2024. december 22., vasárnap

Dr. Pásztor Bálint: A májusi ünnepek körül alakulhat meg az új kormány

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában beszélt az új szerb kormány megalakulásáról, illetve a júniusi önkormányzati választásokról.

Május elején, pont a május elsejei, másodikai ünnep környékén alakul majd meg az új szerb kormány - nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában dr. Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy akkor a miniszterek személyei is kiderülnek.

Kiemelte, hogy a Miloš Vučević kormányalakítóval folytatott egyeztetés alkalmával beszéltek arról is, hogy a kormányterv lényegében elkészült. A VMSZ pedig ennek megvalósításában ahogy eddig is, államtitkárok szintjén fogja segíteni a kormány munkáját.

Egy hónapos intenzív kampányra kell számítani. Az emberek pedig meg kell, hogy szokják azt a gondolatot, hogy önkormányzati választások lesznek - mondta a Napindítóban dr. Pásztor Bálint. A VMSZ elnöke hozzátette, az a cél, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség abban a három önkormányzatban győzni tudjon, ahol eddig is magyar polgármester volt, ez pedig Magyarkanizsa, Zenta és Topolya. A többiben mint amelyek Ada, Óbecse vagy Szabadka, ott pedig erősíteni szeretnék a pozícióikat. Pásztor szavai szerint egyébként lehet még olyan önkormányzat, ahol akár magyar polgármester is lehet, közli a Pannon RTV. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint (Ótos András felvétele)