2024. december 22., vasárnap

Brnabić: Igazságosabb lenne, ha a nyugat-balkáni országok lépnének be előbb az EU-ba

Egyetértek azzal, hogy a Kelet-Európában zajló háború miatt az uniós tagállamok megváltoztathatják gondolkodásukat és az unió bővítését prioritásként kezelnék – jelentette ki Ana Brnabić kormányfő Firenzében, írja az N1 hírportál.

Véleménye szerint igazságosabb lenne, ha a nyugat-balkáni országok lépnének be előbb az EU-ba. A kormányfő ma az unió helyzetéről szóló konferencián vesz részt, amit az Európai Egyetemi Intézet szervez Firenzében. Ennek során a Válság és változások – a Nyugat-Balkán európai perspektívái című panelbeszélgetésen szólalt fel.

Ukrajna felgyorsított csatlakozási kérelmével kapcsolatban Brnabić kifejtette, hogy reményei szerint ez mégis lehetőséget jelent a nyugat-balkáni tagjelölt országok számára is.

– Ezt lehetőségnek tekintem, mivel tudom, hogy az uniós tagállamok vezetői is tisztában vannak vele, hogy mennyit is dolgoztunk azon, hogy tagjaivá váljunk a közösségnek. Hatalmas hiba és igazságtalanság lenne, valamint az európai értékekkel is szembe menne, amennyiben a nyugat-balkáni országok előtt egy másik ország léphetne be az EU-ba – mondta Brnabić.

Hangsúlyozta, hogy Szerbia rengeteg időt és energiát fektetett be a változásokba, hogy ezáltal az unió tagjává válhasson.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás