2024. december 22., vasárnap

FRISSÍTETT – Véget ért a tiltakozás Újvidéken – VIDEÓ

A tizennégy életet és három súlyos sérültet követelő pénteki tragédia miatt ma 18 órakor tiltakozás kezdődött az újvidéki vasútállomás épülete előtt.

A városban nagy volt a rendőri jelenlét. Rendőröket lehetett látni a városházán, a báni palotánál, valamint a városi képviselő-testület udvarában is.

A tiltakozás helyszínén több tízezer ember gyűlt össze, akik hatalomellenes rigmusokat skandáltak, ugyanakkor a tiltakozás elején egyperces néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt.

Nebojša Novaković, a Demokrata Párt tagja szólt a tömeghez, aki elmondta, hogy az emberek az áldozatok és szeretteik iránt érzett szomorúság és szolidaritás miatt gyűltek össze.

A beszédeket követően a tömeg a Felszabadulás sugárúton át haladt a városháza épülete elé.

 

Beta

Beta

A városháza előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, ahol a csendőrség is nagy számban volt jelen. Hamarosan a tüntetők köveket és vörös festéket kezdtek dobálni az épület felé. A szervezők közben nyugtatni próbálták a tömeget.

A tiltakozók traktorral egy tartálykocsit vontattak a városháza elé, amelyen az ivóvíz felirat áll, azonban a járművet vezető férfi szerint abban ürülék van, amit ki is engedtek az épület elé. A tiltakozók megpróbálták betörni az ajtót is.

Az N1 értesülései szerint a tüntetők kijelentették, hogy 48 órán keresztül a városháza előtt maradnak, mivel a hatalom képviselőinek ennyi időt adtak a követeléseik teljesítésére. Amennyiben elutasítják őket, akkor Belgrádba vonulnak.

Közben a kő- és festékdobálás után néhány elmaszkírozott férfi erőszakosan próbált betörni a városházára, azonban a rendőrök könnygázzal válaszoltak.

A rendbontás során a tiltakozók fáklyát dobtak a városháza épületébe, ahol tűz ütött ki. Egyesek az épület falára vizeltek.

Az esti tiltakozásról tudósító újságírókat is támadás érte. A 021.rs hírportál tudósítóját vörös festékkel és egy műanyag flakonnal dobták meg, ugyanakkor az N1 stábját is megtámadták, az operatőr kameráját összetörték.

Beta

Beta

A helyszíni tudósítások szerint sokan elhagyták a tiltakozás helyszínét, míg egy kisebb csoport folytatta a városháza rongálását. Rendőrök álltak a közelben található mélygarázs építkezési területénél is.

A tiltakozás egyik résztvevője szerint a rendbontók valójában „beszivárgott elemek”, mivel szemmel látható, hogy a rendőrök nem tartóztatják le őket.

A fővárosi média értesülései szerint Aleksandar Vučić államfő Újvidékre érkezett, aki korábban Instagram-bejegyzésben reagált a tiltakozásokra. Közben civilruhás rendőrök több tiltakozót is előállítottak, köztük Goran Ješićet is, Inđija korábbi polgármesterét.

A helyszíni tudósítások szerint 22.30 körül a Szabadság téren már csak kevés polgár maradt, akik közben a Szerb Haladó Párt szimpatizánsaival is összeszólalkoztak. Néhány perccel később azonban a helyzet lenyugodott és nem történt több rendbontás, majd 22.40 körül a tiltakozó megmozdulás véget ért.

A tragédia nagy részvétet, de ugyanakkor lázongást is kiváltott az emberekből, akik a felelősök büntetőjogi felelősségrevonását követelik. Az eset miatt Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter benyújtotta lemondását.

Loading Instagram...
80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta