Kedves atya! Nemrég született kis unokám. Boldognak kellene lennem, a menyem viszont ritkán engedi, hogy lássam őt. Kifogásokkal elutasít. Nem tudom, mit tegyek. Mi baja lehet velem? Nem volt rossz a kapcsolatunk. Most viszont hideg, és másokat se enged közel a kicsihez. A fiamat egyedül. Ő semmit se tesz. Nem tudok mit tenni. Egy szomorú nagymama
Az emberi szeretet legtöbbször birtokló szeretet, ami fagyasztó féltékenységgé és epés irigységgé fajul. A birtokló szeretet az, hogy amikor mi, emberek megszeretünk valakit, akkor a birtokunkba akarjuk venni, a tulajdonunkká akarjuk tenni. Zsákmánynak tekintjük, ami kizárólagosan a miénk, ami nem lehet többé másé, amit rajtunk kívül senki más nem szerethet, nem birtokolhat, nem kezelhet tulajdonaként. Ezért vetélytársnak látunk mindenkit, aki „szemet vet” a mi tulajdonunkra, szenvedélyesen féltékenykedünk rá, hagyjuk, hogy emésszen minket iránta a gyilkoló irigykedés.
Ilyen birtokló sok esetben a házastársi szeretet. A házastárs (férj vagy feleség) birtokába veszi a házastársát (férjét vagy feleségét), kizárólagosan csak ő rendelkezik vele, nem engedi át senki másnak, és bezárja őt kisajátítása ketrecébe.
Ilyen birtokló sok esetben a szülői szeretet. A szülő (anya vagy apa) a sajátjának tekinti a gyermekét, kizárólagosan csak az övé lehet, nem engedi át más gondozásának, a széltől is óvja, és árnyékként követi mindenhova.
Ilyen birtokló sok esetben a csapatszervező szeretete, azé, aki játékcsapatot szervez, aki munkavállalatot hoz létre, aki társulatot, egyesületet, pártot, mozgalmat alapít. A vezér, a főnök birtokának tekinti csapatának a tagjait, kizárólagosan mindegyik az ő tulajdona, nem engedi, hogy másnak játszanak, dolgozzanak, máshoz társuljanak, és féltékenyen őrzi őket minden vetélytárstól.
Ilyen birtokló a szomorú nagymama menyének a szeretete a nemrég született kisgyermeke iránt. Ennek a szeretetnek ez a logikája: „Ez a gyermek az enyém, csak az enyém, az én tulajdonom, az én birtokom, senki másé. Nem engedem, hogy bárki más szeresse rajtam kívül, főleg nem a nagymamája, férjem anyja, mert akkor ő is birtokba venné, és jogosan rendelkezhetne vele mint a törvényes unokájával. Ezért azon leszek, hogy minél ritkábban láthassa, és mindig keresek kifogást, hogy elutasítsam.” Ez az anyuka félti a gyermekét a nagymamájától, félti másoktól is, és ha rajta áll, senkit nem enged közel a kicsihez. Kivéve a férjét, a gyermek apját, az anyósa fiát. De annak tiltja, hogy a saját anyját odaengedje kis unokájához, és féltékenykedésével annyira lefagyasztja, hogy az nem tehet semmit.
A féltékenység – a más szeretetétől való féltés –, az irigység (a más szeretetétől való elkívánás) olyan gyilkoló gyűlölködés, amit egy találó közmondás így fejez ki: Egy kanál vízben is megfojtaná. A féltékenység, az irigykedés ellen nem lehet tenni semmit, mert az könyörtelenül el akarja tüntetni a másikat, irgalmatlanul el akarja pusztítani, minden vágya az, hogy a másik ne legyen, ne létezzen. Ezért van az, hogy a feltételezett vetélytársát mindig és végérvényesen elutasítja, ismételten és örökre kizárja.
Ez a javíthatatlan magatartás az oka, hogy a szomorú nagymama nem tud mit tenni.
Mint lelkipásztor én csak azt tanácsolhatom, amit Jézus mondana. Ő az egyetlen igazságot tanító mester, ahogyan ezt ő kijelentette: „Ne hívassátok magatokat tanítónak, mert egy a ti tanítótok, a Krisztus!” (Mt, 23,10) És ő a mi esetünkre vonatkozóan is ezt tanítja:
„Ne szálljatok szembe a gonosszal! Ha valaki elveszi, ami a tiéd, ne követeld vissza!”
A nagymama ne szálljon szembe ellenséges érzületű menyével! Ne követelje tőle az engedélyt, hogy láthassa a kis unokáját! Mondjon le erről a vágyáról! Engedje át a kicsit teljesen az anyjának! Mutassa meg neki, esetleg mondja is meg neki nyíltan, hogy lemondott a gyermekről, hogy nem kívánja őt magának nagymamai jogon! Ha ezt a menye megérti és elfogadja, akkor megszabadul az anyósától való félelemtől, megszűnik féltékenykedni rá, és a férjét se hangolja többé az anyja ellen. Amikor pedig a nagymama elmegy a menyéhez, akkor mondja meg neki, csak a saját fiát akarja látni, a kis unokáját pedig csak akkor, ha ezt a menye is akarja.
Jézus a tanítását úgy is mondaná a nagymamának, „veszítse el” a vágyát, hogy lássa az unokáját, mert éppen a veszítéssel nyeri meg. Jézus életszabályként fogalmazza meg, hogy az ő országában (azoknak az embereknek a köre, akinek életét ő irányíthatja mindenhatóságával) a nem veszítés veszteség, a veszítés pedig nyereség: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt.” (Mt 16,25) A nagymama esetében a menye, mivel megszűnt a félelme tőle, maga fogja átengedni a gyermekét neki, amikor majd gyermekvigyázóra lesz szüksége a saját elfoglaltsága miatt vagy más rászorultság miatt. Ahogy meg a kis unoka nagyobb lesz, önállóbb lesz, ő maga fogja keresni a nagymamáját, mert vonzani fogja annak önzetlen szeretete. Az anyja pedig már nem fogja őt tiltani az anyósától, mivel megerősödött benne a meggyőződés, hogy nincs oka féltenie a gyermekét tőle. Tehát éppen azzal, hogy elveszíti az unokája iránti erőszakos ragaszkodását, nyeri el menyének a bizalmát, és a kicsinek a hozzá való vonzódását.
Jézus azért is tanítaná az anyósnak a veszítést, hogy ezzel ő megnyerje a menyét. A nagymama ne azért menjen a menyéhez, hogy láthassa kis unokáját, hanem azért, hogy láthassa, szerethesse a menyét! Ne az unokája iránt érdeklődjön, hanem a menye iránt, a gondjai iránt, és ezzel konkrétan nyilvánítsa ki neki a szeretetét! Akkor az megnyílik iránta, bizalmasan kiönti neki a lelkét, s ezzel a szívébe fogadja. Ha a nagymama folyamatosan ezzel az érdeklődéssel, ezzel a szeretettel menne a menyéhez, az mindig megörülne neki, és lassan-lassan megszeretné. Látná ugyanis, hogy nem azért jön, hogy elvegye tőle a gyermekét, hanem azért, hogy őt meghallgassa, szeresse, boldogosítsa. Egyszer aztán eljön a pillanat, hogy viszonozni kívánja anyósa szeretetét, ami magától értetődően abban áll, hogy önként átengedi neki a gyermekét.
Az önzetlen szeretet meghódítja a másikat. Egy alkalommal egy végzős egyetemista jött hozzám azzal a félelmével, hogy a záróvizsgán el fogja buktatni őt a tanára, mert ezt tette az összes eddigi vizsgán. Azt tanácsoltam neki, ne azzal az elvárással menjen a tanárhoz, hogy az adja meg neki az átmenő osztályzatot, hanem csak azért, hogy szeresse. Az önzetlen szeretet meleg napsugárként felolvasztja a fagyos szívet. Neki is a tiszta szeretetével fel kell olvasztania a tanár jéghideg szívét. Másnap kora délután jött vissza az én egyetemista barátom, sugárzó arccal, fülig érő mosollyal újságolta, hogy sikerült.
Azzal a szándékkal mondta a mogorva tanárnak a vizsgaanyagot, hogy csak szeresse, csak rásugározza jóindulatát, és az percről percre enyhült, egyre derűsebb lett, és alig 15 perc múlva jókedvűen azt mondta: „Kolléga, elég, kitűnő, adja az indexét, írom a legjobb osztályzatot!” A szeretet mindent legyőz – szögezte le boldogan az én egyetemista barátom.
A nagymama is szeretettel legyőzheti menyének féltékenységét, és ajándékozó szeretetre hevíthetné fel annak fagyos szívét.
