmadik kategória pedig a gyermek, illetve a gyerekek. Akik, ugye, férfiak és nők, apák és anyák közös produktumai. Róluk is szó esik itt.
Persze a haramiákkal kell kezdeni, azon természetű férfiakkal, férjekkel, akik a nyájasság szempontjából alultápláltak, hangoskodók, kötözködők, gorombák, mindenek előtt a saját kis közösségükben, a családon belül. Itt emelték fel a szavukat a sárkányok is, ha már nem tűrték cérnával az apa, a férj, az élettárs terrorját.
Faluhelyen, száz évvel ezelőtt a terror, mint fogalom a szóbeszédben nem igen volt még használatos, így a családon belüli önkényt se ezzel a kifejezéssel definiálták. Talán már ennyiből is sejthető, mibe vágtuk bele a fejszénket.
A napokban emlékeztünk meg e jelenség nemzetközi rangra emelt mibenlétéről. Többek között megtudtuk, hogy a családon belüli erőszak elkövetőire nehéz napok várnak. A hatalom nem tűri, nem ül karba tett kézzel és ezentúl nem bánik kesztyűs kézzel azon személyek önkényeskedését, mindennapos terrorját illetően, akik a társadalom alapsejtjét, a család békéjét és boldogságát felforgatják. Mindenekelőtt a haramiákat, a férjeket vonja, ha kell akár elektromos megfigyelés alá. Rejtett kamerák segítségével. Ezzel párhuzamosan befogadó otthonokat állítanak fel azon hölgyek, anyák, élettársak ideiglenes meghúzódására, akiket a férjek ütnek, vernek.
S alig indul be a szigorúbb, kamerás ellenőrzés és a befogadó otthonok otthonossá tétele, máris hallani olyan hangokat, hogy miért csak a „haramiákat”, s miért nem a „sárkányokat” is veszi szemügyre a törvény? Ezek a hangok felteszik a jogosnak tűnő kérdést: és ha a családon belüli békétlenség, erőszak, terror kirobbantója és hordozója nem is a megszelídült, fület-farkát behúzó „haramia”, hanem a volt, szelíd lelkű, de nekivadult „sárkány”? Állítólag igaz ugyan, hogy a jelenlegi statisztika azt mutatja, az úgynevezett erősebb nem áll, mégpedig magasan a bűnlista élén.
S hol áll ebben a valóban szörnyű hercehurcában a család – ha még családról lehet beszélni – árva gyümölcse? Akinek naponta kell látnia, hallania édesapja haramiaságát, vagy édesanyja sárkánykodását.
Ül magában, hallgat és sír.
Sír, hogy elveszti őket. Nem is tudja, hogy máris ő a legnagyobb vesztes.
Amazok ordibálása elnyomja a „hatalmas harmadik” nyüszítését.
