2024. december 22., vasárnap

Az Európai Parlament elfogadta a Szerbiáról szóló határozatot

Az Európai Parlament képviselői ma támogatták a Szerbiáról szóló határozatot, amelyben az emberi jogokról, a demokrácia helyzetéről, és a jogállamiságról szóló kérdések is szerepeltek – írja az N1 hírportál.

Szót ejtettek a képviselők a környezetvédelmi tüntetésekről, és a Linglong gyárának építőhelyén dolgozó munkások kérdéséről is.

A dokumentum elfogadására 586 képviselő szavazott, 53-an pedig ellene. A Linglong kapcsán elhangzott, hogy a gyár példáján is látszik, hogy Kína befolyása milyen mértékben növekszik a térségben.

A tüntetések témája is napirendre került, azzal a megjegyzéssel, hogy a megmozdulások is bizonyítják, hogy a szerbiai polgárok aggódnak a környezetszennyezést kiváltó tényezők miatt.

A képviselők szerint a határozat figyelmeztetés a kormánynak, hogy elfogadhatatlan az emberi jogok megsértése egy olyan ország esetében, amely az EU tagjelöltje.

Voltak olyan vélemények is, melyek szerint a reformok végrehajtása rosszul folyik az országban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás