Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke a mai parlamenti ülés után nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy az ellenzéki képviselők viselkedése ellenére végül sikerült elfogadni Vajdaság jövő évi költségvetését és a többi napirendi pontot is.
– Úgy nézett ki, hogy az ellenzéki képviselők visszatérnek az intézményes keretek közé, hiszen részt vettek az elnöki kollégiumon, felkészültünk az ülésre. Az ülés elején részt vettek a munkában, összhangban az ügyrenddel, összhangban azzal az elvárással, ahogyan ebben a teremben kell működnünk, illetve ahogyan kell viselkednünk, ahogy illik egy tartományi képviselőhöz. Nagyon gyorsan kiderült, hogy sajnos nem ez a céljuk, ugyanazt a hangulatot kívánták megteremteni, ami a múltkori ülésen volt, megpróbálták a hangulatot az utcáról behozni a képviselőházi ülésterembe – mondta a tartományi házelnök.
– Szeretném jelezni, hogy én, mint a parlament elnöke, az ügyrenddel és az eljárásokkal összhangban vezettem az ülést. Nem igaz egyes képviselőknek az az állítása, hogy nem vehetnek részt a vitában, mert mindig is részt vehettek, és a jövőben is részt vehetnek majd, de csak és kizárólag az ügyrenddel összhangban. Én nem vezethetem az ülést az ügyrenden és az előírásokon kívüli módon, olyan módon, ahogy ők azt elvárták volna, hogy politikai tőkét kovácsoljanak ebből, ami nekik a legjobb lett volna. Erre nincs lehetőség, de az ügyrend szerinti viselkedésmódra és ügykezelésre van lehetőség – tette hozzá.
Juhász a folytatásban a leváltására vonatkozó ellenzéki javaslatról is szólt.
– Ami a leváltásomra irányuló kérelmüket illeti, támogatom, hogy legalább az ügyrenddel összhangban nyújtották be, a teljes folyamatot tiszteletben tartva. Napirendbővítést kértek, erről szavazott a képviselőház, de a javaslat nem kapta meg a kellő többséget, innentől kezdve nem is került napirendre. Ami a leváltásról szóló kérelem állításait illeti, azok alapvetően nem igazak, pontatlanok. Kezdve onnan, hogy nem nyilatkoztam meg a november elsejei tragédia kapcsán. Az elsők között nyilatkoztam meg. Még egyszer felkérem a képviselőket, hogy térjenek vissza az intézményes keretek közé az ügyrend mentén, az előírások mentén történő viselkedésmódra és politizálásra, ne pedig az utcai politizálást válasszák, különösen az ülésteremben – zárta szavait Juhász Bálint.
Nyitókép: Ótos András korábbi felvétele