Belgrád városi közgyűlésének képviselői ismét Aleksandar Šapićot választották meg polgármesternek, Nikola Nikodijević, a városi közgyűlés elnöke által az Aleksandar Vučić - Belgrád holnap lista nevében tett javaslat alapján.
A szavazáson résztvevő 82 képviselőből 64-en szavaztak a megválasztására.
Šapić úgy fogalmazott, hogy Belgrád továbbra is igazi szerb főváros marad, nyitott minden ember számára vallástól és meggyőződéstől függetlenül, de tiszteletben tartja saját kultúráját, történelmét, népét és államát, adta hírül a Szerbiai RTV.
Aleksandar Šapić 2009 és 2012 között Belgrád segédpolgármestere volt, majd tíz évig Újbelgrád polgármestereként tevékenykedett. 2022-ben választották meg Belgrád polgármesterévé.
Nyitókép: Aleksandar Šapić (Fotó: Beta)