2024. december 22., vasárnap

Megkérdőjelezhető kitüntetések

Újvidék városa 11 rendőrtisztet tüntetett ki ma

Milan Đurić, Újvidék polgármestere az újvidéki rendőrkapitányság 11 rendőrtisztjét tüntette ki fejenként 40 000 dinárral, a közbiztonság fenntartásában és az állampolgárok és a jogi személyek védelmében elért kiemelkedő eredményeikért.

A 021.rs hírportál értesülése szerint a díjazottak közül az egyik rendőrtiszt ügyében az Alkotmánybíróság jelenleg egy panasz alapján dönt. A panaszt azzal a váddal nyujtották be, hogy a rendőrtiszt 2020-ban egy újvidéki tüntetésen megvert egy fogyatékkal élő fiatal férfit, a nyomozást ugyanakkor vádemelés nélkül zárták le.

A portál kiemelte azt is, hogy ez a tiszt már korábban is szerepelt az Emberi Jogok Európai Bíróságán egy másik ügyben, amelyben Szerbiát arra kötelezték, hogy 2 700 euró nem vagyoni kártérítést és további 4 000 eurót fizessen egy újvidéki lakosnak, akit állítólag 2014-ben bántalmaztak a helyi rendőrségen.

Az egyik díjazott rendőrtisztet egy kollégája is feljelentette túlzott erőszak alkalmazása miatt, amelyet több hivatalos csatornán is jelezett a MUP-nak és az ügyészségnek. A panaszban az a – szintén kitüntetett – rendőr is szerepelt, aki a közismert Dijana Hrkalović-ügyben is tanúskodott, amikor a Darko Elez ellen folytatott Sačma akcióban való részvételéről számolt be.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay.com