2024. december 3., kedd

Az egészségügyi középiskolák a legnépszerűbbek

A Szakközépiskolák Fóruma bejelentette, hogy továbbra is az egészségügyi középiskolák a legnépszerűbbek a diákok körében, és a 2024/2025-ös tanévben is ezen a szakon kezdik meg középiskolai tanulmányikat a legtöbben, írja a 021.rs hírportál.
Egyes területeken, például Novi Pazarban, az egészségügyi technikus szakra minimum 91,6, a fogtechnikus szakra 88,6, míg a gyógyszerésztechnikus szakra minimum 87,9 pont volt szükséges. Vranjében az egészségügyi középiskolában az ápoló szakon minimum 91,66, Leskovacon pedig 89,35 pontra volt szükség.
– Ez azt mutatja, hogy a kitűnő tanulók, még a Vuk-díjasok is ezt a szakirányt választják. A középiskola befejezése után a legtöbben külföldre költöznek, hiszen ott a fizetések jóval magasabbak, mint Szerbiában – mutat rá a Szakközépiskolák Fórumának közleménye, amely az egészségügyi dolgozók fizetésének emelését szorgalmazza, hogy a fiatalok ne hagyják el az országot.
Hangsúlyozzák, hogy a vendéglátás és a turizmus is népszerű, ennek oka pedig a jó gyakorlati oktatás. Megállapították, hogy csak Belgrádban a turizmus és a szállodaipar fejlődésével több mint 100.000 ilyen végzettségű dolgozóra lesz szükség a közeljövőben. A közleményben hozzáteszik, hogy a villamosmérnöki szakközépiskolákban, különösen az informatika szakon visszaesést tapasztaltak a beiratkozási pontok minimális számát illetően.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pixabay