„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.” (I Kor.15,19-20)
Ezt az Igét általában temetések alkalmával hallhatjuk, hiszen a gyászolóknak nagy szükségük van, hogy újból meghallják, hogy a halállal nem ér véget életünk, hiszen a mi reménységünk nemcsak erre a földi életre vonatkozik, hanem az elkövetkezőre is. Emberi értelemmel a halál jelenségét megértjük, de hitünk által biztosak vagyunk az örök életben. A Szentírásból tudjuk, hogy amikor Isten megteremtette az embert, nemcsak földi testet adott néki, hanem élő lelket is lehelt bele. „ És formálá vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” (I Móz 2,7)
Az evangélium központi üzenete Jézus Krisztus bűnbocsánatot hozó keresztrefeszítése és örök életet adó feltámadása. Isten Fiának feltámadása szent irányt mutat, mellyel Fia élete, halála és feltámadása meggazdagította a bűnös világot. A feltámadás fényességében meggyógyul szenvedő életünk. Isten Jézus feltámasztása által NEM-et mondott a HALÁLRA. Isten Úr a halál felett is. Ha a mi Urunk nem támadott volna föl, nyomorúság lenne osztályrészünk. Jézus él, mi is élni fogunk! Ez egy olyan ígéret, amely fenntartja és megtartja a hívő keresztyén embert. Ebben éltek hitvalló őseink, elődeink, és ebben él a mai egyház is.
Jézus Krisztus, Istennek Fia, a mi Királyunk, a mi Szabadítónk a mi üdvösségünkre. Nincs okunk a félelemre, rettegésre, életünk legnehezebb óráiban sem.
Most, amikor a közelünkben szörnyű háború dúl, meg kell emlékeznünk kárpátaljai testvéreinkről is. Nagyon fontos, hogy lehetőségeink szerint, lelkileg-testileg támogassuk őket! Elsősorban imádságainkban hordozzuk őket teljes szeretettel, de lehetőségeink szerint anyagilag is járuljunk hozzá szenvedéseik enyhítéséhez. Mi, akik még átéltük és emlékezünk a délszláv háború szörnyűségeire, talán jobban megértjük, hogy most milyen nehézségekkel, megpróbáltatásokkal állnak szemben.
Húsvét legyen számunkra az az idő, amikor egymásra még jobban odafigyelünk. Az ünnepi időszak újra lehetőséget ad, hogy még jobban figyeljünk, átéljük és cselekedjük hitünk által a Szentírás üzenetét. „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőitsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,16)
Isten országa a benne hívők számára már itt a földön is jelen van. Erre építjük az örök életbe vetett reménységünket. A református énekeskönyv 402. dicséretének 1. versében is ezt énekeljük: „Ó, könyörgést meghallgató Édes Atya mindenható, Ha lelkem hozzád emelkedik, És a buzgóság szárnyain, Ajakim óhajtásain Elődbe érvén reménykedik: Érzem, hogy az örök élet, Már e földön az enyém lett.”
Az örök életbe vetett reménység töltse be ne csak ünnepnapjainkat, hanem mindennapi életünkben sem feledkezzünk meg erről az ígéretről, erről a nagy ajándékról.
Azzal a reménységgel imádkozzunk és úgy dolgozzunk, hogy a mi igyekezetünk nem hiábavaló az Úrban.
Legyen áldott a mi mennyei Atyánk, aki feltámasztotta a halálból a mi Urunk Jézus Krisztust, és a feltámadás reménységével megáldott bennünket is, szegény, bűnös embereket!
Áldott, békés, megszentelt húsvéti ünnepet kívánok!
