2024. december 22., vasárnap

Hill: Szerbiának nyugat felé kell fordulnia

Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete kijelentette, hogy Szerbiában nyugatbarát kormányt és olyan minisztereket szeretne látni, akik hisznek azokban a stratégiai irányokban, amelyekre szerinte a szerb polgárok szavaztak, írja a 021.rs hírportál.

– Ezt szeretném látni, és megértem, hogy a kormányalakítás bonyolult. Régebben, amikor megkérdeztek valamilyen pozícióval, és javaslatokat tettem, sokszor kiderült, hogy tévedtem. Nem mondom meg a kormányoknak, hogy kit milyen pozícióba helyezzenek – nyilatkozta Hill.

Hozzátette, fontos és kritikus időket élünk, amelyben sok lényeges döntést kell meghozni, például az energiaforrásokkal kapcsolatban.

– Egy olyan kormányt szeretnék látni, amely képes leküzdeni ezeket a kihívásokat, és amely Nyugat felé szeretne elmozdulni. Nagyon világos, hogy Szerbia lakossága ezt választotta. Nem szólok bele a kormányválasztásba, az USA-t képviselem. Ha valaki megkérdezi a véleményemet, azt mondom, amit az imént mondtam, de azt nem, hogy ki legyen a kormány tagja. Legutóbb, amikor megnéztem az útlevelemet, abban világosan szerepel, hogy az Amerikai Egyesült Államokból származom – közölte az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete.

Arra a kérdésre, hogy az ukrajnai válság mennyire befolyásolja a Szerbia és az USA kapcsolatait, azt válaszolta, hogy szerinte ez „kihívások elé állít, de lehetőségeket is nyújt, mint minden válság”.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás