2024. december 22., vasárnap
SEGÍTSÜNK EGYÜTT HELÉNÁNAK!

Jótékonysági fotózás Zentán is

Sikeres volt a Magyar Szó szabadtéri fotózása – Összefogott a környék a jó cél érdekében

Szabadtéri fotózást szervezett Zentán is a Magyar Szó, amely során Varga Heléna részére gyűjtöttek munkatársaink. A parkban várta az érdeklődőket fotósunk, amelyre szép számban el is látogattak a Zentaiak, illetve a környékbeliek. A fő cél természetesen az adakozás és a segítségnyújtás volt, mindemellett néhány remek fotóval is gazdagodhattak azok, akik ma részt vettek a rendezvényen. Főleg családok és fiatalok érkeztek a helyszínre, akik lehetőségükhöz mérten adakoztak, valamint csináltattak pár jó képet a családi albumba. Olyan is volt, aki nem szeretett volna fényképezkedni, de az adományát azért a gyűjtődobozba dobta. A gyerekek a helyszínen önfeledten játszhattak, valamint sós és édes sütemény is várta a jótevőket.
Jovanić Ádám és Ildikó a Adáról érkezett a jótékonysági akcióra, amelyre a család apraja nagyját elhozták. Elmesélték, hogy egy rövid kirándulást terveztek szombaton Zentára, amihez hozzákapcsolták a fotózást is.
 

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– A közösségi médiában láttuk a hirdetést és azért jöttünk el, mert szerettünk volna a kislányon segíteni. Mivel a fotózkodás amúgy is szívügyünk, így ez pont jól jött. Szerettünk volna pár új családi képet, valamint keresztény kötelességünk, hogy másoknak is segítsünk – mondta Jovanić Ádám.
A zentai Lengyel család is kilátogatott a fotózásra a gyerekekkel és a nagyszülőkkel karöltve. Elmondták, hogy nagyon ritkán járnak fényképezkedni, de olvastak erről a lehetőségről az újságban és úgy gondolták, hogy kihasználják az alkalmat.
 

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Lengyel Tamás hozzátette, hogy szerettek volna jótékonykodni és fotózkodni is, így nagyon jól jött ez a lehetőség.
Hodik Otília Adáról érkezett családjával és elmondta, hogy azért látogattak el Zentára, mert segíteni szerettek volna.
– Szerencsére megtehetjük, hogy segítünk másokon is és úgy vagyok vele, hogy aki csak teheti az vegyen részt az ilyen eseményeken, hiszen minél többen vagyunk, annál többet tudunk segíteni. Máskor is szivesen részt veszünk ilyen rendezvényeken, ha csak tehetjük. Most a lányunk volt a fő szerepben, róla készültek a fotók – mondta Hodik Otília.
Az önkéntes adományokból befolyt összeget Varga Heléna gyógykezelésére fordítják majd.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád