2024. október 28., hétfő

Sulyok: Magyarország stratégiai partnerként tekint Szerbiára

A magyar államfő szerbiai látogatása

Aleksandar Vučić szerb elnök ma ünnepélyes fogadást rendezett a Szerbia Palota előtt Újbelgrádban a kétnapos hivatalos látogatáson Szerbiában tartózkodó magyar elnök, Sulyok Tamás tiszteletére – írja a Beta hírügynökség.

A fogadást követően a két elnök négyszemközti megbeszélést tart, amely után sor kerül a szerb és magyar delegációk találkozójára, majd a két elnök nyilatkozatot tesz, ahogyan azt korábban a Szerb Elnökség közölte.

A tegnap este Szerbiába érkezett magyar elnök találkozni fog Miloš Vučević szerb miniszterelnökkel és Ana Brnabić parlamenti elnökkel.

Délután Sulyok és Vučić elnökök ellátogatnak Csúrogra és Zsablyára. Csúrogon koszorút helyeznek el a Megbékélés Emlékművénél, amelyet az 1945-ben elhunyt ártatlan magyar áldozatok emlékére emeltek. Az emlékművet 2013. június 26-án avatták fel a szerb-magyar megbékélés alkalmával.

Ezt követően Vučić és magyar kollégája koszorút helyeznek el a csúrogi Topalov magacin Rajtaütés Áldozatainak Múzeumában, majd Zsablyán megszentelik a felújított Havas Boldogasszony katolikus templomot.

Sulyok elnök tegnap este érkezett Szerbiába, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor Bálint fogadta és munkavacsorát adott tiszteletére Palicson.

A közös sajtótájékoztatón Sulyok hangsúlyozta, hogy Magyarország stratégiai partnerként tekint Szerbiára.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Sulyok Tamás és Aleksandar Vučić (Forrás: Instagram/buducnostsrbijeav)