2024. december 22., vasárnap

Jövőre 18 új vonat közlekedik a síneken

2024-ben 18 új vonat közlekedik a szerbiai vasutakon, és a Leskovac–Niš vonal várhatóan megismétli az Újvidék–Belgrád vonal sikerét. Ivan Bulajić, a Srbijavoz vasútforgalmi vállalat megbízott vezérigazgatója a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy 2024 lesz az az év, amikor a cég 2015-ös alapítása óta a legnagyobb ütemterv változások lesznek. Bulajić azt állítja, hogy az új szerelvényeket áprilistól 2024 végéig egyenként állítják forgalomba, ahogy megérkeznek a gyárból. Minden vasúton bevezetik az ún. Intercity vonatokat. Ez azt jelenti, hogy például a Belgrád és Užice közötti vonalon lesznek olyan indulások, amelyek csak a nagyobb városokban állnak meg, Valjevóban, Požegában, Kosjerićben, és kevesebb mint három órán belül megérkeznek Užicébe. Kiemeli, hogy 2021-ben 2,6 millió utast szállítottak, napjainkban pedig arra számítanak, hogy ez a szám meghaladja a 7 milliót.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Magyar Szó/ Archív