Háromszázhuszonöt éve, 1699. január 26-án, délelőtt 11 óra 45 perckor írták alá a Közép- és Kelet-Európa hatalmi viszonyait újrarajzoló, a másfél évszázados magyarországi török uralomnak véget vető karlócai békét. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:
A középkori magyar állam 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában elbukott, a török napra pontosan 15 évvel később, 1541-ben Budát is elfoglalta. Az ország három részre szakadt, a Habsburg és a török világbirodalom közötti határvonal majdnem másfél évszázadig a hadszíntérré vált Magyarország közepén húzódott. A Habsburgok, akiknek kincstára állandóan üres volt és európai hatalmi játszmáikkal voltak elfoglalva, újra és újra megerősítették a békét a Portával, s még azután is, hogy a keresztény seregek az 1664-es szentgotthárdi csatában óriási győzelmet arattak, a vasvári béke a török kezén hagyta minden hódítását. Az országos felháborodás a Wesselényi-féle összeesküvéshez, majd a Thököly-felkeléshez vezetett. Thököly sikerei láttán a már hanyatló Oszmán Birodalom 1683-ban (1529 és 1532 után harmadszor) megkísérelte Bécs elfoglalását, ahonnan I. Lipót császár el is menekült, ám a Sobieski János lengyel király által vezetett felmentő seregektől megsemmisítő vereséget szenvedtek.
A váratlan diadalon felbuzdult Habsburgok, Velence és Lengyelország XI. Ince pápa kezdeményezésére létrehozták a Szent Ligát, amelyhez később Oroszország is csatlakozott. A Liga seregei 1686-ban felszabadították Budát, 1688-ban két évre visszavették Nándorfehérvárt (Belgrádot), bevonultak Erdélybe. 1690-ben Köprülü Musztafa nagyvezír újjászervezte a török seregeket, amelyek a következő évben Szalánkeménnél, a török háborúk legvéresebb csatájában vereséget szenvedtek Bádeni Lajos őrgróf hadaitól, a csatában a nagyvezír is elesett.
A harcok ezután váltakozó sikerrel folytak, a döntő ütközetet 1697. szeptember 11-én Zentánál vívták. A 60 ezer fős császári sereget irányító Savoyai Jenő herceg szétzúzta a túlerőben lévő, majdnem százezres török hadat, amelyet a Nagy Szulejmán babérjaira áhítozó II. Musztafa szultán személyesen vezetett. A csatatéren mintegy húszezer török holttest maradt (köztük a nagyvezíré), tízezren menekülés közben fulladtak a Tiszába, a császáriak alig 700 embert vesztettek.
A törökök ellenállását megtörte a vereség, 1698 elején angol és holland közvetítéssel béketárgyalások kezdődtek. A békében - Oroszországot kivéve, amely mindenáron utat akart nyitni magának a Fekete-tengerhez - a Liga hatalmai is érdekeltnek mutatkoztak: a Habsburgok kincstárát alaposan megviselte a háború, Magyarország kivérzett, ráadásul küszöbön állt a spanyol örökösödési háború. A békekongresszust semleges területen, a Pétervárad és Belgrád között félúton fekvő, porig rombolt szerémségi Karlóca falu (ma Sremski Karlovci, Szerbia) mellett, a Duna közelében rendezték meg, ahol valóságos sátorvárost építettek fel.
A Szent Liga egysége ekkorra már a múlté volt, a belső marakodások nyomán végül minden ország külön tárgyalt a Portával. Alapul a status quo fenntartását vették az "uti possidenti" elv alapján - azaz mindenki az általa elfoglalt területet tartotta meg. A megbeszélések viharos tempóban zajlottak, mivel a kemény tél miatt a diplomaták igencsak fáztak a sátrakban.
A bécsi udvar, amelynek küldöttségében egyetlen magyar diplomata sem volt, Magyarország egész területét megkapta, kivéve a Temesközt, s Erdély is a birodalom része lett. Thökölyt és lázadó társait a törökök nem adták ki, de a magyar határtól messze telepítették le őket. Velence birtoka lett Morea (a Peloponnészosz-félsziget) és az Adriai tengerpart, Lengyelországé Podólia, Kamenyec és Podolszk, az oroszok megtarthatták Azov kikötőjét, az Oszmán Birodalom most először szilárd határok mögé szorult a Balkánon.
A felek huszonöt évre szóló fegyverszünetet kötöttek, megállapodtak a fogolycserében, a határ menti erődök lerombolásában, a szabad kereskedelemben. A latin és török nyelvű okmányokat 1699. január 26-án 11 óra 45 perckor írták alá, mert a csillagjósok szerint ekkor volt a legkedvezőbb a csillagok állása.
A békével Magyarország területének nagy része felszabadult ugyan a másfél évszázados török uralom alól, de állami szuverenitása nem nyert megfogalmazást és a török veszély sem múlt el teljesen. A sérelmek miatt is kezdődött 1703-ban a Rákóczi-szabadságharc, mert Karlócán „sine nobis de nobis" – azaz nélkülünk döntöttek rólunk.
Nyitókép: Wikipédia
