2025. április 17., csütörtök

Koalícióban az egyetlen releváns erővel

Dr. Pásztor Bálint: A kisebbségi jogok nem maguktól értetődők, annyi jut, amennyit kiharcolunk magunknak

– A Vajdasági Magyar Szövetség továbbra is koalícióban marad a Szerb Haladó Párttal, annak érdekében, hogy az ország és elsősorban a vajdasági magyar közösség érdekeit szolgálja – nyilatkozta dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádiónak adott interjújában a Napindító című reggeli műsor vendégeként, s hozzátette, a VMSZ a jövőben is államtitkári szinten kíván részt venni a kormányzati munkában. 

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy már közelebb vagyunk az új kormány megalakításához, mint a választások kiírásához, várhatóan a jövő hét elejére összehívják a köztársasági parlament ülését is az új kormány megalakulása érdekében. 

Pásztor kiemelte, hogy más pártokkal ellentétben, a VMSZ egységes, amit az előző napi bővített elnökségi- és tanácsülés is megerősített.

Rádióinterjúja során a pártvezető kitért az aktuális társadalmi helyzetre is, kommentálva a még mindig aktuálisnak számító tiltakozó megmozdulásokat.

– Teljesen világos, hogy létezik egy hangos kisebbség, amely immár öt hónapja ellehetetleníti az oktatás megszervezését a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, korlátozva a polgárok többségének mozgásszabadságát és alkotmányos jogát a szabad közlekedésre. Ezek a csoportosulások semmilyen vízióval vagy tervvel nem rendelkeznek, mi, a Vajdasági Magyar Szövetségben nem gondoljuk azt, hogy az ország érdeke az anarchia vagy az intézmények működésképtelensége lenne. Ezért továbbra is koalícióban maradunk az egyetlen releváns és legitim politikai erővel, a Szerb Haladó Párttal, hogy az ország és mindenekelőtt a vajdasági magyar közösség érdekeit szolgáljuk – fogalmazott Pásztor Bálint.

Mint mondta, „a dolgok nem maguktól működnek és intéződnek el”, minden apró eredményért is gyakran hónapokig, évekig kell küzdeni. Ez a kisebbségi lét velejárója, így van ez minden kisebbség esetében és minden országban, tette hozzá, reagálva arra, hogy kihelyezték a hiányzó magyar feliratokat az Újvidék–Szabadka vasútvonalon.

– Mégiscsak a Balkánon, Szerbiában élünk, ahol a kisebbségi jogok, sajnos, nem magától értetődőek, annak ellenére, hogy mit ír az alkotmány. Ez nem kizárólag szerbiai sajátosság. Elegendő megnézni például Horvátországban, hány cirill betűs szerb nyelvű felirat található azokban az önkormányzatokban, ahol jelentős szerb populáció él, vagy akár Szlovákiát, ami még csak nem is a Balkán, de Romániában is hasonló a helyzet, s sorolhatnánk még a példákat. Egy nemzeti közösségnek annyi joga van, amennyit annak képviselői, akár a kormányzatban, akár a parlamentben, kitartó, szívós munkával ki tudnak harcolni, és ez mindig a többség és kisebbség együttműködésének eredménye lehet, természetesen az alkotmánnyal összhangban. Az alkotmány betűje azonban, sajnos, ezekben a kérdésekben, önmagában, soha nem elegendő – magyarázta a pártelnök a reggeli interjúban.

Az Aleksandar Vučić köztársasági elnök által kezdeményezett Mozgalom a népért és az államért nevű szervezet hétvégére tervezett megalakulása kapcsán dr. Pásztor Bálint kiemelte, továbbra is úgy gondolják, hogy a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség együttműködése rengeteg pozitívumot hozott a vajdasági magyar közösségnek és a magyarországi szerbeknek is, de nem csatlakoznak a mozgalomhoz, mert az önállóságnak a megőrzését a VMSZ prioritásként kezeli politikai tevékenységében.

– Ha személyesíteni szeretnénk ezt, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy Aleksandar Vučić és a Vajdasági Magyar Szövetség együttműködése eredményezte mindezt, tehát együttműködésünk nem megkérdőjelezhető, ugyanakkor ragaszkodunk önállóságunkhoz, és éppen ezért a Vajdasági Magyar Szövetség – erről is elnökségi és tanácshatározatunk van – nem fog csatlakozni az Aleksandar Vučić által fémjelzett mozgalomhoz – jelentette ki.

A VMSZ elnöke a jövőbeli fejlesztésekről elmondta, tervben van a kollégiumi rendszer bővítése Vajdaság területén, illetve hangsúlyozta, hogy a négy évvel ezelőtt létrehozott jogászösztöndíj hatására már most megtöbbszöröződött a jogászhallgatók száma, és hasonló eredményeket szeretnének elérni más hiányszakmák esetében is.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A VMSZ nem csatlakozik a Vučić által megálmodott új szerb mozgalomhoz, fejtette ki dr. Pásztor Bálint (Fotó: Pannon RTV)