2024. augusztus 20., kedd

Soha meg ne ismétlődjön

A zsidók deportálására emlékeztek Nagybecskereken

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt 1288 bánáti zsidót deportáltak Nagybecskerekről a belgrádi gyűjtőtáborokba. Sokuknak ez volt az utolsó útja. Erre az eseményre imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a nagybecskereki zsidó emléktemetőben. A megemlékezőket Ljiljana Popov, a Nagybecskereki Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, majd felolvasták a közelmúltban elhunyt Ivan Ivanji író visszaemlékezéseit a tragikus becskereki eseményekre. A megemlékezésen jelen volt Mirko Štefkovič, a Nagybecskereki Katolikus Egyházmegye püspöke is.
A múlt század nyolcvanas éveiben Nagybecskereken felszámolták az autóbusz-állomás közelében levő zsidó temetőt. Ennek az igazságtalanságnak a jóvátétele volt a zsidó emléktemető felállítása a helybeli református temető egyik parcelláján. Tavaly ott egy emlékművet lepleztek le, amelyen szerepel a zsidó áldozatok névsora. A megmaradt emlékkereszteket pedig körbeállították.
A második világháború kezdetén Bánátban 4113 zsidó nemzetiségű polgár élt. Abból Nagybecskereken 1300-an voltak. Közülük csak mintegy százan kerülték el a deportálást és 1200-an örökre eltűntek a városból. A Béga folyón 1941. augusztus 18-án szállítottak el őket Belgrádba, onnan pedig a németországi fogolytáborokba. A német hatóságok 1941 nyarán szétrombolták az 1896-ban épült becskereki zsinagógát is.
Az áldozatok hozzátartozóin kívül koszorúzott Nagybecskerek Város képviselete, a harcosok egyesülete és a szerbiai zsidó hitközségek képviselői.