2024. december 21., szombat

Gázról és vasútról Szkopjéban

Infrastruktúra-fejlesztésről tárgyalt a macedón és a szerb kormányfő

Szerbia és Észak-Macedónia kormánya abban állapodott meg, hogy közösen mintegy 70 kilométer hosszú gázvezetéket épít, mely évente 14 milliárd köbméter földgáz szállítására lenne képes – áll a Beta és a Tanjug hírügynökségek beszámolójában. Miloš Vučević kormányfő észak-macedóniai kollégájával tárgyalt Szkopjéban, majd aláírták a vezeték kiépítéséről szóló keretmegállapodást is. Hrisztijan Mickoszki macedón miniszterelnök kiemelt fontosságúnak nevezte a projektumot, a szerb tisztségviselő pedig arra fektette a hangsúlyt a találkozó után adott nyilatkozatában, hogy Észak-Macedónián keresztül voltaképpen Görögországgal, Alexandrúpolival, ahonnan a gáz érkezik, is kapcsolatba kerülhetnek a hazai vezetékek. A földgázellátási források diverzifikálása Szerbia számára stratégiai döntésnek számít – jelentette ki, de hozzátette, nem szeretné elveszíteni egyetlen eddigi partnerét sem az ország, csupán bővítené azon partnerek körét, amelyek érdeklődnek az országgal való együttműködés iránt az energetika területén.

Az Észak-Macedóniáig haladó gázvezeték megépítésével Szerbia újabb gázhálózati összeköttetést kap a Bulgáriával közösen kialakított, már meglévő Török Áramlat hazai ágán kívül – mondta Vučević, és hangsúlyozta, hogy Szerbia nem mond le egyetlen elérhető gázellátási forrásról sem. A török vagy déli áramlatnak nevezett összeköttetés továbbra is jelentősnek számít, mert ha az nem volna, Szerbiának most nem volna földgáza – húzta alá Vučević. Mind az orosz, mind az azerbajdzsáni gázra szüksége van az államnak, vagyis minden olyan forrásra, amit a piac fel tud kínálni. Nem élvezünk ma olyan luxust, hogy lemondjunk egy-egy forrásról, csak azért, mert valaki más így szeretné – értékelte.

A két tisztségviselő vasúti projektumról is beszélgetett. A macedón kormányfő arról biztosította Vučevićet, hogy Észak-Macedónia is stratégiai kérdésként tekint a gyorsvasútra, a szerb miniszterelnök pedig elmondta, hogy hamarosan elindul a Belgrád–Szabadka járat, majd a Belgrád–Niš vonal kiépítése után Vranje és a macedón határ felé haladnak tovább, és az a rész is elkészülhet négy-öt év alatt. Ennek köszönhetően Szerbia és Észak-Macedónia a Közép-Európa és a Földközi-tenger közötti vasúti kapcsolat gerincévé válhat – fejtette ki.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Miloš Vučević és Hrisztijan Mickoszki (Fotó: Beta)