Hónapról hónapra hittanra gyűlünk össze kamasz fiúkkal és lányokkal. A gyerekek már megtanulták, hogy kérdéseikkel őszinték lehetnek, elmondhatják véleményüket és nyíltan kérdezhetnek.
Az egyik hittanóra egészen különleges volt. Egy fiatal lány őszinte kérdésével kezdődött: „Ki szeretnék lépni az egyházból, és ezt hogyan lehet megtenni?” Megkérdeztem, mi a baj. Majd jött a sok panaszáradat egészen őszintén és nyíltan: „Én nem akarok bérmálkozni, mert sokat kell tanulni, és nagyon szigorú a bérmálkozási vizsga. Meg hát annyira borzalmas, hogy szentmisére kell járni. Ezt a sok kényszert nem bírom már!” Megköszöntem őszinteségét, és megdicsértem, amiért mert kérdezni. A háttérből már hallottam sorra a közbeszólásokat: „Én is ki szeretnék lépni az egyházból, mire jó ez az egész?!” „Én is kilépek, mit kell aláírni, hogy kilépjek?” Megkérdeztem, miért zavarja őket annyira az, hogy hívők. Válaszként a kényszert, a sok tanulást és a szentmisére járást emelték ki. „Miért kell a bérmálkozást ennyire szigorúan venni?” – kérdezték.
Nagyon megdöbbentem. Leginkább az fájt, hogy ennyi év hitoktatás alatt nem sikerült rámutatnunk és meggyőzően tanúsítanunk, mekkora öröm hívő embernek lenni, és hogy milyen szép az Istenhez tartozás. Ezek a dolgok, amelyek számomra kincsek, nekik semmit sem jelentenek. Őszintén elmondtam a kérdezőknek ezt a fájdalmamat. Értékelték, hogy őszintén rájuk mertem bízni, ami kérdéseik által nekem fájdalmat okozott.
Majd folytattam: „Amikor egy nagyon értékes kincs van a birtokodban, azt ugye te sem adnád bárki kezébe, pusztán arra bíznád rá, akiről tudod, hogy értékeli, megbecsüli és őrizni fogja, ugye? Jézushoz tartozni az egy hatalmas kincs, és ezt a kincset én sem szórom oda bárki elé, pusztán arra bízom, akit ez érdekel, és akiről látom, hogy legalább egy picikét is megbecsüli vagy tesz érte valamit. Azáltal, hogy te eljársz szentmisére, és másfél oldalt megtanulsz a hittanvizsgára, azt vonom le, hogy legalább egy picit igyekeztél, így merem rád bízni azt a hatalmas kincset, ami a bérmálkozás.” Bár túlságosan nagynak tartották a másfél oldalas szöveg követelményét, megértették, hogy valamit azért tenni kell a bérmálásért, legalább valamennyire meg kell érteni, mekkora kincset kapnak azok, akik bérmálkoznak.
Amint érezték, hogy elfogadható és értelmes választ kaptak, azonnal jött a következő kérdés: „Honnan tudjuk, hogy mindaz igaz, amit a hittanból tanulunk, hiszen a Biblia ellentmond a tudománynak? Hogyan teremthette az Isten hat nap alatt a világot, amikor a tudósok szerint egy nagy robbanás és az evolúció folytán keletkezett?” Elismertem a kérdés jogosságát és értelmességét. Megköszöntem a bölcs kérdést, majd csendre intettem őket, hogy válaszolni tudjak. Síri csend lett, mindenki figyelt.
„A Biblia nem természettudományos könyv. 2500–3000 évvel ezelőtt írta le a szent író, amit megértett a Jóistenről, a világ keletkezéséről és az emberről. 3000 évvel ezelőtti ember felfogásához illő képekben beszélt, nem a mai tudományos szemléletmód eszközeivel élt. Azonban azok mögött a képek mögött óriási igazságok rejlenek. A 6 nap alatti teremtés szimbolikus szám, lehet 6 korszak is. A lényeg az, hogy Isten szavának hatalma van. Isten szólt, és valami megváltozott, valami szép keletkezett, egészen más, mint ami addig volt.
Kétfajta tudós létezik. Az egyik csoportba tartoznak a materialista-ateista tudósok, akik azt állítják, hogy az ősanyag robbant és az evolúciós folyamat révén véletlenül épp ilyen tökéletes törvényszerűséggel bíró világ jött létre. De amikor megkérdezzük őket, honnan volt az ősanyag, akkor rábökik, hogy »volt«. Többet ők sem tudnak mondani.
Amikor megkérdezzük, hogyan álltak össze úgy a sejtek, hogy létrejöjjön az élet és ilyen gyönyörű világ keletkezzen, akkor rábökik, hogy véletlenül épp így sikerült, vagy bele volt kódolva az ősanyagba. De ki kódolta bele? Könnyen eljutunk egy olyan pontra, ahol a materialista-ateista tudósok is nehézséggel adnak már válaszokat.
Vannak azonban egy másik csoporthoz tartozó nagyon komoly tudósok is, akiket istenhívő tudósoknak nevezünk. Ők azt tartják, hogy öröktől fogva volt egy végtelen isteni bölcsesség és szeretet, aki rászólt a semmire és lett az ősanyag, ami robbant. Ez a végtelenül bölcs Valaki utána az evolúciós folyamatot irányította és vezette egy cél felé. Ő képesítette az alacsony szintű élőlényeket arra, hogy önmagukat felülmúlva egyre fejlettebbé váljanak. A Bibliában is úgy áll, hogy lassan-lassan hozta létre Isten mindazt, ami van.”
Majd rátértünk komoly világhírű istenhívő tudósok személyére. Egyikről, Csókay András nemzetközi hírű magyar idegsebészről már tudtak a gyerekek, hiszen beszéltünk róla. Ő egy szaktekintélyű tudós, aki mellesleg Isten-hívő ember. Láttam rajtuk, hogy megértették. Egy hittanórán 45 perc alatt nyilván nem lehet egy ilyen komoly témát befejezni és teljesen elfogadhatóan felvázolni, nem térhetünk ki minden részletre sem. Mindenesetre ennyi válasz abban a pillanatban elegendő volt számukra, hogy rátérjenek a következő kérdésükre: „És mi van azzal, hogy a Biblia szerint az ember Ádámtól és Évától származik, a tudósok szerint pedig a majomtól?”
Miután újból megdicsértem kérdésük értelmességét, hozzáláttam a válaszhoz az ő szintjükön, de most már az idő sürgetése végett röviden és tömören. „A Biblia 3000 évvel ezelőtti emberek szintjén, képekben beszél, nem természettudományos biológiakönyv. Ám ezek mögött a képek mögött óriási igazságok vannak. A Bibliában nem azt mondja a szent író, hogy Isten a semmiből teremtette az embert, hanem földből, vagyis már meglévő anyagból, lehet az akár állati testből is. Isten rászólt az állati testre, belélehelte leheletét, és az állati testet így emberré formálta. Az Isten ezen teremtő szava nélkül az állati testből soha nem lett volna ember. Ilyen különlegeset és szépet egyedül Isten tud teremteni.”
A gyerekek örültek a válasznak. Megértették, hogy a Biblia nem mond ellent annak, ami tudományos. Komoly tudósok között is van mélyen hívő. Majd kérdezgettek a gonoszról, a pokolról, a tetoválásról, ami őket éppen foglalkoztatta. Az óra végére egész szép, őszinte és meghitt kapcsolat alakult ki köztünk. Ezek után bízom benne, megértették az üzenetet: a hitünk nagyon szép és nagyon értelmes. Komoly érvek támasztják alá a hívők hitét, és nem mese az, amit hiszünk. Ha egyszer sikerül még azt is belátniuk, hogy az Isten-hit egy kincs, nem egy ráerőltetés, akkor, azt hiszem, valami nagyon fontosat értenek majd meg.
