2024. december 22., vasárnap

Elsőként a 2006-ban született fiatalokat soroznák be

Milan Mojsilović tábornok, a szerbiai katonaság vezérkari főnöke a Szerbiai RTV műsorában elmondta, hogy véleménye szerint Szerbia már késésben is van a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetésével. Hozzátette, hogy a szolgálat teljesítését 2011-ben felfüggesztették, de nem törölték el, ami megkönnyíti az újra bevezetés procedúráját.

A szerb kormány szeptember 20-án elfogadta a határozatot, amely egy munkacsoport létrehozásáról rendelkezik a kötelező sorkatonai szolgálat aktiválásához szükséges intézkedések és tevékenységek kidolgozására. Ezzel megkezdődtek a bevezetéshez szükséges előkészületek. 

– Egy generációban évi 20.000 katonára, újoncra számítottunk, két és fél hónap alatt osztályonként ötezer fővel – mondta Mojsilović, hozzátéve, hogy először a 2006-ban született fiatalokat fogják besorozni.

Az idősebbeket kiképzőközpontokba küldjük, és velük kevesebb mint 75 napig fogunk dolgozni – tette hozzá. A lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadásról Mojsilović elmondta, hogy ez alkotmányos jog, és nem lehet figyelmen kívül hagyni.

– A hadseregben vannak olyan foglalkozások, ahol nincs szükség fegyverhasználatra, de mégis kiképzésen vesznek részt az újoncok. Akiket nem fegyveres szolgálatra képeznek ki, 155 napig lennének sorkatonák – mondta Mojsilović a Szerbiai RTV közlése szerint.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)