2024. december 22., vasárnap

Fejlődő közlekedési kapcsolatok Romániával

Szerbia és Románia jó politikai együttműködése nyomán a gazdasági kapcsolatoknak is javulniuk kell, beleértve a közlekedési összeköttetést is – hangzott el Goran Vesić építészeti, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter és Silvia Davidoiu, Románia szerbiai nagykövete hétfői, belgrádi találkozóján. Megállapításuk szerint közös érdek a két ország közlekedési összeköttetésének javítása. 

Vesić kiemelte, hogy a szomszédokkal való közlekedési kapcsolatok fejlesztése a szerb kormány prioritásai közé tartozik. Tájékoztatta a nagykövet asszonyt arról, hogy készülnek a Románia felé vezető új autópálya tervei, valamint hogy megkezdődött a Vajdaság mosolya gyorsforgalmi út építése Béregtől, azaz a szerb–magyar országhatártól a román határnál fekvő Szerbcsernyéig. A miniszter kiemelte, hogy a Zomboron, Kúlán, Verbászon, Szenttamáson, Óbecsén, Törökbecsén és Nagykikindán át vezető út lesz a legjobb összeköttetés azon román állampolgárok számára, akik Nyugat-Európa felé utaznak. Egyebek között arra is kitért, hogy tervbe vették egy híd építését Fehértemplomnál, amely összeköti majd Dél-Bánátot a Braničevói körzettel. 

Davidoiu megelégedéssel fogadta az információt, hogy a bolgár–román–szerb hármas határ közelében megkezdődtek a német hadiflotta 80 évvel ezelőtt elsüllyesztett hajóinak a Dunából való kiemelését célzó munkálatok, és fontosnak mondta e hajózási útvonal biztonságossá tételét. Elmondta, Románia is érdekelt a Szerbiával fenntartott közlekedési kapcsolatok fejlesztésében, és náluk is folyamatban van több olyan projektum, mely iránt szerbiai cégek is érdeklődhetnek. 

Abban állapodtak meg, hogy a mindkét ország számára jelentős közös projektumokról hamarosan tárgyalnak a szakminisztériumok képviselői. A találkozón jelen voltak Vladimir Džamić és Mihajlo Mišić, az építési és közlekedési minisztérium államtitkárai, valamint Anita Dimoski, a vasúti és intermodális áruszállítás, illetve Predrag Petrović, a vízi közlekedés és hajózási biztonság kérdéseivel foglalkozó megbízott segédminiszter. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás