2024. december 22., vasárnap

Fűtetlen iskolák, járhatatlan utak

Két napon belül visszaállítják az áramszolgáltatást a legnagyobb kárt szenvedett községekben is

Csaknem százezren maradtak áram nélkül a villanyhálózatot ért meghibásodások miatt tegnap reggelig, az előző két napban lehullott, sokhelyütt félméteres magasságot elért hó, erős széllökések következtében. Nemcsak az áramszolgáltatással akadtak azonban gondok, hanem – mint az ilyenkor lenni szokott – az útkarbantartókat újra meglepte a hó. A közép- és dél-szerbiai falvakban megoldhatatlanná vált az eljutás a környező településekre, Belgrádban pedig ellehetetlenült a városi közlekedés.

A Szerbiai Autós-Motoros Szövetség felhívásban hívta fel a figyelmet tegnap arra, hogy az ország legnagyobb részében továbbra is nehézkes a közlekedés, a hó eltakarításával egyre több ugyan a járható út, ám fokozott figyelemre van szükség az esetleges hóátfúvások és fagyok miatt.

RENDKÍVÜLI ÁLLAPOT TÖBB KÖZSÉGBEN

Nova Varoš, Ivanjica, Lučani, Ljubovija és Sjenica területén rendkívüli állapotot hirdettek a kiadós havazás és általa keletkezett problémák miatt. Radosav Vasiljević Nova Varoš-i polgármester arról számolt be a nap folyamán, hogy csak a főutcát sikerült megtisztítani, a kisebb utcákban még rengeteg a hó, amely a szó szoros értelmében lehetetlenné teszi a lakosok számára a kimozdulást. Mint mondta, a községnek több munkagépekre lenne szüksége, a rendelkezésre állókkal egyszerűen nem tudják elvégezni a feladatot. Lučani területén a háztartások kétharmada maradt áram nélkül, a hó súlya alatt, az erős szél hatására, számos helyen faágak zuhantak le, melyek elszakították a vezetékeket. Ljigben a nap folyamán újraindult az áramszolgáltatás, a környező települések lakói azonban még áram nélkül vannak. Az iskolában sem volt áram, így az oktatást sem tudták lehetővé tenni. Andrijana Srećković községi sajtófelelős elmondta, megvárják, hogy eltisztítsák a havat a főbb útszakaszokról, s az iskolában újrainduljon a fűtés, ekkor veheti kezdetét az oktatás.

KIDŐLT FÁK, OSZLOPOK

A nedves hó súlya alatt fenyőfák dőltek meg Belgrád, Vidikovac nevű városrészében (Fotó: Beta)

A nedves hó súlya alatt fenyőfák dőltek meg Belgrád, Vidikovac nevű városrészében (Fotó: Beta)

Obrenovacon is rengeteg kárt okozott a havazás. Zorana Mihajlović bányászati és energetikai miniszter a községbe látogatva kijelentette, az egész ország területén nehéz a helyzet, az áramszolgáltatók kapacitásának mintegy 30 százaléka kiesett. Mint mondta, nem ígérhet gyors megoldást, de reményei szerint két napon belül mindenütt újra lesz áram.
Belgrádban elsősorban az erős széllökések okoztak gondokat a havazás mellett, Goran Vesić polgármester-helyettes szerint csak tegnap reggelre 300 fa dőlt ki, továbbá a közvilágítás, a villanygazdaság, a Szerbiai Telekom és más vállalatok 41 oszlopa is. Már a reggeli órákra világossá vált, hogy a városi közlekedést nem tudják a megszokott menetrend szerint üzemeltetni, egyes járatok útvonalát rövidíteni kellett, mások időközben estek ki. Kilenc városi és tizenhárom peremvárosi járat útvonala módosult. Jó eredménynek nevezte, hogy a nehézségek ellenére 524 vonal továbbra is a megszokott módon érhető el, ezeket összesen 1379 tömegközlekedési jármű tartja fenn. Obrenovacon a legrosszabb a helyzet, mondta, ahol a tanítás sem vehette kezdetét az áramkiesések és a fűtés hiánya miatt.

TISZTA ÚT KELL AZ ÁRAMHOZ

Az obrenovaci Nikola Tesla Hőerőműben meg-megállt az áramfejlesztés, dolgoznak a károk elhárításán, közölte tegnap Milorad Grčić, a Szerbiai Villanygazdaság megbízott igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy az áramszolgáltatásban a legnehezebb helyzetet Šabac, Loznica, Užice, Čačak és Kraljevo területén jegyezték. A Nikola Tesla Hőerőműben az okozta a problémát, hogy lényegesen romlott a hó által átázott szén minősége, tegnap kora délután új mennyiséggel látták el az erőműt, hogy ismét beinduljon a termelés. A villanygazdaság arra kérte az útkarbantartó szolgálatokat, hogy tegyenek meg mindent a hegyvidéki útvonalak megtisztítása érdekében is, mert azok egyes esetekben járhatatlanok, így nem tudják elvégezni a szükséges javításokat a vezetékeken és trafóállomásokon.

A belgrádi Voždovac negyedben egy vízvezetékcső megrepedése miatt szakadt be az úttest a teherautó alatt (Fotó: Beta)

A belgrádi Voždovac negyedben egy vízvezetékcső megrepedése miatt szakadt be az úttest a teherautó alatt (Fotó: Beta)

HEGYI KUNYHÓBAN RAGADTAK

Életmentőket kellett küldeni a Divčibare hegységen található Maljenre, mert egy kunyhóban 17-en (15 felnőtt és két gyermek) maradt elvágva a külvilágtól, áram és járható út nélkül. Kirándulni indultak pénteken, közben elromlott az egyik autójuk, amelynek a javítása miatt rengeteg időt veszítettek. Közben heves havazás, hóátfújások kezdődtek, így sem előre, sem vissza nem tudtak menni. A közelben találtak is kis házat, kénytelenek voltak betörni abba, hogy meghúzzák magukat. Nenad Atanasković, a hegyekben ragadt felnőttek egyike megerősítette az N1 hírtelevíziónak, hogy felvették a kapcsolatot az életmentőkkel, a délután folyamán pedig Mihailo Vukašinović, a požegai Jeep-klub elnöke és Milan Pejić, a belgrádi hegyi szolgálat tagja erősítette meg, hogy gyalog sikerült áttörniük a havat, s folyamatban van az evakuálásuk. Közben az is kiderült, hogy egy valjevói geográfus hegyi kunyhójába törtek be. A pórul járt kirándulók üzenetben mondtak neki köszönetet.

FAGYPONT KÖRÜL

A meteorológiai előrejelzés szerint csütörtökig nem esedékes újabb havazás, éjjeli fagyok azonban lesznek. Ma és holnap borult lesz az ég, -4 és 1 fok közötti hőmérséklettel. Csütörtöktől ismét hóval, havas esővel kell számolni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás